a rovat írásai

Nem a rák, méreginjekció végzett a költővel?

Nemzetközi szakértők egy csoportja szerint százszázalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a Nobel-díjas chilei költő, Pablo Neruda halálát nem rák okozta, ahogy azt annak idején a katonai rezsim állította a dél-amerikai országban.

És elindult a nagy íróper

Hatvan éve, 1957. október 25-én kezdődött az 1956-os forradalom utáni Kádár-kormány nagy nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós jogi eljárása, a „nagy íróper″.

Segédmunkásból lett költő

Október 24-én lesz hetvenöt éves Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.

Ishiguróé a Nobel

Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Hemingway tíz évesen képzeletben Európába utazott

Előkerült Ernest Hemingway első elbeszélése, amelyet még tízéves korában írt. A fikciós útinaplót két Hemingway-kutató, Sandra Spanier és Brewster Chamberlin találta meg egy Key West-i magánarchívumban.

100 éve született Szbó Magda - megemlékezés Debrecenben

Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban.

Csesztve és Sztregova, Arany és Madách

Madách Imre Irodalmi Napokat tartanak a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén; a pénteki és szombati rendezvény programjait Arany János születésének 200. évfordulója jegyében állították össze, és megemlékeznek a két költő barátságáról is, tájékoztatta az MTI-t a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa.

Költő elvont gondolatisággal

Hatvan éve, 1957. október 3-án halt meg Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító.

Tompa a búslelkű verselő lelkész

Kétszáz éve született Tompa Mihály, népdalokból kiinduló édes-bús elégiák és hazafias versek szerzője. Három település református lelkésze, és Petőfi, majd Arany barátja. Aki végül is három faluban élte le életét, és vetette papírra tekintélyes életművét.

Ma van a magyar dráma napja

A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.

King a rémkirály

Nagy valószínűséggel Stephen Edwin King írással tölti 70. születésnapját is. Na jó, mondjuk inkább, hogy azért reggel még bepötyög néhány bekezdést az aktuális műből, és csak azután adja meg magát a nagy napnak. És ünnepelheti, ünnepeltetheti magát, mert valószínűleg ő a világ legismertebb, és legelismertebb élő írója.

Irodalom összes cikke »

Tizenkét órányi vers 67 költőtől

kolteszetnapjalead

A költészet napját 1964 óta minden évben József Attila (1905-1937) születésnapján, április 11-én ünneplik. A költő Fiumei úti sírkertben található nyughelyénél a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) szervezésében Földes László Hobo ad műsort József Attilára emlékezve. A nap másik fontos eseménye, hogy immár hetedik alkalommal rendezi meg a Versmaratont a közmédia: 67 magyar költő 12 órán át olvas fel verseiből és beszélget a művekről a Magyar Rádió régi, budapesti épületében.

A Márványteremben április 11-én délelőtt 10 órától 22 óráig fogadják a költők és a Kossuth Rádió műsorvezetői a költészet iránt érdeklődő közönséget – idézte a közlemény Mucsányi Mariannát, a Kossuth Rádió csatornaigazgatóját. Az egyedülálló eseményt a Kossuth Rádió több bejelentkezéssel, élő adással folyamatosan figyelemmel kíséri: a Versmaratonról a 180 perc, a Krónika, a Napközben, és a Közelről című műsorokban jelentkezik a rádió. A hely című műsor a Márványteremből jelentkezik majd, kora délután pedig 13 órától élőben is belehallgathat a közönség a színpadon folyó beszélgetésbe. Este a Belépő, a Kossuth Rádió kulturális magazinja ad ízelítőt a rendezvényből, és bemutatják a Nap versét is – ezt költeményt a fellépő költők egy-egy sor megfogalmazásával közösen írják a nap folyamán. A rádió mellett az M5 kulturális csatorna is követi a költészet napjának eseményeit. A Kulturális híradó stábja összefoglalót készít az eseményről, este pedig a Magyar Írószövetség székházát díszítő fényfestésről tudósít a csatorna. A fényfestés Kodály Zoltán zenéjével kísérve az írószövetség, a magyar irodalom és költészet múltját, nagy személyiségeit és az 1956-os forradalomban játszott szerepét jeleníti meg.

költészet napja

Az M5 csatorna beszámol a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében zajló eseményekről és a ferencvárosi ünnepi megemlékezésről, amelyen Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár is beszédet mond. A vidéki eseményekről is képet ad az M5 televízió, így a szombathelyi, békéscsabai, pécsi, kaposvári, soproni, szabadkai és szatmárnémeti ünnepségekről, különleges rendezvényekről. Szatmárnémetiben például mintegy ezer gyerek szaval majd együtt, Békéscsabán 24 órás versmondó- és versolvasó fesztivált tartanak – emelte ki Dér Ágnes, az M5 csatornaigazgatója. A hirado.hu oldalán részletes információk szerepelnek a Versmaratonról, a programokról, az eseménysorozatról. A médiaklikk.hu oldalon élőben is követhető a Versmaraton.

költészet napja

Mindezek mellett délutántól éjfélig megállás nélkül lesz hallható a kétszáz éve született Arany János csaknem kétszáz költeménye a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak tolmácsolásában az egyetem Padlás színpadán. A Magyar Írószövetség budapesti székházánál este a szervezet, a magyar irodalom és költészet múltját és az 1956-os forradalomban játszott szerepét felelevenítő, Kodály Zoltán zenéjével kísért fényfestészeti épületvetítéssel várják az érdeklődőket. Az 1956-os emlékév programjai közé illeszkedő ingyenes produkció Bordos László Zsolt munkája. A ferencvárosi József Attila Emlékhelyen okostelefonos versenyt rendeznek a kerületi iskolásoknak, majd délben koszorúzással és a kerület József Attila nevét viselő díjának átadásával emlékeznek meg a költő szobránál. A Ferencvárosi Művelődési Központban ötödik alkalommal rendezik meg a József Attila Versfesztivál gálaműsorát, valamint kiosztják a József Attila MindenkiNET elnevezésű online videopályázat díjait is.

költészet napja

Szintén maratoni versfolyammal készül a költészet napjára a békéscsabai Jókai Színház, valamint a szarvasi könyvtár is. Szegeden kora délután a Dugonics téren József Attila szobránál a költő műveit hallgathatják meg az arra járók Tóth Péter Lóránt „versvándor″ tolmácsolásában. Salgótarjánban öt „versmegállót″ járhatnak be közösen az érdeklődők kedd délelőtt a Balassi Bálint Megyei Könyvtár főbejáratától indulva. Érintik a Förster Kálmán teret és a Radnóti-szobrot, és végül a Fő téri József Attila-domborműhöz érkeznek meg. Bács-Kiskun megyében versvonat viszi az utasokat Kiskunhalasról Kiskunmajsára, útközben a kiskunhalasi József Attila irodalmi kör tagjainak szavalatait hallgathatják meg az érdeklődők, majd a Kiskunmajsára érkezőket kisvasúttal viszik a központba, a költészet napi piknikre. Színházjegyet kapnak versmondásért azok a vállalkozó kedvű nézők, akik elmondanak egy általuk választott verset a Veszprémi Petőfi Színház dolgozóiból álló néhány fős nézőközönség előtt. Szombathelyen versfalat állítanak, Kőszegen pedig nyolcszáz általános iskolás és középiskolás diák szavalja együtt Arany János Szondi két apródja című versét. Michal Walczak kortárs lengyel drámaíró Homokozó című színművét mutatják be Kaj Ádám rendezésében a zalaegerszegi Keresztury művelődési központban. Az előadást követően Utassy Józsefre (1941-2010) emlékező műsort tartanak és átadják a József Attila-díjas és Kossuth-díjas költő tiszteletére alapított díjat.

(mti)

• Publikálva: 2017.04.11. 08:55

Digitális Irodalmi Akadémia