Szerelmes pap és jeles filozófus

Pierre Abélard francia teológus, filozófus, akinek nevét elsősorban a tanítványához, Héloise-hoz fűződő legendás szerelme miatt őrizte meg az utókor, nyolcszázhetvenöt éve, 1142. április 21-én halt meg.

A bretagne-i nemesi családból származó Abélard 1079-ben a Nantes-tól mintegy tíz mérföldre fekvő kis faluban, Pallet-ban látta meg a napvilágot. Mivel gyorsan tanult, már fiatalkorában véglegesen eldőlt, hogy katonáskodás helyett a teológiának és a filozófiának szenteli életét. Hamar elkerült szülőfalujából, egyházmegyéről egyházmegyére, tanítótól tanítóig vándorolt. Okította a híres compiegne-i kanonok, Roscellinus is, végül Párizsban kötött ki, a Notre Dame-székesegyházban Champeaux-i Vilmos volt a tanára. A tanítvány azonban csakhamar túlszárnyalta mesterét, rendszeresen felülkerekedett a parázs disputákban. Kettejük szikrázó vitái a középkori filozófia történetét végigkísérő univerzálé-probléma körül zajlottak, a mester realista, a tanítvány nominalista volt. A nominalisták azt a nézetet képviselték, hogy csak egyedi dolgok, illetve ezek halmazai léteznek, a tulajdonságok nem külön, csak egyedi dolgok részeként léteznek. (Csak piros almák vannak, a pirosság önmagában nem létezik, csak ember alkotta név.) A realisták ezzel szemben azt a nézetet képviselték, hogy nemcsak az egyedi dolgok, illetve ezek halmazai léteznek, hanem a tulajdonságok (univerzálék) is. (Véleményük szerint az almákat és a pirosságot egyaránt megilleti a létezés.)

(Forrás: Wikipédia)

Abélard csillaga egyre magasabbra emelkedett, úgy döntött, hogy saját iskolát nyit. Nézetei és személyisége rengeteg tanítványt vonzottak, a Notre Dame-ra néző Montagne Sainte-Geneviéve-en álló iskolájából több neves filozófus és teológus, sőt a későbbi III. Sándor személyében pápa is kikerült. Papi hivatását sem hanyagolta el, 1115 körül kanonokká jelölték, és ekkor már a Notre Dame élén is ő állt. A minden tekintetben sikeres férfiú "bukását" egyik tanítványa, Héloise iránt érzett olthatatlan szerelme okozta. A szigorú nagybátyja oltalma alatt álló lány, aki a feljegyzések szerint éppoly gyönyörű volt, mint amilyen okos és tanult, eleinte félt viszonozni Abélard érzelmeit, de végül engedett. Kettejük törvénytelen kapcsolatának kézzelfogható következményei lettek, Héloise-nak menekülnie kellett, és egy bretagne-i faluban szülte meg fiát. A további botrányt elkerülendő Abélard titkos házasságkötést javasolt, de a nő - szerelmese egyházi pályáját féltve - nemet mondott, és még Bretagne-t is elhagyta, hogy minél távolabb legyenek egymástól. A feldühödött nagybácsi mindezt úgy értelmezte, hogy Abélard elkergette Héloise-t. A vélt tett véres bosszúért kiáltott: martalócai berontottak a sekrestyébe, és kasztrálták Abélard-t. Bár Héloise később apácának állt, Abélard pedig szerzetesként vándorolt egyik kolostorból a másikba, szerelmük életük végéig elkísérte őket. Tragikus kapcsolatuk számtalan művet ihletett, levelezésük a világirodalom legszebb alkotásai közé tartozik.

Egymás mellett

Abélard filozófiai téren is maradandót alkotott. Sic et non (Igen és nem) című művében felelevenítette az ókori dialektika módszerét, a filozófiai problémákat az ellentétes nézetek szembesítésével oldotta meg, és kimutatta az egyházi tekintélyek állításainak ellentmondásosságát. Fő művét, a Theologiát az egyház többször elítélte, és a szerző, akit az eretnekké nyilvánítás veszélye is fenyegetett, végül mindig fejet hajtott. Etikáját Scito te ipsum (Ismerd meg önmagad) című művében fejtette ki. Úgy fogalmazott, hogy morális értelemben egyedül a szándék és az érzület számít, nem a külső világban megmutatkozó cselekvés. A jó Isten akaratának helyeslésében áll, míg a rossz Isten akaratának elvetésében. Számos irodalmi műve is fennmaradt, a magyar olvasók közül sokan ismerik Szombatesti himnuszát Babits Mihály fordításában: "Óh milyek s mekkorák / azok a szombatok, / mikkel az ég örök / udvara zeng s ragyog! / Törteknek pihenés, / bátraknak jutalom. / Isten lesz minden, és / mindenben Ő honol."

(mti)

• Publikálva: 2017.04.19. 16:36