a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

​Alain Delon utolsó filmjére készül

delon_leadAlain Delon utolsó filmjére készül, amelyben Juliette Binoche-sal játszik együtt. A 81 éves filmsztár a Liege-ben megrendezett nemzetközi bűnügyi filmfesztiválon beszélt terveiről.

Delont (Rocco és fivérei, A szamuráj, Zsaru) életműdíjjal tüntették ki a belga filmfesztiválon. A színész ez alkalomból számolt be arról, hogy ősszel kezdi forgatni pályafutása utolsó filmjét, amit Patrice Leconte rendez. Ez lesz az utolsó filmem, mert olyan vagyok, mint egy bokszoló, aki nem akar túl sokáig harcolni, nem akarok túl sokáig filmezni, jelentette ki Delon, aki utoljára 2008-ban, az Asterix az olimpián című filmben szerepelt. Delon elmondta, hogy az új filmet kifejezetten a számára írták, egy szerelem történetét ábrázolja egy idős férfi és egy jóval fiatalabb nő között. „Sophie Marceau lett volna a partnerem, de ő már másfelé kötelezte el magát a forgatás idejére. Juliette-re azért esett a választás, mert csodálatos színésznő, akit nagyon szeretek″ – mesélte. A színész megemlítette, hogy jelenleg éppen lányával, Anouschkával turnézik, ami nagy örömmel tölti el, mert csak most ébredt rá, mekkora élmény a lányával fellépni.

delon
Úgy tűnik, akkoriban szép voltam...

Delon eredetileg nem filmszínésznek készült. Miután visszatért az indokínai háborúból, angyali arca és jó fizikuma döntötte el, hogy erre a pályára lép. „Úgy tűnik, akkoriban szép voltam, és voltaképpen a nők miatt kerültem erre a pályára. Mindent a filmtől kaptam″ – idézte fel. A La Libre belga hírportál beszámolója szerint a francia színész elismerte, hogy a mai filmes világban már nem találja a helyét. „Sajnálom Viscontit, Melville-t és René Clement-t, a legremekebb rendezők voltak, akiket ismertem, rengeteg zsenialitás volt bennük, igazán szerették a filmet és tudták, hogyan kell a színészeket irányítani. Ha manapság untat a film, akkor az azért van, mert ma már nincsenek ilyen rendezők″ – mondta. A francia filmművészet legendás sztárja 1984-ben kapta meg a francia Oscart, a César-díjat A mi történetünk című Bertrand Blier-filmben nyújtott játékáért. Több nemzetközi elismerést is kapott alakításaiért, 1995-ben Arany Medve-életműdíjjal tüntették ki Berlinben, és 2012-ben Locarnóban is életműdíjat kapott.

(mti)

• Publikálva: 2017.05.08. 11:06