a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

30 éve Szomszédok

szomszédok lead1987. május 7-én mutatták be a gazdagréti panelház lakóinak életét bemutató Szomszédok című teleregény első részét.

A harminc éve indult sorozatban Vágásiék, Takácsék, Mágenheimék mindennapjait követhették nyomon a nézők, attól kezdve, hogy beköltöztek a panelházba. A kéthetente csütörtökönként jelentkező epizódokban a szereplők mindennapi problémáit kisebb-nagyobb gondjait dolgozták fel. A sorozat sikerét az is mutatja, hogy volt olyan epizód, amelyet hat és félmillión néztek meg. Nemcsák Károly, aki Vágási Ferencet alakította a sorozatban, az M1 aktuális csatorna hétfői adásában elmondta: a nagy nézettség titka az lehetett, hogy a sorozat azokról a problémákról beszélt, amelyek mindenkit foglalkoztattak, de közben nem politizált. Ezen kívül a sikert az is adhatta, hogy a legkisebb epizódszerepet is színészek játszották. Minden egyes feladat, minden egyes kis feladat komoly színészi teljesítményt rejtett magában – hangsúlyozta. Elmondta, hogy Horváth Ádám rendező nagyon jól ismerte a szereplőket, ezért sok olyan mozzanat is bekerült a sorozatba, amely a szereplők életével kapcsolatban állt. Gór Nagy Mária, aki Nagy Vilma testnevelő tanárt alakította sorozatban, elmondta, hogy annak idején, amikor elvállalta felkérést fiai még kicsik voltak és nehéz volt megoldani a felügyeletüket, ezért Horváth Ádám beleírta őket a történetbe. Így Vilmának volt két nagyon rossz gyereke, akik többek között cigarettáztak és felgyújtottak a szalmakazalt – idézte fel Gór Nagy Mária, hozzátéve, hogy a közel tizenhárom évig zajló forgatások alatt a csapat egy igazi baráti társasággá alakult és mindig nagyon várták a közös munkát.

szomszédok

A sorozatban a Mágenheim Juli édesanyját, Etust alakító Csűrös Karola az M1 riportjában elmondta, hogy a forgatás kezdetekor nem gondolta volna, hogy harminc év elteltével is ilyen népszerű lesz a sorozat és hogy még a mai napig még mindig Etussal azonosítják őt. Horváth Ádám, a sorozat forgatókönyvírója és rendezője azt mondta, hogy a Szomszédok harminc év elteltével már a történelmet mutatja be, ez lehet a mostani népszerűségének a titka, annak idején pedig azért lehetett sikeres, mert naprakészen mutatta be azokat a dolgokat, amelyek annak idején foglalkoztatták az embereket. A sorozatból 331 rész készült, az utolsót 1999. december 31-én mutatták be.

(mti)

• Publikálva: 2017.05.08. 12:53