a rovat írásai

Gulácsy-kép lett az árverés bajnoka

Gulácsy Lajos Séta a régi olasz városban című olajfestménye kelt el a legmagasabb áron a Virág Judit Galéria hétfő esti tavaszi árverésén, amelyen többek között Szinyei-Merse Pál, Nemes Lampérth József, Tihanyi Lajos és Mednyánszky László műveire licitálhattak az érdeklődők a Budapesti Kongresszusi Központban.

Az összecsomagolható, kiteríthető szobrok mestere

A Mexikóban élő és alkotó Kepenyes Pál szobrászművész műveit bemutató kiállítás nyílt Káosz címmel a Pesti Vigadóban.

Nyit a magyar pavilon Velencében

Várnai Gyula képzőművész és Petrányi Zsolt kurátor Peace on Earth! (Békét a világnak!) című kiállításával nyílik meg pénteken az 57. Velencei Képzőművészeti Biennále magyar pavilonja.

Aki meghallotta a csend szavát - Emlékkiállítás Somos Miklósnak

Somos Miklós Munkácsy-díjas festőművész művészetét bemutató emlékkiállítás nyílik csütörtökön Budapesten, a Pesti Vigadó galériájában. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szervezésében megvalósuló tárlatra a családi hagyatékból olyan műveket válogattak az 1960-as évektől 2009-ig, Somos Miklós haláláig terjedő időszakból, amelyek jól reprezentálják művészeti korszakainak jellegzetességeit – hangsúlyozta Somos Éva jogörökös, a festőművész lánya az MTI-nek.

Dürert is látni Szombathelyen

A Szombathelyi Képtár háromezer grafikából álló, több ritkaságot is tartalmazó gyűjteményéből nyílik tárlat, tájékoztatta az MTI-t a kiállítás kurátora.

A vizualitás nyelvén ő beszél magyarul a legszebben

Korniss Dezső (1908-1984) képzőművész alkotásaiból látható válogatás szerdától Tücsöktánc a lét határán címmel a Szentendrei Képtárban.

Üvöltővé festette át X. Ince pápát

Huszonöt éve, 1992. április 28-án halt meg Francis Bacon ír-angol festő, a múlt század egyik legjelentősebb és legkülönlegesebb autodidakta művésze.

Kalapács alatt Schiele első jegyzett munkája

Egon Schiele osztrák festőművész első jelentős, női aktot ábrázoló olajfestményére licitálhatnak az érdeklődők a Sotheby's aukciósház május 16-ára meghirdetett New York-i árverésén.

Deim Pálra emlékezik városa

Kiállítás nyílt In Memoriam Deim Pál címmel kedden a szentendrei MANK Galériában, a tárlaton Deim Pál 17 alkotása látható. Egy éve halt meg Deim Pál (1932-2016), a kortárs magyar képzőművészet egyik meghatározó alakja – emlékeztetett köszöntőjében Hóvári János, a MANK főigazgatója, aki köszönetét fejezte a családnak a kiállításra kölcsönzött képekért.

Bejelentették, ki megy a biennáléra

Várnai Gyula képzőművész és Petrányi Zsolt kurátor Peace on Earth! (Békét a világnak!) című projektje lesz látható május 13-tól az 57. Velencei Képzőművészeti Biennále magyar pavilonjában, a seregszemle központi kiállításába pedig Hajas Tibor és Csörgő Attila munkái kaptak meghívást.

Munch és a poláris sztratoszférikus felhők

A sztratoszférikus felhőknek az északi szélességi köröknél látható ritka formája, a poláris felhők inspirálhatták Edvard Munch Sikoly című híres képét és az azon látható színes légörvényeket, vélik kutatók.

Művészet összes cikke »

Aki meghallotta a csend szavát - Emlékkiállítás Somos Miklósnak

somos leadSomos Miklós Munkácsy-díjas festőművész művészetét bemutató emlékkiállítás nyílik csütörtökön Budapesten, a Pesti Vigadó galériájában. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szervezésében megvalósuló tárlatra a családi hagyatékból olyan műveket válogattak az 1960-as évektől 2009-ig, Somos Miklós haláláig terjedő időszakból, amelyek jól reprezentálják művészeti korszakainak jellegzetességeit – hangsúlyozta Somos Éva jogörökös, a festőművész lánya az MTI-nek.

Olaj és akvarell festményei mellett olyan egyedi ceruzarajzai is láthatóak lesznek, amelyek még nem szerepeltek kiállításon. A főiskolai korszaka mellett plasztikus periódusának műveit is bemutatják, amelyeket a vastag ecsetkezelés és rusztikusabb felületek jellemeznek. Szürke korszakában, az 1970-es, 1980-as évek környékén, visszafogottabb színeket használt, utolsó kék periódusának a művein a kék és zöld színek dominálnak – hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy a kiállítás tematikáját testvérével, a szintén jogörökös Somos Gyulával együtt állították össze.

horanszky3

Somos Miklós figurális festő volt, de voltak kísérletei az absztrakt, elvontabb fogalmazásmód irányába is. Képein általában együtt szerepel a figuralitás az absztrakt motívumokkal. Felidézte, hogy édesapja sok mindennel foglalkozott a pályája során, több irányú volt az érdeklődése, amellett, hogy festett verseket is írt 1972-ig. Halála után, 2012-ben jelent meg a verseit tartalmazó Már túl a falakon című kötet, amelyet Szőnyi Ferenc és Radnóti Katalin állított össze. Sokat fordított franciából és a keresztény ikonográfiával is foglalkozott: a szentek életének és az ábrázolásainak felhasználásából egy lexikonszerű gyűjteményt állított össze, amelyet még nem dolgoztak fel. Több képzelt portrét is készített azokról az emberekről, akiknek a munkáit fordította, illetve olyan középkori szerzőknek az arcmásait festett meg, akikről nem készült portré. Példaként említette Johannes Cassianusnak, az ókori keresztény szerzetesirodalom egyik jeles szerzőjének képzeletbeli portréját, amely látható lesz a kiállításon. Egyházi munkákat is vállalt, az 1980-as évek közepétől úgynevezett szekkókat, faliképeket festett. Kosdon kezdte, majd Pálos Frigyes atya ajánlásával dolgozott Jánoshidán, Őrbottyánban. Kunszentmiklóson látható egy nagyobb ciklusa Szent Miklósról és a szentcsaládról – mondta el Somos Éva, hozzátéve, hogy az 1970-es években mozaikképeket, egy miskolci iskola számára pedig faintarziát is készített.

horanszky444

A július 2-ig látható kiállításon június 22-én a jogörökösök, Somos Éva és Somos Gyula tartanak tárlatvezetést. Somos Miklós tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán 1957-ben fejezte be. 1960-tól Derkovits-ösztöndíjas volt, 1973-ban Munkácsy-díjjal tüntették ki. Rendszeresen vett részt budapesti, vidéki és külföldi kiállításokon. A Párbeszéd Házában 2013 tavaszán rendezett kiállításáról oldalunk is tudósított. A művész egyik 1985-ös festményét archívumunkban is megnézheti.
  

• Publikálva: 2017.05.11. 09:16

Kapcsolódó írások