a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Kidman Cannes királynője

canneslead

Nicole Kidman a 70. cannes-i fesztivál igazi királynője: az ausztrál filmsztár idén a hivatalos programba meghívott három filmben és egy sorozatban is játszik.

A 49 éves Kidman a világ egyik legrangosabb fesztiváljának visszatérő vendége, miután gazdag és változatos karrierjében egymást váltják a hollywoodi közönségfilmek és a független művészfilmes alkotások. Idén azonban a korábbiaknál is nagyobb figyelem irányul az ausztrál filmsztárra, aki a hétvégén már megérkezett a Croisette-re. Az Oscar-díjas és háromszoros Golden Globe-díjas sztár játssza a főszerepet Sofia Coppola Csábítás című filmjében, amely a fődíjért, az Arany Pálmáért versenyez. Az alkotást Don Siegel 1971-ben Clint Eastwooddal a főszerepben forgatott, A tizedes háreme című filmje ihlette. A történet az amerikai polgárháború idején egy lányiskolában játszódik. A filmet szerda este mutatják be.

nicole kidman 
A görög Jorgosz Lantimosz is Nicole Kidmannal és Colin Farrellel forgatta legújabb filmjét. A homár című alkotással két éve a zsűri díját elnyerő rendező legújabb filmje, az Egy szent szarvas meggyilkolása egy sebész és egy tinédzser furcsa kapcsolatát mutatja be, aki fokozatosan fészkeli be magát a sebész családjába. Az angolul forgatott görög versenyfilm világpremierje hétfő este lesz.Versenyen kívül mutatják be az amerikai John Cameron Mitchell How to Talk to Girls at Parties című filmjét, amelyben Elle Fanning oldalán látható az ausztrál színésznő. A film fiatal amerikai punkrajongókról szól az 1970-es évek Londonjában, ahol földönkívüliekkel találkoznak. A negyedik, szintén versenyen kívüli alkotás Nicole Kidman főszereplésével A tó tükre tévésorozat második évada, amelyet az új-zélandi Jane Campion rendezett.

cannes 70

Az ausztrál színésznő több mint hatvan filmet tudhat mögött, ezekből eddig négy szerepelt a cannes-i fesztivál hivatalos programjában. Baz Luhrmann Moulin Rouge című filmjével nyitott 2001-ben a fesztivál Nicole Kidmannal a főszerepben, 2003-ban Lars von Trier Dogville - A menedék című kíséreti drámájának főszereplőjeként tért vissza, 2012-ben Lee Daniels Az újságos fiú thrillerében játszott, 2014-ben pedig ismét a nyitófilm, Olivier Dahan Grace - Monaco csillaga című alkotásának címszerepét alakította. Hollywood egyik legjobban fizetett színésznője kevesebb filmet forgat, amióta 2006-ben összeházasodott Keith Urban zenésszel, akitől két gyereke született, az idei kiemelt részvétele ezért is meglepetésnek számít a fesztiválon.

(mti)

• Publikálva: 2017.05.22. 15:42