a rovat írásai

Megáldották a musicalt

Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.

Ötven éves lett a Hair

Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

Hangemberek az Újszínházban

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

Szilágyi Tibor 75

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.

Elhunyt Lórán Lenke

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

Új Bánk bán a Nemzetiben

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Básti Juli kerek szülinapja

Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.

Színház 10 éve a viszáki pajtában

Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghalt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Csak a filmvásznon volt klakkban-frakkban

Harminc éve, 1987. június 22-én halt meg minden idők legnagyobb táncos színésze, Fred Astaire. A nézők számára úgy tűnt, elegáns mozgása nem igényel tőle erőfeszítést, holott mindennap órákat töltött gyakorlással.

Színház összes cikke »

Beatrice-musical az Újszínházban

ujszinhazleadA Beatrice zenekarról szóló musicalt, Kulcsár Lajos Zserbótangó című tragikomédiáját és Herczeg Ferenc Bizánc című színművét mutatja be az Újszínház a 2017/2018-as évadban.

A két nyugállományba vonult színésznő történetét elmesélő Zserbótangó októbertől látható a teátrum kamaraszínpadán, Falussy Lilla Ricse, Ricse, Beatrice című musicaljét november-december fordulóján mutatják be. Herczeg Ferenc Konstantinápoly bukásáról szóló darabját pedig 2018 februárjában tűzik műsorra, mondta el az Újszínház csütörtöki évadismertető sajtótájékoztatóján Dörner György igazgató. Mint elárulta, az általa rendezett Zserbótangóban két színésznő (Esztergályos Cecília és Tordai Teri) nem kerül be a színészotthonba, ezért közös albérletbe kényszerülnek egy főbérlővel (Bordán Irén). Esztergályos Cecília felidézte, hogy 1966-ban találkoztak először Tordai Terivel, aki hozzátette: a színfalak mögött a színésznők gyakran kritizálják egymást, de mikor a megélhetési kérdésekről van szó, a szakma mégis összetart.

ujszinhaz

Falussy Lilla Ricse, Ricse, Beatrice című musicaljét Bozsogi János viszi színpadra. A rendező felidézte, hogy régóta ismerik egymást Nagy Feróval, ami kezdetben nehézségnek tűnt, Falussy Lilla könyve azonban eloszlatott minden kétséget. A Beatrice történetéről szóló darabban a múlt rendszer emblematikus figurái, mások mellett Erdős Péter alakja is megjelenik a színpadon, ahol a zenekar tagjait az Újszínház művészei alakítják, de Nagy Feróék is szerepelnek az előadásban - számolt be Dörner György.

ujszinhaz.

„Ilyen tökéletesen megírt színdarabot én még nem láttam″ – szólt az igazgató az általa méltatlanul mellőzött szerzőnek tartott Herczeg Ferenc Bizánc című színművéről. Nagy Viktor rendező szerint ma is nagy kérdés, hogy megmarad-e az európai kultúra, a kereszténység, vagy felemészti az iszlám. A darab Konstantinápoly 1453-as elestének napján játszódik, és azt vizsgálja, miért kellett elbuknia a birodalomnak. Dörner György a 2016-os üzleti évről beszámolva közölte: 55 ezer néző vett részt 283 hazai és külső előadásukon, ami 84,6 százalékos látogatottságot jelent. A teátrum nyáron Békéscsabán, Szarvason és Kapolcson vendégszerepel, majd szeptemberben is részt vesznek a Színházak éjszakáján, közben folytatódik az Újszínház ifjúsági programja is, mondta el Dörner György.

(mti)

• Publikálva: 2017.05.25. 12:51