a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

Robotok, mesterséges intelligenciák és mellékhatásaik

neumann lead

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) aktívan dolgozik azért, hogy a robotika fejlődésének minél több haszonélvezője legyen, de a „kockázatokra és mellékhatásokra” is felhívjuk a figyelmet. Az NJSZT ennek szellemében most robotika kiállítást rendez a Társaság Informatika Történeti Kiállításában.

A robotok ma már nem csak a sci-fi regények lapjain léteznek, elterjedésük a jelen egyik legfontosabb kihívása: a mesterséges intelligencia és a robotika exponenciális sebességű fejlődése teljesen meg fogja változtatni a mindennapjainkat. Szegeden már 55 éve sem volt a robot ismeretlen: az Úttörőház látogatóit a „Robotember” köszöntötte. A Dr. Muszka Dániel által tervezett szerkezet alapján a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum által készített installáció is látható lesz az új tárlaton, ahol magángyűjtemények értékes darabjai is megtekinthetőek. Találkozhatunk SIMON-nal, a humanoid robottal, megismerhetjük rangos robotika versenyek korábbi nyerteseit, amelyek megállták a helyüket a robotautók rallyján vagy akár szimulált marsi környezetben is. A tárlatot a robotika történetét és témaköreit bemutató tablósor egészíti ki.

miésarobot

A múlt értékeinek megőrzését kiemelten kezelő NJSZT a civil szervezetek között egyedülálló tevékenységet folytat az informatikai örökségvédelemben. Ennek keretében az NJSZT egy világszínvonalú állandó kiállítást (A jövő múltja) működtet Szegeden. A kiállítás rendezői remélik, hogy az infokommunikációs eszközök történetét átfogóan bemutató állandó tárlatot meggyőzően egészíti ki a MI és a Robot az időszaki kiállítások sorában, s így végre a Robot is elfoglalja az őt megillető helyét a múzeumban – áll az NJSZT által a mandarchiv.hu-hoz is eljuttatott közleményében.

A tárlat 2017. június 7-től szeptember végéig látogatható Szegeden, az NJSZT Informatika Történeti Kiállításában, a ,Szent-Györgyi Albert Agora, Szeged, Kálvária sgt. 23. cím alatt. (Nyitva tartás és jegyárak: http://ajovomultja.hu/content/contact)

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság megalapította a Neumann János professzori címet, amelyet azon kimagasló, nemzetközi szinten is ismert és elismert tudományos teljesítményt nyújtó hazai vagy külföldi egyetemi tanár kaphat meg, akinek a tudományterülete, tevékenysége kapcsolódik a Neumann János által elért tudományos eredményekhez.

A cím első birtokosa Lovász László, az MTA elnöke lett, aki május 27-én, a BME Szenátusának ünnepi nyilvános ülésén vehette át „Neumann János” professzori oklevelet és plakettet – közölte a NJSZT.

mandarchiv.hu

• Publikálva: 2017.05.31. 11:13