a rovat írásai

Leltározatlan őrlőkő

Ezt a vélhetően homokkőből csiszolt 25 centiméter hosszú, 12 centi széles és 3,5 centi magas darabot talán azért is nem vették leltárba a máskülönben ehhez nagyon értő régészek, mert annyi van az ilyen őrlőkőből, hogy Dunát lehetne rekeszteni velük. Ezért inkább odaadták a törteli iskolásoknak, nézegessék csak a vitrinben, a történelemtanár meg a katedrán mozgatva illusztrálhassa vele a szegény őskori asszonyok nehéz munkáját.

Árpád

„Időnként nem árt felfrissíteni ismereteinket. Sokszor azt hisszük, tudunk valamit, aztán kiderül, elfelejtettük. Hogy ne járjunk így, szedegessük össze azokat a lényeges történelmi tényeket, amelyeket a magyar államiság kezdeteiről minden magyar embernek illik tudnia” – így fogalmazott lapunk nyugdíjba vonult szerzője, akinek most Árpád vezér, fejedelem alakjának felidézésével folytatjuk sorozatát.

Szerencsét hozott papucsban

Most, hogy lassan kifogyunk már a falusi iparosokból, nézzünk meg egy olyan mestert, aki csak általában évente egyszer-kétszer fordult meg egy-egy faluban. Akkor is csak elvégezte a munkáját, és tovább állt. A kéményseprőkről lesz hát szó, akik ki tudja miért, de még a múlt század végén is papucsban jártak, és szerencsét is hoztak állítólag.

Kellék a centúriák csatájához?

Homo ludens. Hát ha valakik, a római légiósok, katonák azok voltak, játszó emberek. Mert hosszú, sokszor 25 éves volt a szolgálat, és ezalatt nem kellett mindig harcolni. Mit is lehetett csinálni az őrtoronyban, ott a Duna/Ister partján, amikor egy-egy visszavert barbár támadás, büntetőexpedíció hosszú időre elvette a harctól a kedvét a túlpartiaknak? Hát játszani valamit az őrségbe szintén beosztott cimborával. Most egy Érden talált játékkelléket, zsetont vizsgálhatunk meg a 3D-s technika segítségével.

Akkor ismerjük meg a kanászt is!

A két világháború közötti falu képéhez hozzá tartozott a közösség által fizetett kanász, kondás vagy csürhés is, akit leginkább reggel és este láthatott a falusi. Mikor is erős tülkölés és ostorpattogtatás közepette kiterelte a falu disznait (kondát, csürhét) a határba, majd pedig este, amikor ugyanolyan zenebonával hazahozta az állatokat.

Kolomp, vagy valami

Itt van ez a kolomp, vagy valami a szentendrei múzeum gyűjteményéből, még 2008-ban fordította ki a földből a régész ásója Pátyon. Ha jobban megnézzük aztán a 3D-s szoftvert is bevetve, találunk azért rajta furcsa dolgokat.

Bábák és boszorkányok

A két világháború között minden nagyobb falunak volt bábaasszonya is. Eme írás szerzőjének apai nagynénje is ekként működött 1942-től, a szombathelyi Magyar Királyi Bábaképző elvégzése után. Manyi néni, ahogy a faluban hívták, ugyan a szülőotthonok megjelenésével munka nélkül maradt, de tudását továbbra is igénybe vette a falu. Ő adta be például a körzeti orvos által felírt vitamininjekciókat.

Kagylókarkötő

Be kell vallanom már itt az elején, hogy ebből az írásból nem sok értékelhető dolgot fog megtudni a kedves olvasó eme a Balaton Múzeumban őrzött karkötőről. Ez pedig nem a a múzeum munkatársai, de nem is a cikk szerzője miatt van. Inkább azért, mert valóban elég keveset lehet mondani erről kagyóból készített primitív ékszerről.

Nyár, sör, víz, Krúdy, Margitsziget

Újabb izgalmas, és a nyárhoz kapcsolódó kiállítások érhetők el digitális formában A MaNDA (Magyar Nemzeti Digitális Archívum) adatbázisában.

Tengeralattjárót faragó asztalos

A falu virágkorában, valamikor a két világháború között a közösség mesteremberei között megbecsült helye volt az asztalosoknak is. Akik, ahogy a nevük is mutatja, elsősorban bútorokat, és a lakóházak fából készült nyílászáróit gyártották le. Mégpedig szigorúan kéziszerszámokkal, motoros fűrészről, gyalugépről, csiszolóról még csak nem is hallottak.

Agyonfoltozott pohár

Nézem ezt bronzból készült poharat, és azon gondolkodom, hogy a mégoly termékeny és gazdag Pannónia provinciában sem lehetett olyan egyszerű az élet. Egyrészt ott voltak az egymás után sorban jövő barbár támadások, rablóhadjáratok, aztán itt van ez az agyonfoltozott pohár is. Amit a már ismert pátyi lelőhelyen, vélhetően valaki örök nyugodalmát kissé megzavarva hoztak elő a föld alól a régészek.

MaNDA összes cikke »

Magyarnak lenni

közkincstárlead

Győrffy István, karcagi születésű kitűnő néprajztudósunk írta: „A magyarság nem a test, nem a vér, hanem a lélek kérdése”.  Ha választ akarunk kapni arra a kérdésre, hogy miből is áll ez a közös lélek, nincs könnyű dolgunk. Annyit megállapíthatunk, hogy ezernyi forrása van. A közös nyelv, a közös sors, az együtt megélt történelem, a közösen kicsiszolt hagyományok, a népszokások, az Istenhit megélésének formái, a közös kultúra, az együtt belakott táj, ahogyan szüleink, tanáraink felnevelnek minket, az mind-mind ehhez a közös lélekhez tartozik.

Felesleges is tovább azon gondolkodni, hogy mit rakhatunk mindezekhez hozzá, hiszen a lélek egy és oszthatatlan. Ahogy másutt írták: „A nemzet: szellemi alkotás, történelmi sors, közösségvállalás és feladat.”

A világban sokfelé, szinte mindenütt élnek magyarok. Magyarság azonban csak egy van, és a magyar nemzet, amely a lélek irányította sorsközösségben létrejött, egységes. A Földön 15 millióan beszélnek magyarul. Sok ez, vagy kevés? A világon több ezer nyelv él. Ezek között – létszámunk szerint – a hatvanadik helyen állunk. Európában a tizenkettedik legtöbb ember által beszélt nyelv a magyar.

....
Forrás: MaNDA

Magyarnak tehát az nevezhető, aki magyarnak vallja magát. Aki minden igyekezetével arra törekszik, hogy minél jobban elsajátítsa a magyar nyelvet és kultúrát. Aki akárhol is éljen, érdekli Magyarország sorsa, és ahol teheti, szolgálja a magyarok közösségét. Magyarnak lenni annyi, mint vállalni a magyarságot. Nem kérkedni azzal, de nem is szégyenkezni. Széchenyi István mondta: „Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók”. Minden magyar szívében ott élnek a Szózat költőjének, Vörösmarty Mihálynak szavai: „Hazádnak rendületlenül, légy híve, oh magyar”. Hazánknak, szellemi értelemben vett közös nemzetünknek – akárhol is éljen a világban bárki magyar ember - hazánknak tehát rendületlenül híve lehet.

Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés, amelyet természetesen a győztes antanhatalmak diktáltak, szétszabdalta Magyarországot. Az ország területének 2/3-át, népességének 3/5-ét, természeti kincseinek legnagyobb részét elvették és a környező országoknak adták. Ezzel megbomlott a Kárpát-medence – addig szinte példátlan harmóniát adó – természetes egysége. Az újonnan megalakult Csehszlovákiához csatolták 62 ezer négyzetkilométeres területtel a Felvidék és Kárpátalja több mint 3,5 milliós népességét – benne egymilliónál több magyarral. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságnak, a későbbi Jugoszláviának adták Horvátországot, Bácskát, Bánátot és a Vajdaságot, 63 ezer négyzetkilométer területtel, négymillió – benne közel 600 ezer magyar – emberrel. Még Ausztriának is jutott 4 ezer négyzetkilométer, 350 ezer - benne majdnem 30 ezer magyar emberrel. A békediktátum legnagyobb nyertese Románia volt, megkapták Erdélyt. 104 ezer négyzetkilométert, azaz nagyobb területet vettek el, mint a maradék anyaország, ötmilliónál több lakossal, akik közül közel kétmillió volt magyar. Ha a trianoni országcsonkítás számait egymás mellé helyezzük, óriási terület és népességveszteség adatait látjuk. A Magyar Királyság 324 ezer négyzetkilométeres területéből 92 ezer maradt, 21 milliós lakosságából 7 és fél millió, 10 milliós magyar népességéből 6,7 millió a megcsonkított Magyarországon.

Dippold Pál

 

• Publikálva: 2017.06.01. 12:39

Történelmi játékok

mohacs_jatekindito
Harcmezők – A játékot fejleszette a Történelmi Animációs Egyesület. Kapcsolat: Baltavári Tamás, 30-853302230-8533022, tamas.baltavari@hotmail.com

Közkincstár

árpád
Árpád – Hagyjuk most a találgatásokat, a lényeg az, hogy Árpádot tartjuk a mai napig a honfoglaló nagyfejedelemnek, és első urunknak itt a medencében. Ahol végül a Csepel-szigeten építette fel jurtavárosát, innen irányítva a frissen, fegyverrel szerzett országát. A források szerint öt fia született: Levente, Tarhos, Üllő, Jutas és Solt, amik ugye jórészt éppen ezen a környéken előforduló településnevek.