a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Rossellini, a neorealizmus atyja

rossellini leadNegyven éve, 1977. június 3-án hunyt el Roberto Rossellini olasz filmrendező, a neorealizmus atyja.

Rómában született 1906. május 8-án, nagypolgári miliőben nevelkedett. Gyermekkora jelentős részét építész apja mozijában (amely az elsők között volt a városban) töltötte, így nem csoda, hogy fiatal korától a mozi szerelmese lett. Apja halála után hangtechnikusként dolgozott, de minden olyan munkát elvállalt, amely a filmezéshez kötődött. Első rövidfilmjét 1936-ban forgatta, és még ugyanebben az évben feleségül vette a jelmeztervező Marcella De Marchist (előtte volt már egy kérészéletű házassága az orosz származású Assia Noris színésznővel). 1937-ben megszületett első fia, Marco és első dokumentumfilmje, amely felkeltette a neves rendező, Goffredo Alessandrini figyelmét. Meg is hívta segédrendezőnek a következő évben készült Luciano Serra pilóta című filmjéhez, Rossellini irányította az észak-afrikai forgatást. Az alkotás a harmincas évek legnagyobb olasz filmsikere lett, s nagyot lendített Rossellini karrierjén, bár ebben az is közrejátszhatott, hogy bensőséges barátságot ápolt a Duce filmkritikus és producer fiával, Vittorio Mussolinivel.

rossellini
A kamera mögött

Első nagy sikereit az úgynevezett fasiszta trilógiával aratta (La nave bianca, 1941, Un pilota ritorna, 1942 és L'uomo dalla croce, 1943). E filmjei lényegében propagandatermékek, ő maga nem is szívesen beszélt róluk, ellenfelei pedig gyakran felhánytorgatták. Ebből az időszakból datálódik Federico Fellinihez és Aldo Fabrizihez fűződő barátsága, Fellini többször is besegített neki a forgatókönyvírásba. Az olasz főváros 1944-es felszabadulását követően Rossellini rögtön forgatni kezdte a Róma nyílt város című korszakalkotó filmjét, amelyet 1945-ben mutattak be. A forgatókönyvből Fellini is kivette a részét, Aldo Fabrizi pedig a pap szerepében tűnt fel az alkotásban, amelyre a rendező hitelekből és kölcsönökből teremtette elő a pénzt. Újfajta ábrázolásmódja és sajátos hangvétele miatt a rendezőt a neorealizmus atyjának kiáltották ki. Második, neorealista trilógiája az 1946-ban készült Paisával, majd a háború utáni Berlinben forgatott Németország, nulla évvel lett teljes. Különleges látásmódjához és munkamódszeréhez az is hozzátartozott, hogy amatőr színészekkel (is) dolgozott.

rossellini
Bergman levélben ajánlkozott

1948-ban magánéletében következett be gyökeres változás. Rövid szakmai levelet kapott, amellyel egy legendás, de botrányos szerelem kezdődött: „Kedves Mr. Rossellini! Láttam a Róma nyílt város és a Paisá című filmjeit, nagyon tetszettek. Ha szüksége van egy svéd színésznőre, aki nagyon jól beszél angolul, nem felejtett el németül, nem igazán beszél franciául, és olaszul csak annyit tud: ti amo, kész vagyok odautazni és filmet forgatni magával. Ingrid Bergman.″ A munkakapcsolat villámgyorsan szerelemmé, majd hét évig tartó házassággá mélyült. A kapcsolat, mivel mindkét művész házasságban élt, világraszóló botránnyá dagadt, a pár még inkább reflektorfénybe került, amikor megszületett fiuk, majd ikerlányaik (akik közül Isabella színésznőként és modellként vált ismertté). Rossellinit időközben, amilyen gyorsan a neorealizmus atyjává nyilvánították, ugyanolyan gyorsan le is taszították a piedesztálról következő két filmje, az Anna Magnanival forgatott Szerelem és Az igazsággép miatt. Átmeneti filmek után következett az "Ingrid-trilógia" (Stromboli, Európa '51, Utazás Olaszországban), amelyet a szakma és a közönség is felemásan fogadott. A fiaskók miatt csalódott rendező egy időre a színház világába vonult vissza, de 1959-ben újabb filmsikert könyvelhetett el a Vittorio de Sica főszereplésével készített Rovere tábornok révén. A Rómában éjszaka volt és a Vanina Vanini szintén kedvező fogadtatásra talált. A rendező ebben az időszakban már legújabb feleségével, az indiai Sonali Guptával élt együtt, akitől még egy kislánya született, de örökbe fogadta felesége kisfiát is. Rossellini 1975-ben forgatta utolsó filmjét, a Messiás Jézus életének izgalmas, modern szellemiségű feldolgozása volt. A neorealizmus atyja szívinfarktusban halt meg Rómában 1977. június 3-án.

(mti)

• Publikálva: 2017.06.01. 14:45