Mond igazat, kiverik a szemed

Jaj, hát 90 éves lenne, lehetne Sütő András is! Lehetne, mert a mezőségi emberek sokáig élnek, csak hát őt aztán meggyötörte rendesen a nagybetűs élet, még a bal szeme világa is ráment, emlékezhetünk véres, bepólyált fejére. Pedig csak íróember volt, igaz, minden munkájában, életének minden percében kiállt a magyarságért.

Sütő András földműves és Székely Berta fia ott Pusztakamaráson jó helyre született, jó székely-magyar emberek közé. Volt kitől „összeeprésznie” azokat a szavakat, amikből aztán már 18 éves korára, a nagyenyedi és a kolozsvári iskolák után, leírta első novelláját. Amit még sok-sok írás követett mindenféle műfajban: drámák, színpadi művek (58!), regények, kisregények, elbeszélések, esszék és memorandumok, kérvények, miegymás. S a toll veszélyes fegyver, tudta ezt jól a román kommunista diktatúra is, hát el is vette Sütő Andrástól a publikálás lehetőségét még 1980 körül. A maga szemszögéből nézve Bukarest döntése célravezetőnek tűnhetett, hiszen elhallgattatott egy termékeny szerzőt, aki a kolozsvári színitanodát otthagyva, 1949-től szerkesztőként dolgozott különféle magyar nyelvű hetilapoknál. Sőt, 1965 és 1977 között, amikor valami furcsa módon Romániában nem volt olyan erős a prés, parlamenti képviselő is lehetett. És a Romániai Írószövetség magyar alelnöke 1974 és 1982 között.

Aztán Ceausescu egyre szorosabbra húzta a kötelet. Ugyan a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt, többek között Tom Lantos jelentéseinek is köszönhetően, megkapta az Egyesült Államoktól, de közben valami eszelős politikával tönkre tette az országot, és ennek a különösen az erdélyi magyarság itta meg a levét. A csúcspont talán az 1988 áprilisának végén bejelentett falurombolás volt, ami természetesen leginkább a magyar közösségeket vette célba. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen Sütő Andrást és társait már jóval előbb elérték a retorziók. Amik visszadobált írásművek és letiltott színdarabok révén jelentkeztek, majd 1980-ra eljutottunk odáig, hogy az állandó fenyegetések mellett a hargitai nyaralóját is bepoloskázták, végül a szerző már csak Magyarországon publikálhatott. Aczél György, a mi kulturpápánk és Kádár talán így tört borsot a nemszeretem román diktátor orra alá, de az a lényeg, hogy megjelenhettek, sőt, színpadra is kerülhettek Magyarországon olyan művek, mint az Advent a Hargitán. És ezzel kiengedtetett a szellem is a palackból, Erdély „divatba” jött, a nézők tódultak a Nemzeti Színház előadásaira, ahol Sinkovits Imre játszotta a főszerepet. (1986. január 2-án volt a bemutató és összesen 285 előadást ért meg a darab!) 1989-ben pedig Budapesten kiadták a már 1970-ben megírt Anyám könnyű álmot ígér című memoárkötetet is, amiből mi, akkori ifjak is megismerhettük a mezőségi világot, ami el volt hallgatva előlünk.

Sütő András nagy harca eme hallgatás fala ellen is irányult, és a conducator bukása után sem maradt csendben. Tovább küzdött immár az RMDSZ-ben is az alapjogokért, a magyar oktatásért és az anyanyelv szabad használatáért. 1990 februárjában felszólalt a nagy gyertyás, könyves marosvásárhelyi tüntetésen, aminek rá majd 40 napra meg is lett a böjtje: a hodáki és libánfalvai baltás, dorongos románok megostromolták a városi RMDSZ székházat, s hiába érkezett meg a helyi cigányság, mint felmentő sereg, oda lett Sütő András bal szeme is. Ő pedig egy szemmel is folytatta 2006 szeptemberéig, hogy aztán megpihenjen ott a Bolyaiak közelében, a vásárhelyi református temető fái alatt.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2017.06.13. 14:20