a rovat írásai

Nem a rák, méreginjekció végzett a költővel?

Nemzetközi szakértők egy csoportja szerint százszázalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a Nobel-díjas chilei költő, Pablo Neruda halálát nem rák okozta, ahogy azt annak idején a katonai rezsim állította a dél-amerikai országban.

És elindult a nagy íróper

Hatvan éve, 1957. október 25-én kezdődött az 1956-os forradalom utáni Kádár-kormány nagy nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós jogi eljárása, a „nagy íróper″.

Segédmunkásból lett költő

Október 24-én lesz hetvenöt éves Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.

Ishiguróé a Nobel

Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Hemingway tíz évesen képzeletben Európába utazott

Előkerült Ernest Hemingway első elbeszélése, amelyet még tízéves korában írt. A fikciós útinaplót két Hemingway-kutató, Sandra Spanier és Brewster Chamberlin találta meg egy Key West-i magánarchívumban.

100 éve született Szbó Magda - megemlékezés Debrecenben

Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban.

Csesztve és Sztregova, Arany és Madách

Madách Imre Irodalmi Napokat tartanak a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén; a pénteki és szombati rendezvény programjait Arany János születésének 200. évfordulója jegyében állították össze, és megemlékeznek a két költő barátságáról is, tájékoztatta az MTI-t a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa.

Költő elvont gondolatisággal

Hatvan éve, 1957. október 3-án halt meg Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító.

Tompa a búslelkű verselő lelkész

Kétszáz éve született Tompa Mihály, népdalokból kiinduló édes-bús elégiák és hazafias versek szerzője. Három település református lelkésze, és Petőfi, majd Arany barátja. Aki végül is három faluban élte le életét, és vetette papírra tekintélyes életművét.

Ma van a magyar dráma napja

A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.

King a rémkirály

Nagy valószínűséggel Stephen Edwin King írással tölti 70. születésnapját is. Na jó, mondjuk inkább, hogy azért reggel még bepötyög néhány bekezdést az aktuális műből, és csak azután adja meg magát a nagy napnak. És ünnepelheti, ünnepeltetheti magát, mert valószínűleg ő a világ legismertebb, és legelismertebb élő írója.

Irodalom összes cikke »

Novellák a buszmegállókban

iroleadHamarosan számos budapesti busz- és villamosmegállóban olvashatják az utasok az Álljon meg egy novellára! nevű irodalmi pályázat húsz legjobb művét.

Az egyik médiavállalat pályázatára mintegy 2500 munka érkezett, ezekből választotta ki a legjobb húszat, valamint a három nyertest. A győztes alkotást a Budapesten tanuló 20 éves piliscsévi Somogyi Katalin írta, aki a Katicabogár című novellájával 300 ezer forintot nyert az elismerés mellé. Kapcsolás című írásáért második díjat és 200 ezer forintot nyert Orosz Adél, a 100 ezer forinttal járó harmadik helyet pedig Somogyi Boglárka, Somogyi Katalin testvére, szerezte meg a Néha nem baj, hogy lerombolsz kicsit című novellájával, közölte a médiavállalat az MTI-vel.

novella

A három győztes novella mellett a másik 17 legjobb írást is megjelentetik az utasvárókban. Az alkotásokról angol fordítás készült, hogy a turistaszezonban Budapestre látogató külföldiek is benyomásokat szerezhetnek a magyar irodalomról. Közönségszavazást is rendeznek: a városszerte kihelyezett novellák az interneten, a jcdecauxnovella.blog.hu címen magyarul, a jcdecauxshortstories.blog.hu oldalon pedig angolul  is olvashatóak, ahol lehetőség van a szavazásra. A legtöbb szavazatot elérő írás szerzőjét értékes könyvcsomaggal járó közönségdíjjal jutalmazzák, olvasható a közleményben.

(mti)

• Publikálva: 2017.07.05. 09:41

Digitális Irodalmi Akadémia