a rovat írásai

Fuvola és lazacfarm

Ian Anderson hetven éves. Ez van, az idő szalad, a szerző ifjúkorának loboncos sztárjai lassan dédisorba lépnek, már aki életben van. Mert sokan eltávoztak már, akiknek útjuk fecskendőkkel ás piásüvegekkel volt kikövezve.

Cseh Tamásra gondolnak Bakonybélben

Filmvetítéssel és tábortűz melletti közös énekléssel tisztelegnek Cseh Tamás előtt az Énekmondók Emlékezete című rendezvényen szombaton Bakonybélben, közölték a szervezők.

Egyetemi kancellár, asztrofizikus és a Queen szólógitárosa

Július 19-én ünnepli hetvenedik születésnapját Brian May brit rockzenész, a Queen gitárosa, aki PhD fokozattal rendelkező asztrofizikus is.

Hidat épített a fehér és a fekete zene között

Nyolcvan éve, 1937. július 11-én halt meg George Gershwin amerikai zeneszerző, a Kék rapszódia és a Porgy és Bess komponistája, aki hidat épített a „klasszikus″ és a „népszerű″, a fekete és a fehér zene között.

Cserepes Károly a csúcson

A világ legrangosabb világzenei toplistájára, a World Music Charts Europe-ra került Cserepes Károly Blacklake című albuma, amely a Fonó Budai Zeneház kiadásában jelent meg.

Popsztárok fogyatékkal

Úton van a világhírnév felé a fogyatékkal élőkből álló cseh zenekar, amely Európa nagyvárosainak meghódítása után idén az Egyesült Államokba készül.

Közgazdász, polihisztor és a legfranciásabb magyar zeneszerző

Százhuszonöt éve, 1892. június 30-án született Lajtha László Kossuth-díjas zeneszerző, népzenekutató, Bartók Béla és Kodály Zoltán mellett a huszadik század első felének legjelentősebb magyar komponistája és folkloristája.

Évtizedes a Budapest Bár

Tíz különleges koncerttel, egy válogatáslemezzel, valamint egy ősszel megjelenő új albummal ünnepli tizedik születésnapját a Budapest Bár.

Ingyenes Cseh Tamás fesztivál a Várkert Bazárban

CSTP Feszt néven nagyszabású ingyenes zenei fesztivált rendez mától szombatig a Cseh Tamás Program a Várkert Bazárban. Ötven zenekar és előadó lép fel, lesz interaktív hangszerkiállítás, két szakmai konferenciát pedig az A38 hajón tartanak.

Ötven éves, Lovasi a neve

Lovasi András Kossuth-díjas rockzenész, énekes, szövegíró, a Kispál és a Borz, majd a Kiscsillag együttes frontembere június 20-án lesz ötvenéves.

Wim Wenders operát rendez

Először mutatkozik be operarendezőként Wim Wenders világhírű német filmrendező. A Berlini Állami Operaházban jövő szombaton tűzik műsorra a 71 éves rendező színre állításában George Bizet Gyöngyhalászok című operáját. A karmesteri pulpituson Daniel Barenboim áll majd.

Zene összes cikke »

Popsztárok fogyatékkal

The Tap TapÚton van a világhírnév felé a fogyatékkal élőkből álló cseh zenekar, amely Európa nagyvárosainak meghódítása után idén az Egyesült Államokba készül.

A The Tap Tap zenekar 18 évvel ezelőtt alakult azzal a céllal, hogy iskolán kívüli elfoglaltságot biztosítson egy fogyatékkal élőkkel foglalkozó neves prágai iskola diákjai számára. Az együttesnek ma már milliós rajongótábora van nem csupán hazájában, hanem azon túl is. A zenekar lenyűgöző játékát hallgatva senki sem gondolná, hogy a művészek egy része tolószékben ül és súlyos problémákkal küzd. Az együttes vezetője, Simon Ornest szerint gyakran előfordul, hogy a fogyatékkal élők elé nem támasztanak elég kihívást és az emberek hajlamosak túlságosan óvni őket. Már a legelejétől fogva az volt a célom, hogy ne terápiaként tekintsünk erre az egészre, hanem viselkedjünk úgy mint egy igazi zenekar és tegyünk eleget az összes ezzel járó kötelességnek, jegyezte meg Ornest. Szerinte a hozzájuk érkező 18-20 éves fiatalok itt találkoznak először olyan élethelyzettel, amelyben valóban elvárnak tőlük valamit. Ornest bár érezte, hogy a zenekar ötlete megvalósítható, az óriási siker még őt is megdöbbentette. Ez egy gondosan kidolgozott rendszer, amely mögött kemény, elmondhatatlanul kemény munka áll, fogalmazott a zenész.

The Tap Tap
(Forrás: deník.cz)

A kezdetekkor a The Tap Tap még csak a tagok kedvenc számait játszotta, ma már azonban saját szerzeményekkel lépnek fel. Ezek helyi zenészek közreműködésével születnek, a szövegek pedig a fogyatékkal élők világát mutatják be érzékeny, de humoros módon. A húsz tagú zenekar ma már hatvan koncertet ad évente és egy musicallel is fel szokott lépni a prágai Nemzeti Színházban. A The Tap Tap fellépett már Londonban, Madridban, Moszkvában és Jeruzsálemben. Idén átszeli az Atlanti-óceánt, hogy New York-ot, Washingtont és Chicagót is meghódítsa. Az együttes jövőre cseh börtönökben fog fellépni és a börtönlakókkal közös koncerteket élőben fogja közvetíteni a cseh televízió.

(mti)

• Publikálva: 2017.07.06. 12:42