Hidat épített a fehér és a fekete zene között

Nyolcvan éve, 1937. július 11-én halt meg George Gershwin amerikai zeneszerző, a Kék rapszódia és a Porgy és Bess komponistája, aki hidat épített a „klasszikus″ és a „népszerű″, a fekete és a fehér zene között.

Jacob Gershowitz néven született 1898. szeptember 26-án New York Brooklyn negyedében. Az Oroszországból bevándorolt zsidó családfő előbb Gershvinre, majd Gershwinre változtatta a nevét, Jacobot, aki a négy gyermek közül a második volt, kezdettől fogva George-nak szólították. Első zenei élményeit Harlemben szerezte, ahol rövidnadrágos, görkorcsolyás kisfiúként hallotta a hegedűművészként később fényes karriert befutott, akkor még csak nyolcéves Max Rosen játékát. Tizenkét éves korában vette birtokába a bátyja, Ira számára vásárolt zongorát, amelyen főként improvizált. Szülei tanárokat fogadtak mellé, köztük a magyar Kilényi Edét, aki összhangzattanra oktatta, igazi mestere az Arnold Schönberg zenéjét Amerikában népszerűsítő Charles Hambitzer lett.  A kereskedelmi iskolát tizenöt évesen otthagyta, New York központjában, a dzsessz és a szórakoztató könnyűzene terjesztésében nagy szerepet játszó Tin Pan Alleyn talált munkát. Song-plugger, vagyis dalelőjátszó ügynök lett a Remick cégnél, egy fülkében üldögélve a vevők kérésére naphosszat slágereket játszott kottákból, így ismerkedett meg a kor teljes repertoárjával. A saját ötleteit is beleszőtte a darabokba, ami lenyűgözte az egyik vevőt, későbbi jó barátját, Fred Astaire-t, az akkor még kezdő fiatal táncost.

1919-ben kapott lehetőséget az annyira vágyott musical megkomponálására, amikor felkérték a La, La, Lucille című darab megzenésítésére. A musical egyik dala, a Swanee kottája és lemezfelvétele is kelendőnek bizonyult, egy csapásra ismert szerző lett. Első jelentős komolyzenei művét, a Bölcsődal című vonósnégyest ugyanebben az évben írta.Egyre mélyebben foglalkoztatta a dzsessz és a klasszikus zene egyesítésének gondolata, ezt jelezte az 1922-ben készült Blue Monday című dzsesszoperája. Paul Whitman zenekarvezető egy Gershwin-dalokból álló koncert után kérte fel, hogy írjon darabot zongorára és dzsessz-zenekarra, így született meg tíz nap alatt a Kék rapszódia (Rhapsody in Blue). Az 1924. február 12-i ősbemutatón, a zsúfolásig megtelt teremben Gershwin játszotta-improvizálta a zongoraszólamot. A kirobbanó sikert aratott mű, amelyet a szerző Amerika zenei kaleidoszkópjának nevezett, az év végéig 84 alkalommal csendült fel, és egymillió kotta kelt el belőle. A Kék rapszódia átirata szimfonikus zenekarra és zongorára az egyik legnépszerűbb amerikai koncertdarab, az 1984-es Los Angeles-i olimpia megnyitóján 84 zongorista játszotta egyszerre.

Gershwin 1924-ben társult először testvérével, Irával, közösen alkották meg az Asszonyom legyen jó című musicalt. 1925-ben mutatták be F-dúr zongoraversenyét, majd 1928-ban az Egy amerikai Párizsban című szimfonikus művét, amely egyik párizsi tartózkodása során született, és az 1920-as évek Párizsának hangulatát tükrözi. (A New York-i premieren az élethűség kedvéért egy Párizsból hozott autódudát is megszólaltatott.) A műből 1951-ben nagy sikerű zenés film is készült Gene Kelly és Leslie Caron főszereplésével. Gershwin legismertebb szerzeménye a Porgy és Bess, a múlt század talán legfontosabb amerikai operája. DuBose Heyward afroamerikai környezetben játszódó regényét 1934-ben kezdte feldolgozni, a szövegkönyvet az író, néhány dal szövegét Ira jegyezte. A bemutató Bostonban volt 1935. szeptember 30-án, a Broadwayn október 10-én kezdték játszani. A cselekmény egy déli néger negyedben játszódik, szinte minden szereplője fekete, a zene a dzsesszt és a kor népszerű dalainak stílusát vegyíti az opera elemeivel (recitativók, vezérmotívumok). A bemutatót vegyesen fogadták: akadt kritikus, aki otromba egyvelegről írt, sokan rasszistának bélyegezték, és vitatták, hogy a mű egyáltalán operának tekinthető-e. Jóllehet a mű világsiker lett, amerikai operaházban először csak 1976-ban mutatták be, a Met pedig csak 1985-ben tűzte műsorára. Idén a Margitszigeten amerikai vendégművészekkel mutatták be. Gershwin Hollywoodba ment, hogy filmzenék komponálásával foglalkozzék. 1937 elejétől egyre gyakrabban panaszkodott szédülésre, fejfájásra, valamint arra, hogy furcsa szagokat érez, egy hangversenyén rövid időre eszméletét is vesztette. Barátai és családtagjai rábeszélésére elment kivizsgálásra, de egészségesnek nyilvánították, tüneteit hisztériának minősítették. 1937. július 9-én otthonában komponálás közben összeesett, kórházba szállításakor már kómában volt. Csak ekkor derült ki, hogy agydaganata van, életét az azonnali műtéttel sem tudták megmenteni. A mindössze 38 éves zeneszerző az operáció után néhány órával, július 11-én meghalt. Halála után kapta meg a Pulitzer-díjat és a Kongresszusi Aranyérmet, a legmagasabb polgári személyeknek adományozható amerikai kitüntetést.

Gershwin rövid élete során írt musicalt, vonósnégyest, zenekari és zongoradarabokat, zongoraversenyt, Of Thee I Sing (Rólad énekelek) című musicalje az Egyesült Államok politikai rendszerének szatírája. Önálló zenei nyelvet teremtett azzal, hogy egyesítette a dzsessz, a ragtime és a blues elemeit az európai klasszikus zenével, sajátos hangszereléssel. Zenéje rendkívüli népszerűséget ért el, stílusa a modern zene számos képviselőjére hatott. Életműve nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a dzsessz az új találmányok, a hanglemez és a rádió révén meghódította Európát. Életregényét magyarul Gál György Sándor írta meg Amerikai rapszódia címen, életéről 1945-ben készült film Kék rapszódia címmel, a főszerepet Robert Alda játszotta.

(mti)

• Publikálva: 2017.07.11. 11:16