a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

​Meghalt Jeanne Moreau

jeannemoreauleadMeghalt Jeanne Moreau színésznő, a francia filmművészet kiemelkedő alakja, a francia Művészeti Akadémia első női tagja.

A 89 éves filmlegendát hétfő reggel találta holtan párizsi lakásában a takarítónője - értesült a Closer című francia társasági magazin, amelynek hírét a művész ügynöke is megerősítette.Több mint 150 filmjében Jeanne Moreau együtt dolgozott gyakorlatilag a világ összes nagy rendezőjével Theodorosz Angelopulosztól Michelangelo Antonionin és Orson Wellesen át Wim Wendersig, Rainer Werner Fassbinderig és Francois Ozonig. A francia filmes újhullám múzsájának számított, Francois Truffaut-val forgatta egyik legjobb filmjét, a Jules és Jimet. Hatvanöt éves pályafutása során ugyanúgy játszott végzet asszonyát, mint királynőt, tanítónőt vagy gengszternőt. Leghíresebb filmjei közé tartozik a Veszedelmes viszonyok (1959) és a Moderato Cantabile (1960). Egy mondás szerint a francia filmben Brigitte Bardot volt a szex, Catherine Deneuve az elegancia, Jeanne Moreau pedig az intellektuális nőiesség.

moreau

A filmes pályához angol táncosnő anyjától kapott kedvet, de ehhez le kellett küzdenie montmartre-i vendéglős apjának ellenállását. Még húszéves sem volt, amikor, máig legfiatalabbként, a klasszikus stílus fellegárának számító Comédie Francaise tagja lett, onnan Vilar színházába igazolt, ahol Gérard Philipe-pel is játszhatott. Filmes karrierjét Louis Malle rendező indította el 1957-ben, amikor ráosztotta a Felvonó a vérpadra című film főszerepét, az országos ismertséget Malle következő filmje, a Szeretők hozta meg számára. Ezután Roger Vadim rendezte a jelen időbe helyezett Veszedelmes viszonyokban, s a kritika egyedül őt dicsérte, 1960-ban a Moderato cantabile című filmért megkapta a cannes-i filmfesztivál legjobb női alakítás díját. Színészi erejét Antonioni Éjszakájában és Truffaut Jules és Jimjében mutathatta meg, az előbbiben apró rezdülésekkel, finom jelzésekkel fejezte ki egy házasság végső kiüresedését. Truffaut filmje a francia újhullám szimbolikus darabja, a nem klasszikus baráti, szerelmi hármasban nemcsak érzékenységet, hanem játékosságot és humort is sugárzott. A következő években rendezte őt Tony Richardson (Mademoiselle), Malle (a Viva Maria című sztárparádéban Brigitte Bardot volt partnere), Orson Welles (aki a világ legnagyobb színésznőjének nevezte), Luís Bunuel (Egy szobalány naplója), Elia Kazan (Az utolsó filmcézár), Fassbinder (Querelle) és Win Wenders (A világ végéig). Utoljára 2007-ben állt a felvevőgép elé.

moreau

A női témák iránt mindig vonzódó Moreau megpróbálkozott a rendezéssel is, bár önmagát mindvégig csak kísérletezőnek tartotta. 1975-ben Fény címmel készített filmet négy színésznőről, az egyik főszerepet ő alakította, 1980-ban forgatta az önéletrajzi ihletésű A kamaszlányt és rendezett operát is. Élete során számos íróval kötött barátságot, s maga is megírta önéletrajzát. A szakmájában és a magánéletben is szigorú és következetes Moreau az egyetlen színésznő, aki kétszer (1975-ben és 1995-ben) is elnökölt a cannes-i filmfesztiválon, 1986-tól 1988-ig a Francia Filmművészeti Akadémia elnöke volt. 1991-ben a Becsületrend tisztjévé avatták, 1995-ben megkapta a César-díjat, a francia filmművészet legrangosabb kitüntetését, 1997-ben az Európai Filmakadémia életműdíját, 2001-ben a Francia Művészeti Akadémia első női tagjává választották. Háromszor ment férjhez és háromszor vált el, egy gyermeke született. Még a 70-hez közel is az egyik rangos filmes magazin a száz legszexisebb filmsztár közé választotta, Párizsban mozi viseli nevét.

(mti)

• Publikálva: 2017.07.31. 15:41

Kapcsolódó írások