a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Drakulics elvtárs 2018 őszétől a mozikban

bodzsár márk leadDrakulics elvtárs címmel az 1970-es évek Magyarországán játszódó romantikus vámpírtörténetet rendez Bodzsár Márk. Az állam 449 millió forintos támogatásával, Nagy Zsolt főszereplésével készülő film forgatása októberben kezdődik.

A film története szerint Drakulics elvtárs nyugatról látogat haza a Kádár-kori Magyarországra, és rögtön az állambiztonság célkeresztjébe kerül: titkosszolgálati megfigyelése során bontakozik ki a szerelem közte és a beszervezésével megbízott fiatal elvtársnő között. Az alkotók szerint a romantikus komédia kém- és vámpírfilmes elemeket vegyít, és olyan szemszögből mutatja meg a Kádár-korszakot, amilyenből korábban még nem láthatták a nézők.

bodzsár márk
Jelenet az Isteni műszakból

Nem mellesleg  Lugosi Béla, a harmincas évek hollywoodi sztárja óta Nagy Zsolt lesz az első magyar színész, aki vámpírt alakít a mozivásznon. A film rendezője Bodzsár Márk, akinek az Isteni műszak után a Drakulics elvtárs lesz a második mozifilmje. A forgatókönyv megírásában Jakab Juli és Tasnádi István dramaturgként segítették, a film producerei Pék Csaba és Tőzsér Attila, operatőre Reich Dániel, látványtervezője Ágh Márton, vágója Kovács Zoltán lesz. A Drakulics elvtárs a tervek szerint jövő ősszel kerül a mozikba.

(mti)

• Publikálva: 2017.08.02. 09:45