a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Leforgatták a harmadik Valami Amerikát

valami amerika leadBefejeződött a Valami Amerika harmadik részének forgatása szerdán. A rendkívül népszerű filmsorozat legújabb része február 15-én kerül a mozikba.

Nagyon flottul ment a forgatás, nem volt semmiféle csúszásunk, fogalmazott Herendi Gábor rendező az MTI-nek. Hozzátette: az egyik legnagyobb kihívásnak a színészegyeztetés bizonyult a júniusban kezdődött, 35 napos forgatás alatt. Akciódús film lesz a Valami Amerika harmadik része, egy-egy jelenetben rengetegen szerepelnek, ez a színészeknek sok forgatási nappal járt, miközben a legtöbbjük más filmekben, sorozatokban is dolgozik, hangsúlyozta. Kiemelte azt is: a régi karakterek mellett hét új szereplő is megjelenik majd a vásznon. Pindroch Csaba, Szabó Győző, Hujber Ferenc, Szervét Tibor, Ónodi Eszter, Oroszlán Szonja, Csuja Imre, Faragó András, Thuróczy Szabolcs és Tompos Kátya mellett a harmadik részben szerepet kapott Pokorny Lia, Stohl András, László Zsolt, Nagy Ervin, Kovács Lehel, Döglégy (Zana Zoltán) és Scherer Péter is.

valami amerika
Ez még az előző történet

A történet szerint Tamás, Ákos és András, a balek testvérek minden eddiginél lehetetlenebb helyzetbe kerülnek a szélhámos Alexnek köszönhetően. A körülményeket bonyolítja a rendőrség és a két rivális maffiabanda, Baláék és Toniék is. Egy rejtélyes, milliókat érő, lopott bélyegért indul hajsza, amelynek tétje a fiúk sorsa. Eszter és Timi is beleveti magát a nyomozásba, mindenki versenyt fut az idővel. Bár már 15 év eltelt az első Valami Amerika óta, mindenki a legjobb formáját hozta. Fantasztikus hangulatban zajlott a forgatás, a színészek és az egész stáb nagyon várta már a folytatást, tényleg úgy örültünk egymásnak, mint egy érettségi találkozón, fűzte hozzá Herendi Gábor, aki elmondta azt is: az új karaktereket játszó színészek is remekül együttműködtek a már eddig összeszokott stábbal. Herendi Gábor rendező a Valami Amerika 3 produceri feladatain Nagy Mónikával és Peták Eleonórával osztozik, a forgatókönyvet együtt jegyzi Divinyi Rékával. A film operatőre Márton Balázs, látványtervezői Horváth Viktória és Nánássy Zsolt, jelmeztervezője Sinkovics Judit, hangmérnöke Major Csaba, vágója Király István, gyártásvezetője Téni Gábor.

(mti)
 

• Publikálva: 2017.08.03. 21:28

Kapcsolódó írások