a rovat írásai

Nem a rák, méreginjekció végzett a költővel?

Nemzetközi szakértők egy csoportja szerint százszázalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a Nobel-díjas chilei költő, Pablo Neruda halálát nem rák okozta, ahogy azt annak idején a katonai rezsim állította a dél-amerikai országban.

És elindult a nagy íróper

Hatvan éve, 1957. október 25-én kezdődött az 1956-os forradalom utáni Kádár-kormány nagy nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós jogi eljárása, a „nagy íróper″.

Segédmunkásból lett költő

Október 24-én lesz hetvenöt éves Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.

Ishiguróé a Nobel

Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Hemingway tíz évesen képzeletben Európába utazott

Előkerült Ernest Hemingway első elbeszélése, amelyet még tízéves korában írt. A fikciós útinaplót két Hemingway-kutató, Sandra Spanier és Brewster Chamberlin találta meg egy Key West-i magánarchívumban.

100 éve született Szbó Magda - megemlékezés Debrecenben

Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban.

Csesztve és Sztregova, Arany és Madách

Madách Imre Irodalmi Napokat tartanak a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén; a pénteki és szombati rendezvény programjait Arany János születésének 200. évfordulója jegyében állították össze, és megemlékeznek a két költő barátságáról is, tájékoztatta az MTI-t a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa.

Költő elvont gondolatisággal

Hatvan éve, 1957. október 3-án halt meg Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító.

Tompa a búslelkű verselő lelkész

Kétszáz éve született Tompa Mihály, népdalokból kiinduló édes-bús elégiák és hazafias versek szerzője. Három település református lelkésze, és Petőfi, majd Arany barátja. Aki végül is három faluban élte le életét, és vetette papírra tekintélyes életművét.

Ma van a magyar dráma napja

A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.

King a rémkirály

Nagy valószínűséggel Stephen Edwin King írással tölti 70. születésnapját is. Na jó, mondjuk inkább, hogy azért reggel még bepötyög néhány bekezdést az aktuális műből, és csak azután adja meg magát a nagy napnak. És ünnepelheti, ünnepeltetheti magát, mert valószínűleg ő a világ legismertebb, és legelismertebb élő írója.

Irodalom összes cikke »

Jókai Anna utolsó nagy ajándéka

jókai anna leadJókai Anna egyszerre volt a magyarok közösségének szószólója és élő lelkiismerete, mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön a Pesti Vigadóban, ahol bemutatták a júniusban elhunyt írónő utolsó könyvét, az Átvilágítás című önéletírást.

Jókai Anna emberi minősége és a belőle épülő irodalmi minősége időtlen, fogalmazott a miniszter. Hozzáfűzte: az Átvilágítás című kötet Jókai Anna utolsó nagy ajándéka, megírásakor az a gondolat vezette, hogy mit adhat még, mivel tartozik, nem saját magának, hanem a közösségnek. Spirituális realizmusának lényege irgalmasan ítélni meg az életet, a sajátját és másokét is, hangsúlyozta Balog Zoltán, aki szerint már most mutatkoznak jelei, hogy lesznek olyan irodalmi szekértáborok, amelyek hallgatással próbálják majd száműzni Jókai Anna életművét az irodalmi kánonból. Jókai Anna teljesítménye példaadó, ma még sejteni sem lehet, utolsó könyvének milyen nagy jelentősége lesz a magyar irodalomtörténetben, mondta Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke köszöntőjében. Pilinszky János szerint a művésznek kötelessége magából minden tehetséget kiadva olyan üresen elmennie a világból, ahogyan megszületett. Jókai Anna így ment el, tette hozzá.

jókai anna

Mezey Katalin, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője úgy fogalmazott: megrázó és megdöbbentő olvasmány Jókai Anna utolsó könyve, amelyben nem csupán saját életét, hanem a korát is át akarta világítani, megmutatni, mit ért az élet, mire volt képes az egyes ember a korszak sok veszélyével, tragédiájával, bűnével és erőtlenségével harcolva. Jókai Anna az általa képviselt krisztusi értékrenddel igyekezett szinkronba hozni életét és életművét, hangsúlyozta Mezey Katalin. Kiemelte: a rendkívüli tömörséggel és az események összefüggéseinek tiszta felmutatásával megírt Átvilágításban Jókai Anna fájó és hiteles módon beszéli el a saját maga által elkövetett tévedéseket, bűnöket és hibákat is. A nemzet művésze címmel is kitüntetett, Kossuth Nagydíjas író, a Magyar Művészeti Akadémia, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, a Digitális Irodalmi Akadémia és a Keresztény Kulturális Akadémia tagja életének 85. évében, június 5-én halt meg. Az eseményen Ráckevei Anna és Újhelyi Kinga színművészek olvastak fel részleteket a könyvből.

(Jókai Annáról elég sok emléket őriz archívumunk is.)

(mti)

• Publikálva: 2017.09.15. 08:55

Kapcsolódó írások

Digitális Irodalmi Akadémia