a rovat írásai

Nem a rák, méreginjekció végzett a költővel?

Nemzetközi szakértők egy csoportja szerint százszázalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a Nobel-díjas chilei költő, Pablo Neruda halálát nem rák okozta, ahogy azt annak idején a katonai rezsim állította a dél-amerikai országban.

És elindult a nagy íróper

Hatvan éve, 1957. október 25-én kezdődött az 1956-os forradalom utáni Kádár-kormány nagy nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós jogi eljárása, a „nagy íróper″.

Segédmunkásból lett költő

Október 24-én lesz hetvenöt éves Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.

Ishiguróé a Nobel

Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Hemingway tíz évesen képzeletben Európába utazott

Előkerült Ernest Hemingway első elbeszélése, amelyet még tízéves korában írt. A fikciós útinaplót két Hemingway-kutató, Sandra Spanier és Brewster Chamberlin találta meg egy Key West-i magánarchívumban.

100 éve született Szbó Magda - megemlékezés Debrecenben

Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban.

Csesztve és Sztregova, Arany és Madách

Madách Imre Irodalmi Napokat tartanak a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén; a pénteki és szombati rendezvény programjait Arany János születésének 200. évfordulója jegyében állították össze, és megemlékeznek a két költő barátságáról is, tájékoztatta az MTI-t a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa.

Költő elvont gondolatisággal

Hatvan éve, 1957. október 3-án halt meg Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító.

Tompa a búslelkű verselő lelkész

Kétszáz éve született Tompa Mihály, népdalokból kiinduló édes-bús elégiák és hazafias versek szerzője. Három település református lelkésze, és Petőfi, majd Arany barátja. Aki végül is három faluban élte le életét, és vetette papírra tekintélyes életművét.

Ma van a magyar dráma napja

A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.

King a rémkirály

Nagy valószínűséggel Stephen Edwin King írással tölti 70. születésnapját is. Na jó, mondjuk inkább, hogy azért reggel még bepötyög néhány bekezdést az aktuális műből, és csak azután adja meg magát a nagy napnak. És ünnepelheti, ünnepeltetheti magát, mert valószínűleg ő a világ legismertebb, és legelismertebb élő írója.

Irodalom összes cikke »

Mikes Kelemen kalamárisa

mikes_leadSok honfitársunk csak így, digitalizált úton és módon szerezhet tudomást a létezéséről.

Mint minden irodalmi relikvia, sőt ez alighanem a világ összes relikviájára érvényes: Mikes Kelemen kalamárisa sem létezhet egy bizonyos mélységű háttértörténet nélkül. Erősen gyanítható például, hogy hasonlóan hányatott sorssal rendelkezik, mint a száműzetés keserű kenyerét harapdáló gazdája, aki ebben az álmos, poros halászfaluban – Rodostó ma elegáns nyaralóhely, de kétszáz évvel ezelőtt  a tengerpartra lesétáló Mikes még csak a hullámok által kimosott tengeri sünöket rugdalhatta – a kínok kínját élte át.

A Nagyságos Fejedelem 1718-ban ide, ebbe a közegbe érkezett a kísérletével, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a Porta nem fog újfent hadvezért csinálni belőle. Száműzetés volt ez még a száműzetésben is, ha úgy tetszik, száműzetés a négyzeten. A Márvány-tenger vidékén nincsenek nagy hegyek, hogy a szempillantással együtt a lelket is megemelhetnék, ezért ha II. Rákóczi Ferenc kinézett tengerparti lakásának ablakából, csak a szürke és jellegtelen vizet látta, ami borult időben olyan fénytelen lehetett, akár a patkány szeme.

A Nagyságos Fejedelem úgy szenvedhetett itt, mint a kutya. Ezen a helyen soha nem történt semmi, leszámítva azt, hogy a piláfárus néha bekiabált az ablakon. Nem volt tévé, CNN vagy valami hasonló, ide nem járt az újság, itt csak megpenészedni lehetett, vagy belemenni a vízbe, és addig úszni, amíg az ember mögött el nem tűnik a szárazföld. Létezett egy másik lehetőség is, az úgynevezett látszattevékenység. A Nagyságos Fejedelem ez utóbbit választotta: különféle bútordarabokat, kiegészítőket kezdett gyártani. A pazarul felújított rodostói emlékházban egy díszláda és egy trónusnak is beillő karosszék látható a munkáiból, mindkettő másolat (az eredetiket Kassán őrzik), és bár átlagon felüli ügyességről árulkodik, valahogy olyan ez az egész, mint amikor az ember a katonaságnál gyufaszálakból építi meg az Eiffel-tornyot.

mikes2

Mikes Kelemen a jelenleg Macar sokaci – Magyar utca – nevű sikátorban a Fejedelem házától egy jó kőhajításnyira kapott lakóhelyet. Innét még a tenger sem látszott, ami ugyebár kiszúrás a javából. Gondoljunk csak bele, mit érzünk, amikor a társas úton a mi hotelszobánk ablaka nem a tengerre, hanem az udvarra, a szemetes konténerekre néz. Mikes Kelemen helyzetében ezt az átmeneti állapotot toldjuk meg az idők végezetével. Nem csoda, hogy szegény földink az írásban, ebben a tudatmódosító tevékenységnek sem utolsó műveletben keresett menedéket.

A kalamárisa ekkor lépett elő főszereplővé az életében. Gyanítható, hogy ez a minimalista stílusban készült, ám furcsa módon mégis a japán ikebanákra emlékeztető eszköz – kiváltképp, ha egy libatoll is benne meredezget a tartókájában – végigkísérte őt az idáig vezető kalandos utazásán. Egy kicsit meg is nyomorodhatott – nem Mikes, a kalamáris! – a sok ki-be csomagolás következtében, de a javítás azokban az időkben még nem okozhatott gondot. Mikes egy kicsit megigazgatta, visszagörbítgette, és közben már sorjázódtak is a fejében a megírásra váró gondolatok.

mikes1

Mikes Kelemen háza helyén ma már csak dudva nő, ám ez a látszatra igencsak sérülékeny, a maga korában hi-technek számító berendezés valahogy megúszta az idők viharait. Nem tudni, miként került a nemrég pazarul felújított Rákóczi-emlékházba, de ahhoz a tényhez, hogy ma is ott van, nehezen férkőzhet hozzá a kételkedés. Feltéve persze, hogy 2008 óta el nem lopta valaki, mert bizony ez a lehetőség engem erősen megkísértett. Egy társasutazás utolsó törökországi megállóján ért az a szerencse, hogy felfedezhettem ezt a különleges irodalmi relikviát, és mert az emlékházban rajtunk kívül nem volt senki, a kalamárist akár zsebbe is vághattam volna. Bevallom, soha életemben nem álltam még ilyen közel egy szánt szándékkal elkövetett lopáshoz, de aztán valahogy erőt vettem magamon. A kalamárist mindenesetre lefotóztam, azaz digitalizáltam.

Most itt van, része az egyesekből és nullákból képződött új Gutenberg-galaxisnak, tessék benne gyönyörködni, és hozzáasszociálni mindazt, ami ebből az ismertetőből kimaradt. Ne feledjék: a helyszín Rodostó. Amikor mi ott jártunk, az alacsonyan szálló felhőkből lógott az eső lába, ráadásul hazafelé tartott velünk a busz egy minden percében káprázatos utazásról. Ki ne szontyolodna el egy kicsit ilyen körülmények között, és ki ne érezné át mindazt a sok kínt és gyötrelmet, amit a magyar lélek ezen a helyen fölhalmozott? Ha beszélni tudna, Mikes Kelemen kalamárisa erről sokkal többet tudna mondani.

Majoros Sándor

• Publikálva: 2012.01.12. 12:45 • Címke: műtárgy, történelem, irodalomtörténet

Digitális Irodalmi Akadémia