Burzsujok kisbaltával
Olyan kuriózum értékű felvételeket is tartalmaz a Filmhíradók Online, mint a Rőzseszedés Hűvösvölgyben. A tudósításban megismerhetjük a 133 napos proletárdiktatúra egy nagyon is jellemző momentumát. Egészen pontosan egy olyan elképzelést, ami majd Rákosi Mátyás országlása alatt is felbukkan, sőt, tökéletesen meg is valósul Magyarországon.
A kommunisták igencsak racionális politikai megfontolásból mindkét magyarországi diktatúrájuk idején erős üldöztetés alá helyezték a volt uralkodó osztályokat. Tették ezt azért is, hogy világossá váljon mindenki számára, kié a hatalom az országban. Másrészt okosan számoltak azzal is, hogy a diktatúrájuk bázisa, az ipari és agrárproletariátus nem feltétlenül volt oda az egykori kenyéradó gazdákért. A munkás a gyárost utálta, mert kevés volt a pénz, a szabadság és rosszak voltak a munkakörülmények. Ugyanígy gondolkodott az uradalmi cseléd is a kenyéradó gazdájáról. Az már csak némileg árnyalta ezt a képet, hogy voltak a munkások és a cselédek között olyanok is, akik nem örültek annak, hogy megalázzák, kisemmizik egykori uraikat.
Mert a szórványos fizikai retorziók mellett minimum ez járt 1919 tavaszán, vagy ’45 után egy burzsujnak. Teljes vagyonelkobzás, kényszerlakhely és munkahely. A tanácshatalomnak még nem volt ereje és ideje sem e célkitűzés megvalósítására, a második világégés utáni, a szovjet csapatokra támaszkodó baloldali diktatúra viszont kipipálta ezt a feladatot is. A „végképp eltörölni” lendülete valóban eltüntette az egykori uralkodó osztályt, a gyáros elmenekült, vagy segédmunkásként dolgozhatott saját üzemében, a földbirtokos (a „gróf úr”) pedig ha maradt, a kitelepítés és segédmunka mellett jó esetben tanácsaival részt vehetett egykori vagyona kezelésében. Hogy aztán a „munkásigazgatók” által vezetett üzemek és a téeszekre szabdalt birtokok mennyire feleltek meg a gazdasági racionalitásoknak, arra már feleletet adott a történelem.
Az Est Film dizájnját használó Vörös Riport Film hűvösvölgyi tudósítása tisztán a megrendezett propagandafilmek kategóriájába sorolható. Mert az még elképzelhető, hogy „oktató-nevelő célzattal” a levitézlett burzsujokat 1919 nyarán kivezényelték egy kis fizikai munkára, ugyanakkor kevés a racionalitása annak, hogy a nyár közepén kisbaltával essenek neki a hűvösvölgyi villamos végállomásánál a teljes lombkoronában pompázó sarjerdőnek. Mert ezt látni a felvételeken, ilyen fákat kopácsolnak nevetséges fejszéikkel az amúgy meglehetősen vidám burzsujok. Akik a kamera kedvéért még izzadnak is, mint az a fehér nadrágos, zakós, példásan csomózott nyakkendőjű őszülő úr, aki nagy elánnal csapkodja egy fiatal fa törzsét. A kamera aztán, hogy talán valami valóságost is mutasson, hosszasan elidőzik az okozott pusztításon, majd megmutatja, hogy a vörösőrök felügyelete alatt hogyan rakják meg a villamos után kapcsolt pőrekocsit a zsákokba rakott fával. Majd pedig a villamos (az egykori 56-os) elindult a város felé a vidáman integető emberekkel.
Hogy aztán mi lett a gyűjtött fával, azt nem lehet tudni. Konyhai tűzhelyben a kiszáradásáig elégetni biztos nem lehetett, késő őszre pedig, amikor a fűtés miatt is szükség lett volna rá, már helyreállt a világ rendje, nem az urak fűtöttek be és vágták a fel a tüzifát.
PL