Akcióban a Rongyos Gárda
A magyarság a belső zűrzavar ellenére fegyveresen is fellépett az ország megcsonkítása ellen 1919 és 1922 között. Erdélyért harcolt a Székely Hadosztály, a proletárdiktatúra Vörös Hadserege északon próbálta visszaszorítani a cseheket, majd a sikerek után a Tisza vonalán egy kétségbeesett támadással visszaverni a románokat.
Balassagyarmatot lakossága tartotta meg magyarnak, nyugaton pedig 1921-ben a kormány irányításával a Rongyos Gárda harcolt az osztrákokkal, akik meg akarták szállni a Párizsban nekik ítélt Burgenlandot. Utóbbi szabadcsapatokról nincs híradós képanyag, a Magyar Világhíradó csak egy rövidke, munkácsi tudósításában emlékezik meg 1939 januári hősies helytállásukról. Hogy Kárpátalján is ott volt a Rongyos Gárda, az már nem annyira közismert, mint soproni, felsőőri és ágfalvi szerepük. Az sem köztudott, hogy az Ausztriának ítélt területek megtartására leszerelt katonatisztekből és diákokból alakult szabadcsapatok a sikeresen lebonyolított soproni népszavazás után még jó darabig együtt voltak, sőt, 1922 nyarán még egy sikertelen támadást is indítottak az egykori Lajta Bánság területének Magyarországhoz való csatolásáért. Ezt jórészt a magyar hatóságok szerelték le, és ezek után többször is megpróbálták feloszlatni a szabadcsapatokat. Ez végül sikerrel is járt, a Rongyos Gárda úgymond rendelkezési állományba került, a tagság elérhetőségéről pontos listák voltak, és az itt-ott polgári foglakozásokat találó harcosok is tudták, bármikor riadóztathatják őket.
Amire aztán sor is került az első bécsi döntés után, mikor Csehszlovákia meggyengülésével lehetőség nyílt Magyarország számára, hogy visszaszerezze a csehszlovák hatóságok által alig ellenőrzött Kárpátalját. Mivel a tervezett lépés ellen mások mellett Németország is tiltakozott, Magyarország nem küldhetett közvetlenül csapatokat a visszavételre. Ezért trombitálták össze és indították Kárpátaljára a döntően kézifegyverekkel felszerelt Rongyos Gárdát, mintegy ezer főt, hogy klasszikus diverzáns tevékenységet folytatva lehetetlenítsék el a terület közigazgatását, bénítsák meg a távközlését és támadásaikkal gyengítsék meg az ott állomásoztatott csehszlovák katonaságot és rendőrséget. A bevetés sikerrel járt, az utánuk érkező magyar csapatok, mint kés a vajban, úgy nyomultak előre. A Rongyos Gárda a helyi magyarokkal Munkácson 1939. január 6-án még a csehszlovák hadsereg támadását is sikeresen elhárította, a harcban lesett gárdisták pedig egy szerénynek mondható emlékművet kaptak, amit – feltehetően a harci szellemet erősítendő – még 1944 januárjában is katonai parádéval koszorúzott meg a honvédség. Dénesfalvi Dinics Vidor, a szervezet akkori elnöke 1887-ben született Hőgyészen, a Nagy Háború előtt gazdabiztosításokkal foglakozott, a frontról főhadnagyként érkezett a fővárosba és egyből Károlyiék ellen kezdett szervezkedni. Tagja volt 1920 és 1922 között a nemzetgyűlésnek, és ott volt a későbbiekben is mindig, ahol a dolgok történtek.
PL