a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Harci drótszamarakkal a hóban

hirado_leadKárpátalja visszacsatolásának egyik utolsó, ünnepélyes aktusaként az Uzsoki-szorosnál magyar katonák és lengyel határőrök koccintottak.

Ahová jellemző módon biciklivel érkeztek honvédeink, de annyi esze azért volt a Magyar Világhíradó szerkesztőjének, hogy a hágóra való biciklizést nem vágta be, mert az esés-kelésből, és a harci drótszamarak derékig érő hóban tolásából állhatott csak. A majdnem másfél perces összefoglaló felirata helytálló: a magyar honvédek tényleg kiváló teljesítménnyel, és valóban gyorsan vették birtokba Kárpátalját. Három nap alatt jutott az ezeréves határra a három irányból előrenyomuló magyar hadsereg, amelyet a Szics-gárdisták alkalmi és szórványos puskatüze és a lakosság által emelt diadalkapuk fogadtak. Egyes elanyátlanodott csehszlovák csapatok próbálták hátráltatni a bevonulást, így Nagyszőlős környékén lőtt ki történetében először ellenséges harckocsit a magyar honvédség. Ennek értékéből valami keveset azért levon az, hogy március 14-én a szlovák állam kikiáltásával végképp megszűnt létezni az akkor 20 éves múlttal rendelkező Csehszlovákia, így egy nem létező ország zavarodott katonái próbáltak ellenállni ott Fancsika és Tekeháza közelében.


Volosinék egy halovány próbálkozás keretében ugyancsak március 14-én német biztatásra proklamálták Kárpátalja önállóságát, mindennek nyomatékot adva sebtében felállították a leginkább puskákkal felfegyverzett Szics-gárdát is. A négy napig létező állam miniszterelnöke Avgusztin Volosin volt, akit a Monarchiában még Volosin Ágostnak hívtak. Görög katolikus papként szolgált, emellett Budapesten szerzett pedagógusdiplomát és nagy szerepe volt Kárpátalja 1918-as elszakításában. Pályafutása a hírhedt moszkvai börtön, a  Butirka kínzókamráiban ért véget.

A Magyar Világhíradó gördülékeny összefoglalója viszont egy láthatóan sietve legyártott „Isten hozott kedves testvér”-táblával kezdődik, amelyet egy menetelő századról készített snitt követ. Ahol az akkori szokások szerint elől mennek az elöljárók (benne is van a nevükben), akiket a villámgéppuskások, golyószórósok követnek, hogy támadás esetén gyorsabban tudjanak reagálni, tűzbiztosítást eszközölni. Aztán az operatőr és szerkesztő szerencséjére a katonákkal lépést tart egy kisfiú is, aki amúgy még életben lehet, ha el nem veszett a nagy háborúban, vagy a gulágokon ’45, vagy éppen 1956 után, mert akkor is sok magyart hurcoltak el Kárpátaljáról.

A későbbiekben láthatjuk nem éppen „high tech” fogatolt tüzérségünket egy kétnyelvű üdvözlő felirat alatt, majd pedig két snittben is feltűnnek a ki tudja milyen megfontolásból Olaszországtól vett Ansaldo törpeharckocsik, amelyeket semmitérő voltuk miatt már 1941-ben ki kellett vonni a hadrendből. Legnagyobb erényük az volt, hogy jó úton még 40-nel is tudtak menni. Emellett néha két géppuskát is hordtak és frekventáltabb helyeken 12 milliméteres páncélzattal rendelkeztek, tehát puskával azért nem lehetett csak úgy átlőni rajtuk. (Összehasonlításként javaslom a T-34-esről szóló cikkünket.) A legendás Ansaldókat később a Volosin-féle négy napos állam fővárosául szolgáló Huszton is láthatjuk, majd pedig jönnek a bevezetőben emlegetett képsorok a lengyelek és magyarok havas koccintásáról, 1:15-nél egy lengyel katonához igazán nem passzoló sapkajelvénnyel, amire magyarázatot a kedves és tájékozott olvasótól várnék.

Kárpátalja visszatérte viszont nagyot lendített az amúgy gyermekcipőben járó magyar sísporton is, de erről majd a későbbiekben.

PL

• Publikálva: 2013.03.24. 07:00 • Címke: történelem, filmhíradók