a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

II miklos car leadÓrákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

A Goszfilmfond, amelynek kezelésében van a moszkvai mozi, ahol levetítették volna a hónapok óta viták, tiltakozások kereszttüzében álló filmet, részletek ismertetése nélkül, technikai okokkal indokolta a lemondást. A film oroszországi forgalmazását az illetékes hatóságok engedélyezték, noha vallásos és ultrakonzervatív körök, monarchisták és a kaukázusi muszlim köztársaságok a nagyszabású, látványos produkció betiltását követelték. Alekszej Ucsityel romantikus filmje többszöri halasztás után október 26-án kerülhet a mozikba. Ám ahhoz, hogy a filmet nevezzék az amerikai filmakadémia díjára, október elsejéig be kellene mutatni hazai filmszínházban. Ezt a célt szolgálta volna a hétfőre kitűzött moszkvai vetítés.

II. miklós
A film

Kosztantyin Dorinyin, Alekszej Ucsityel jogi képviselője a vetítés lemondásával kapcsolatban a TASZSZ orosz hírügynökségnek elmondta, hogy a nap folyamán a Moszkva központjában lévő irodája közelében három fiatal férfi felgyújtott két gépkocsit, hátrahagyott üzenetükben azt írták hogy a Matilda miatt gyújtottak tüzet. Eközben egy szentpétervári bírósághoz fordult az orosz cári család egy közeli rokona, Olga Kulikovszkaja-Romanova, aki azzal vádolta meg a Matilda rendezőjét, hogy filmjével megsértette II. Miklós cár becsületét és méltóságát. A néhai orosz cár egyik unokatestvérének 91 éves, Kanadában élő özvegye keresetét az Ucsityel igazgatása alatt álló Rok filmstúdió ellen még augusztus 21-én nyújtotta be. A bíróság hétfőn szeptember 30-ig adott neki határidőt arra, hogy kiegészítse a polgári törvénykönyv megsértésére vonatkozó keresetét. 

II Miklos es Alexandra Fyodorovna
A valóság

A film ellen hónapok óta heves kampányt folytatnak pravoszláv aktivisták, mondván az meggyalázza a kivégzett és a pravoszláv egyház által szentté avatott cár emlékét és sérti a hívők vallási érzelmeit. Júliusban ortodox hívek ezrei gyűltek össze éjszakai imára a film ellen, egy csoport a filmet vetítő mozik felgyújtásával fenyegetőzött.  Natalja Poklonszkaja, a Krím félszigeti parlamenti képviselő pedig többször is az ügyészséget küldte a rendezőre különféle ürügyekkel. Egyik különösen heves ellenzője lett a filmnek Ramzan Kadirov csecsen vezető. Miután támadást intéztek a Rok filmstúdió ellen, Ucsityel a múlt héten felszólította a hatóságokat, biztosítsák azoknak a moziknak a biztonságát, ahol filmjét bemutatják. A filmben a német Lars Eidinger alakítja a cárevicset, a táncosnőt pedig a lengyel Michalina Olszanska.

(mti)

• Publikálva: 2017.09.12. 08:52