Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.
Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.
A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.
Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.
Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.
Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.
A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.
Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.
Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így
akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a
népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.
Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.
Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.
A közlemény szerint a színészóriás, Bud Spencer tavaly júniusi halálát követően Tasnádi Szandra szobrászművész levélben fordult a Józsefvárosi Önkormányzathoz, hogy a filmlegenda emléke előtt tisztelgő, egész alakos, 2,4 méter magas bronzszobrát felajánlja. A képviselő-testület szeptember elején döntött arról, hogy az önkormányzat vállalja a szobor felállításának csaknem 9 millió forintos költségét. A szobrot a Corvin sétányon helyezik el a tervek szerint október 31-én. Az önkormányzat azért fogadta el a felajánlást, mert a színész személye tiszteletre méltó mind sportolói és filmes karrierje miatt. Életútjával olyan példát szolgáltatott, amely mindenképp megismerésre méltó és követendő a mai generációk számára is, írta az önkormányzat.
Bud Spencer 2016. június 27-én hunyt el 86 éves korában. Az olasz színész – eredeti nevén Carlo Pedersoli – Nápolyban született 1929. október 31-én. Jó tanuló volt, nyolc évesen úszni kezdett. 1948-ban mellúszásban, 1950-ben a 100 méteres gyorsúszásban lett olasz bajnok. Ugyanabban az évben az olasz vízilabda válogatottal Európa-bajnokságot nyert, az 1952-es helsinki olimpiáról ezüstéremmel tért haza. 1956-ban, a Melbourne-ben rendezett ötkarikás játékokon még ott volt, aztán több világversenyen nem indult. Elindult viszont filmes karrierje, eleinte statisztaszerepekkel. 1967-ben igent mondott egy filmvígjáték főszerepére (Isten megbocsát, én nem). Ebben a makaróni westernben már mint Bud Spencer szerepelt, oldalán későbbi partnerével, Terence Hill-lel. Szólókarrierje is sikeres volt: Steno rendezésében készültek a Piedone-filmek, de komolyabb témájú alkotásokban is megállta helyét: Sötét Torino (1972), A zsoldoskatona (1976). A kilencvenes évek közepétől - elhízása miatt - már nem vállalt szerepet pofozós filmekben, inkább tévésorozatok magánnyomozójaként láthatták őt a nézők (Extralarge, Professzor Clementi).
(mti)