Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.
Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.
A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.
Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.
Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.
Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.
A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.
Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.
Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így
akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a
népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.
Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.
Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.
Elekes Botond, a filmszínház igazgatója egy keddi sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy a 2017/18-as évadban négyfajta program; opera-, balett-, színielőadás közvetítések és nagy nemzetközi kiállítások bemutatójával várják a nézőket, de fesztiválokkal és színes karácsonyi programkínálattal is készülnek. A színházi válogatásban tíz angol és három orosz előadást láthatnak a nézők. Szeptember végén Peter Shaffer Amadeus című darabja nyitja a sort a londoni Nemzeti Színházból Lucian Msamati és Adam Gillen főszereplésével, majd Harold Pinter Senkiföldje című előadását a londoni West Enden található Wyndham's Színházból közvetítik Ian McKellen és Patrick Stewart alakításában. Októberben és decemberben is vetítik a Rosencrantz és Guildenstern halott című Tom Stoppard-színművet a londoni Old Vic Színházból Daniel Radcliffe-fel és Joshua McGuire-rel a főszerepben, majd novemberben és decemberben egy-egy alkalommal Luchino Visconti Megszállottság című filmjének színpadi adaptációját mutatják be Ivo van Hove rendezésében a Barbican Theatre-ból, Jude Law és Halina Reijn főszereplésével.
A karácsony és szilveszter közötti összeállításban szerepel a Pán Péter-előadás a londoni National Theatre-ből, valamint Shakespeare Vízkereszt vagy amit akartok című klasszikusa, Henrik Ibsen Hedda Gabler című darabját a londoni Nemzeti Színház színpadáról sugározzák, ahogy a Nem félünk a farkastól című drámát, valamint márciusban az amerikai Tony Kushner kétrészes drámáját, az Angyalok Amerikában című művet is. A londoni előadásokon kívül Moszkvából három újszerű Csehov-feldolgozást tekinthetnek meg a nézők: A sirályt a Szatirikon Színházból, a Ványa bácsit a Vahtangov Színházból, a Cseresznyéskertet pedig a Moszkvai Művész Színház társulatának előadásában. A képzőművészeti tárlatok filmfeldolgozásai között az évadban nyolc film, köztük hat új bemutató szerepel a filmszínház műsorán. A tavasszal már bemutatott Monet-portré, az Én, Calude Monet szeptemberi ismétlése után október elsején a British Museum Hokuszai-kiállításának anyagából készült Hokuszai - A nagy hullámon túl című filmet mutatják be, de látható lesz még a Michelangelo - Szerelem és halál című alkotás is, amelyet többek közt a firenzei Buonarotti-házban és a Medici-kápolnában, a carrarai márványbányákban vagy a Vatikánban található Sixtus-kápolnában forgattak. November elején Canaletto és Velence művészete folytatja a rendkívüli tárlatok sorát, ez a londoni Buckingham-palotában még látható Canaletto-kiállítás feldolgozása.
Karácsony előtt visszatér a British Museum viking kiállításáról készült Vikingek - Élet és legenda című film, 2018 januárjában pedig Festői kertek - Amerikai impresszionizmus című Phil Grabsky rendezte alkotást lehet látni a Florence Griswold Múzeum hasonló című népszerű kiállítása alapján. Februárban Nagy Britannia jelenleg talán legelismertebb képzőművészéről szóló alkotást lehet látni David Hockney a londoni Királyi Művészeti Akadémián címmel, végül márciusában az évad utolsó képzőművészeti filmújdonságaként a párizsi Muse d'Orsay-ben látható Cézanne - Egy élet portréi című tárlat anyaga alapján mutatja be Cézanne arcképfestői munkásságát Phil Grabsky filmje. A Bolsoj Balett nyolc táncelőadása is vászonra kerül: október 22-én A kalóz című darab élő közvetítése nyitja az évadot, novemberben a Makrancos Katát, decemberben A diótörőt tűzik műsorra. Januárban a Rómeó és Júlia nyitja az évet, majd A kaméliás hölgyet, áprilisban pedig a Giselle-t lehet látni, a Párizs lángjait májusban felvételről, a Coppéliát júniusban élő közvetítésben láthatja a közönség. A New York-i Metropolitan Opera közvetítéssorozatának új évadában tíz operaelőadás lesz látható: Donizettitől a Szerelmi bájital, Bellinitől a Norma kerül műsorra, de vetítik Rossini Szemiramiszát és Massenet Hamupipőkéjét is. Mozarttól A varázsfuvola és a Cosi fan tutte került a repertoárra, valamint műsoron lesz Puccini két remekműve, a Bohémélet és a Tosca is. Verditől a Luisa Millert, Thomas Adés-tól pedig a Bunuel-film alapján készült Öldöklő angyalt lehet megtekinteni.
Mindezeken túl megrendezik a Take Brahms című komolyzenei sorozatot, amelyben a zeneszerző kamaraművei hangzanak el a Sinfonietta Pannonica Ensemble és vendégművészei előadásában, a fesztiválok között pedig a román és a spanyol filmhéttel, valamint az Anilogue filmfesztivál vetítéseivel és tematikus filmnapokkal várják a közönséget.
(mti)