Rákosi pajtás zászlaja

filmhiradok_online_leadAz 1956-os forradalom 59. évfordulója előtt nézzünk meg egy korra jellemző híradót a kommunisták által működtetett Mafirt krónika szerkesztőinek jóvoltából, 1949-ből.

Az 1949 áprilisában a mozikban vetített tudósítás a Rákosi-zászlóért való tanulmányi versenyről szól, mert Rákosi pajtás, aki többek között az első számú úttörő is volt, Rákosi-zászlót adott a legjobban teljesítő iskoláknak, most éppen a csepeli, Katona Józsefről elnevezett intézménynek. Mert tényleg mindenki szem volt a láncban.

1949 tavaszán a hatalomátvétel lassan a magyar élet minden szegmensében jelentkezett, már egy éve megtörtént az iskolák államosítása, és természetesen minden eszközzel támogatták az úttörőmozgalom térnyerését. A nagy rivális, a Magyar Cserkész Szövetség vezetésébe már 1946 nyarán megjelentek a kommunisták, végül pedig 1948. június 27-én, e híradás előtt egy évvel beolvasztották a mozgalmat a Magyar Úttörők Szövetségébe. Az iskolarendszer totális kontrollja mellett így a gyermekek szabad idejének „hasznos eltöltéséről” is gondoskodtak. Hogy most éppen egy csepeli iskolát keresett fel a kamera, az sem véletlen, furcsa is lett volna, ha egy korábban valamelyik szerzetesrend által működtetett, frissen államosított iskola nyeri meg a versenyt, mikor a Vörös Csepel a baloldal bázisaként szerepelt a köztudatban. A szerkesztő által írt narráció az elején megjelenik a korszak egyik hívó szava, az élmunkás is, akinek gyermekei szüleikhez méltó módon természetesen egy-kettőre teljesítik a Párt által kiszabott feladatot. Megjegyzem, talán nem szerencsés épp a németek kollektív bűnössé való nyilvánításának és tömeges kitelepítésének idején Bayer Irén őrsvezetőt kiemelni a tömegből, talán kapott is a szerkesztő ezért a tévedésért. Vagy az is lehet, hogy volt akkoriban egy fontos Bayer elvtárs Csepelen, akinek mindenképp meg kellett mutatni a csemetéjét.



Ezek természetesen csak feltételezések, de jól mutatják a rendszer lényegét. A másik, talán már a tömegpszichózis bizonytalan területére vezető probléma, hogy a Rákosi pajtás iránti szeretetet, vagy éppen rajongást, aminek filmes bizonyítékai is vannak, hogyan sikerült átplántálni a gyermeki lelkekbe. Mert a gyermek még őszinte, kimondja amit érez és gondol, igen csak erős szülői és tanári ráhatást kell gyakorolni ahhoz, hogy ez ne így legyen.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2015.10.22. 08:18 • Címke: filmhíradók online