​Szivart pöfékelve kavargatja kávéját a csimpánz

filmhiradok_online_lead

1936 szeptemberében is játszottak a magyarországi mozikban egy olyan híradós összeállítást, ami híradós zsargonban a „kis színesek” kategóriájába tartozik. Kávézgató, szivarozó csimpánzokat látunk egy bécsi kávéház teraszán, elvegyülve az emberek között. Az állatok olyan jól neveltnek tűnnek, hogy talán fölösleges is rájuk a póráz.

Ami azért megvillan egy pillanatra a felvételeken, mert mégis csak vadállatokról van szó, és a csimpánzok megvadulva egészen csúnya dolgokat tudnak művelni. Egy jól fejlett hím testtömege akár 70 kilogrammot is elérhet, ami a 120 centiméteres magassággal együtt már komoly tekintélyt kölcsönöz neki az állatvilágban, de az emberek között is. A csimpánz agytérfogata nem ritkán meghaladja a 350 köbcentimétert, éppen ezért nagyon jól idomítható, tanítható is, a cirkuszi állatszámok egyik fontos szereplője volt egészen korunkig, amikor is a „civilizált” világban megtiltották a vadon született és élő állatok cirkuszi szerepeltetését. Pontosabban, az ilyen célokra idomított vadállatok elaggásukig még fellépési lehetőséget kaptak, aztán nem lesz tüzes karikán átugró oroszlán és hasonló mutatványok.



És ha már tanulás, a csimpánzok jeleket is képesek megtanulni, és eszközöket is használnak. Különösen kedvesek, amikor esőben nagyobb leveleket a fejük fölé tartanak, de azért arról se feledkezzünk meg, hogy ha olyanjuk van, csapatban vadásznak a nálunknál kisebb termetű majmokra, amiket aztán fel is falnak szőröstül-bőröstül. Szükséges óvatosság volt hát az a póráz ott a bécsi teraszon, ahol egyébként egészen „természetesen” viselkedtek, talán az üvegből ivás és a kávéscsészébe való belenyúlkálás nem feletek meg az etikettnek, meg hát egy szivarozó hölgy is ritkaságszámba ment akkoriban, de más problémát nem látunk.

PL

• Publikálva: 2016.04.25. 11:17 • Címke: filmhíradók online