Könyvünnep heroldokkal és ingujjas költőkkel

filmhiradok_online_leadKevesen tudják, de a Könyvhét is magyar találmány: 1929-ben volt az első, a maival megegyező fő helyszínekkel. A korabeli híradós felvételek tanúsága szerint elég nagy volt még a káosz, de a lelkesedés is.

A könyves szakma Magyarországon különösen nagy múltra tekint vissza, első szerveződésük az 1795-ben, Martinovicsék kivégzésének évében megalakuló Pesti Könyvárusok Grémiuma volt, amit 1919-ben már Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületének neveztek. A jelenlegi elnevezést (Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete) 1968-tól használják. A vezetőség 1927. június 5-én, pünkösd vasárnapján éppen Lillafüreden ülésezett, amikor felállt Supka Géza régész, művészettörténész, író és szerkesztő, aki ekkoriban a Literatura irodalmi, és a Corvina könyves folyóiratot is szerkesztette. Nem mással, mint egy könyvfesztivál pontos terveivel lepte meg a vezetőséget, amit lapjában is leközölt aztán. A könyvek, az olvasás népszerűsítését már akkor színpompás jelmezesekkel és kürtös heroldokkal képzelte el, és a szerzőket a kiadókkal együtt kiültette volna a standokra, mégpedig minden távolságtartás nélkül, lazán, ingujjban. Részletekbe menő útmutatását 1972-ben, Debrecenben meg is valósították.



Az első Ünnepi Könyvhét eme felbuzdulás után két évvel, 1929. május 13. és 20. között zajlott, már a gazdasági világválság alatt. Már a Magyar Tudományos Akadémiára szervezett megnyitó is impozáns volt, Klebelsberg Kunó kultuszminiszter beszélt és mások mellett Babits Mihály is felolvasott műveiből. Babits Mihály feltűnik azon a 30 másodperces híradótudósításon is, amit a Magyar Film Iroda készített 1929 májusában, Márkus Emília színésznő kertjében. Ahol éppen az első Ünnepi Könyvhét „író- és művészvezérkarának” értekezlete zajlott. a 12 résztvevő között ott van a 69 éves színésznő, vélhetően az unokájával, a vezérkarban Babits mellett beazonosítható még Móricz Zsigmond bajusza és joviális alakja is.

A másik, 53 másodpercnyi anyagra is érdemes rákattintani: egy hosszú, könyvekkel megrakott standot látunk, majd a kötelező anya-gyermekével snitt után, ahogy felemelkedik a kamera, Kassák Lajost is megpillanthatjuk pár másodpercre, jellegzetes ingében és frizurájával, amint maga szolgálja ki az érdeklődőket.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2015.06.05. 08:38 • Címke: irodalomtörténet, filmhíradók online