​Segít az igaz hitben végig megmaradnunk

Nem minden nap adatik meg az embernek, hogy megpillantja csak elbeszélésekből ismert nagyapjának nevét egy kiállításon.

A Néprajzi Múzeum Lajtha László népénekkutató munkásságát bemutató, „Az igaz hitben végig megmaradjunk…” című időszaki tárlatán történt meg ez a kisebb csoda. Az egyik vitrinben akadt meg a szemem a néven: Puskás Gyula (1895) adatközlő, Pinkamindszent, 1958. november 14. Nagyapám, akit vélhetően a vasfüggönnyel elzárt falu plébánosa javasolt, mint a régi énekek tudóját, többek között a Dicsérd Sion Megváltódat, vezéredet, pásztorodat kezdetű szenténeket (arrafelé így hívják) énekelte el Lajtha Lászlónak és munkatársának, a dallamot hangzás után lejegyző Tóth Margitnak.


Lajtha László

A népénekek a templomokban, a körmeneteken, más vallási eseményeken és vallásos népszokások kapcsán elhangzó énekek voltak és azok jelenleg is, mert mind a katolikus, mind a református és evangélikus egyházak istentiszteletein ott vannak a padokon azok az énekeskönyvek, amelyekben ezek a sokszor az 1500-as években lejegyzett szövegek és dallamok szerepelnek. Elég csak itt megemlíteni az 1651-es Cantus Catholici-t, amelynek egy 1675-ben, az Egyetemi Nyomdában nyomott példánya ki is van állítva a kiállítás egyik tárlójában, és amelyből 1931-ben összeállították a Szent vagy Uram! című, azóta többször bővített és a mai napig használt énekes és imádságos könyvet.

Midőn a szűz magzatját... Lajtha László gyűjtése, 1938

A Szent vagy Uram!-ban és más énekeskönyvekben szereplő népénekek változatait, és a még ki nem adott, kézzel írt füzetekben, vagy nemzedékek közötti hagyományozás útján fennmaradt népénekeket gyűjtötte már fonográf segítségével Vikár Béla és Volly István a 30-as években. (Edison találmányának 103958-as sorozatszámú, 1905-ben az USÁ-ban gyártott példánya is ott van az egyik vitrinben a Volly István által 1932-ben, Balatoncsehiben használt, az 58 éves Császár Józsefné hangját megőrző viaszhengerrel együtt.) Még az első világháború előtt az a Lajtha László is bekapcsolódik ebbe a munkába, akinek zeneszerzői, elméleti és népzenegyűjtői munkásságát Kodállyal és Bartókkal emlegették egy lapon. Lajtha, aki Lipcsében, Genfben és Párizsban is tanult, már 1911-ben, Bartók hatására gyűjtőútra indult, de közben dolgozott a Nemzeti Múzeum hangszergyűjteményében, és 1945 és 49 között igazgatta a Zeneakadémia elődjét, a Nemzeti Zenedét is. Mivel nem volt hajlandó elítélni Rákosi kívánságára Mindszenty József hercegprímást, megfosztották állásától, megakadályozták külföldi utazásait. Elszakították fiaitól és olyan művészbarátoktól, társaktól mint Paul Valéry, T. S. Eliot, Huizinga, Thomas Mann, Debussy, Ravel és Prokofjev. Viszont saját kérésére megengedték neki, hogy közvetlen munkatársaival, a külügyi pályáról eltávolított Erdélyi Zsuzsannával és a szerzetesrendek feloszlatása után az utcára került Tóth Margittal együtt, a Néprajzi Múzeum kötelékén belül, népénekeket gyűjtsön a Dunántúlon.

Feltámadt Krisztus... Lajtha László gyűjtése, 1954

Az ötvenes évek elején kezdődött meg a Lajtha-csoport gyűjtőmunkája, ami leginkább Vas és Győr–Moson–Sopron megyéket érintette. Erdélyi Zsuzsanna visszaemlékezése szerint a kiszemelt falu plébánosát keresték fel először, aki aztán a plébániára hívta a legtöbb régi éneket tudó embert a faluból. Mivel magnószalag csak kis mennyiségben állt rendelkezésre, legtöbbször csak leírták a szöveget és lejegyezték a dallamot. Ezekből a leírásokból bőven került a falakra az adatközlők ritkás fényképei mellé. (Pálóczy Krisztina, a tárlat rendezője szerint volt ugyan fényképezőgépe a csapatnak, de nem nagyon használták.) Kikerültek viszont a Lajtha László által az erdélyi Homoródalmásról elhozott pad és fogas mellett az 1948-as dátumot is feltüntető, gyönyörűen festett tékalapok. Kikerültek azok a bizonyos kézzel másolt énekeskönyvek is, és a Lajtha László 1963-as halála után is együtt maradó csapat által gyűjtött hangszerek, többek között egy egészen furcsa, lopótöktesttel ellátott hegedű is.



Természetesen a korai fonográfhengerekről, és a csoport által felhasznált több, mint 100 magnószalagról is hallgathatunk – többnyire a templomba járók által is ismert – népénekeket. Pontosabban ezek digitalizált változatát, mert az 1963 után felhasznált újabb 200 magnószalag felvételeivel együtt ezeket is digitalizálták. A csak lejegyzett legalább ezer dallam viszont még feldolgozásra vár. Pálóczy Krisztina szerint az a sajátos helyzet állt elő, hogy Lajtha László személyes hagyatéka a Hagyományok Házába, a gyűjtőmunka után még 30 évig az UNESCO-nak Egyiptomban dolgozó Tóth Margit gyűjtőfüzetei pedig a Zenetudományi Intézetbe kerültek, a felvételek pedig a Néprajzi Múzeumban vannak. Talán majd egyszer, ha digitálisan is, de együtt lesz ez a lélekemelően szép és fontos anyag.

Pálffy Lajos     

„Az igaz hitben végig megmaradjunk...” – Népénekkutatás az 1950-es években. Kiállítás a Szakrális Művészetek Hete és a Lajtha-év alkalmából.
Néprajzi Múzeum
2012. szeptember 15. - 2013. január 6.

• Publikálva: 2012.12.05. 11:24 • Címke: évforduló, kiállítás, zene

Kapcsolódó képgyűjtemény

_{Régi ének Kézirat Kézirat Kézirat Adatközlők Népénekek Adatközlő Lajtha László}  

Ugrás a galéria oldalára