Több mint négy évtizeddel ezelőtt indult életművét átívelő, története legnagyobb szabású koncertjére készül az East együttes. A hazai progresszív rockszíntér kiemelkedő formációja október 23-án, a nemzeti ünnepen lép fel a Budapest Sportarénában számos vendéggel.
Michael Nyman zenéi szólalnak meg a budapesti Erkel Színházban november 6-án a Michael Nyman Band közreműködésével.
Elhunyt Aradszky László táncdalénekes. A hatvanas évek egyik legnagyobb sztárelőadója vasárnap este halt meg, életének 83. évében, közölte a család hétfőn.
Az Erkel Színházban kezdődik a Solti György világhírű karmesterről elnevezett Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny kedden a Filharmónia Magyarország szervezésében, a vendégkarmester az 1974-es karmesterverseny győztese, Kobajasi Kenicsiró lesz.
Rádőlt a díszlet egy része Marilyn Manson amerikai sztárra szombati New York-i koncertjén, a 48 éves zenészt kórházba szállították, a koncertet félbehagyták.
Volt egyszer egy Vadkelet címmel új lemezzel és december 28-án a Papp László Budapest Sportarénában koncerttel ünnepli 55. születésnapját az Omega együttes. A csapat szombaton első koncertjük helyszínén, az egykori Várklubban idézte fel a múltat és beszélt a jelenről.
A világpremierrel egy időben, csütörtöktől látható a magyarországi mozikban a Live At Pompeii, David Gilmour, a Pink Floyd egykori legendás gitáros-énekese koncertfilmje. A zenész tavaly csaknem fél évszázad után lépett fel újra a pompeji amfiteátrumban.
Az Andrássy úti évadnyitánnyal, szabadtéri előadásokkal és divatbemutatóval, az Erkel Színházban pedig hangversennyel kezdődik szombaton a Magyar Állami Operaház 2017/18-as budapesti évada.
Ízelítőül bemutatta új albuma egyik számát, a The Blackout című dalt a U2.
Megsérült a Bayreuthi Ünnepi Játékok záróelőadásán Catherine Foster. Az operaénekesnő a második felvonásra már nem tudott visszatérni, a színpad széléről énekelte tovább Brünnhildét. Szerepét a rendezőasszisztens, ráadásul egy férfi vette át Az istenek alkonyában.
A jubileumi Aréna-koncertje után új, 45 című lemezét mutatja be csütörtökön a Lord zenekar a Budapest Parkban.
Michael Nyman Nagy-Britannia egyik legünnepeltebb zeneszerzője, munkássága felöleli az operákat, vonósnégyeseket, filmzenéket és zenekari koncerteket. Több mint 30 éven keresztül filmzeneszerzőként alkotott, ezáltal vált igazán ismertté a nagyközönség előtt. Legjelentősebb művei közé tartozik egy tucat Peter Greenaway film, köztük A szakács, a tolvaj, a felesége és a szeretője; Neil Jordan Egy kapcsolat vége, számos Michael Winterbottom játékfilm, köztük a Csodaország és Az utazás; Andrew Niccol hollywoodi kasszasikere a Gattaca és Jane Campion Zongoralecke című filmjének felejthetetlen zenéje, melynek zenei albumát több mint három millió példányban adták el. Nyman zenéjét használták a 2009-es BAFTA-díjnyertes és Oscar-díjra jelölt Ember a magasban című filmben is. A Törölni Davidet című filmhez írt zenéje is rendkívül népszerű, 2009-ben megnyerte a londoni East End Filmfesztivál legjobb eredeti filmzene díját is.
Nyman a húszas évei közepén kapta egyik első megbízását, a Birtwistle című 1969-es opera librettójának átírását. Pályája alatt sok darabot írt színpadra is, operái közül megemlítendő A férfi, aki összetévesztette a feleségét egy kalappal (1986), Találkozás Goyával(2000) és a kritikusok által magasztalt a Férfi és fiú: Dada (2003). Komponált számos balettzenét is a világ legkiválóbb koreográfusainak. Michael Nyman 1976-ban alakította meg saját zenekarát, a Michael Nyman Bandet (régi nevén Campiello Band), amellyel a budapesti Erkelben lép fel november 6-án. A zenekarral az elmúlt 40 évben már több nagysikerű nemzetközi turnén vettek részt - közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó magyarországi cég az MTI-vel.
(mti)