a rovat írásai

Ezerszínű szentendrei nyár

Három színházi bemutató kapott helyet a július 7-étől augusztus 20-ig tartó Szentendrei Teátrum és Nyár programján, amelynek keretében másfél hónap alatt 25 produkciót láthat a közönség Szentendre belvárosának hat helyszínén.

Máthé Erzsi 90

Máthé Erzsi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze május 16-án  kilencvenéves.

Malkovich mint diktátor a Müpában

John Malkovich diktátorként lép színpadra kedden a Müpában a 37. Budapesti Tavaszi Fesztiválon (BTF). Just Call Me God – A diktátor utolsó beszéde című új produkcióját a márciusi világpremier után néhány héttel láthatja a magyar közönség.

Neve fogalom a balettben

Március 29-én ünnepli hetvenedik születésnapját Markó Iván Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Győri Balett és a Magyar Fesztivál Balett alapítója, Prima Primissima díjas, érdemes művész.

Megállt a művésznő szíve, amikor meghallotta a hírt

Csomós Marit meglepetésként érte a hír, hogy őt választották a nemzet színészének. Mint a Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész az MTI-nek elmondta, hatalmas megtiszteltetés számára az elismerés.

A színház erős, mindent túlél, háborút, cenzúrát, pénzhiányt

Ma van a színházi világnap, ebből az alkalomból a színházakban az előadások előtt felolvassák azt a nemzetközi üzenetet, amelyet az idén Isabelle Huppert neves francia színművész fogalmazott meg.

Erdélyben a Nemzeti Színház

Erdélyben, a szerző, Tamási Áron szülőföldjén turnézik Vitéz lélek című produkciójával a budapesti Nemzeti Színház.Hétfőn a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, kedden Farkaslakán, a Tamási Áron Művelődési Házban, szerdán Székelyudvarhelyen, a Tomcsa Sándor Színházban, csütörtökön pedig Csíkszeredában, a Szakszervezetek Művelődési Házában látható az előadás, amely 2013 őszén Vidnyánszky Attila első rendezése volt a Nemzeti Színház igazgatójaként.

Száz éve született a kétszeres Kossuth-díjas rendező

Száz éve, 1917. március 17-én született Budapesten Marton Endre kétszeres Kossuth-díjas színész, rendező.

Gáspár Sándor Jack Nicholson legendás szerepében

Gáspár Sándorral az egyik főszerepben tűzi műsorra Az eastwicki boszorkányok című produkciót a Játékszín április 22-én. A darab filmváltozatában Jack Nicholson nyújtott annak idején emlékezetes alakítást.

Csíksomlyói passió a Nemzetiben

Csíksomlyói passió címmel mutat be előadást pénteken a Nemzeti Színház pénteken 18. századi ferences iskoladrámák és Szőcs Géza Passió című műve alapján. A produkció rendezője Vidnyánszky Attila, koreográfusa Zsuráfszky Zoltán.

Mindent eljátszott, csak épp operát nem énekelt

Március 6-án nyolcvan éves Király Levente Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a vidéki színművészek közül az első, aki a nemzet színésze lett.

Színház összes cikke »

A világ első leghíresebb színésznője – Sarah Bernhardt

leadsarahbernhardt

Legendás, végletes, sokat vitatott személyiség volt – a maga korában imádat és pletykák tárgya. Ma leginkább a Mucha-plakátokról ismerjük az arcát.

Rengeteg híres ismerőse és imádója volt. Állítólag még Dosztojevszkij is ír róla a Bűn és bűnhődésben (név nélkül). Alfons Mucha először 1894-ben rajzolta plakátra, később alkotásainak védjegyévé vált virággal koszorúzott szőke fürtjeivel, a néző szemébe nézve. Arcképe mindenhol felbukkant: vasúttársaság reklámján (amelyet Mucha tervezett), naptáron, étlapon. Edison első felvételei is az ő hangján szóltak.

sarahbernhardtmucha
Mucha állandó modellje

John Murrell színdarabot írt róla, amelyben az idős színésznő titkárának mondja tollba életének eseményeit: olyan nevekkel dobálózik, mint Oscar Wilde, Victor Hugo vagy Louise Abbéma. Az előadás jelenleg is látható Vári Éva és Gálffi László előadásában. Az angol társalgási darab nehéz természetű, már idős sztárt mutat, akiről elhisszük, hogy állandóan a pletykák hőse volt. Ifj. Dumas notórius hazudozónak írta le. Megemlékezik arról, hogy az eredetileg Rosine Bernardt néven 1844-ben Párizsban született lány édesanyja ismert kurtizán volt; de nevet változtatott, családnevébe még egy h-betűt is beillesztett. Édesanyja bennlakásos iskolába küldte Versailles mellé, ahonnan később átiratkozott a párizsi Zenei és Előadóművészeti Konzervatóriumba, majd a Comédie Française diákja lett (állítólag anyja egy befolyásos szeretőjének segítségével), ahol Racine Iphigenia című darabjának a címszerepét is megkapta. Victor Hugo imádta őt a színpadon, de ottani karrierje sem tartott soká, mivel felpofozott egy színésznőt. Ezután Belgiumba menekült, ahol rövid idő alatt találkozott egy nemesi kedvessel, Ligne hercegével, akitől hamarosan megszületett egyedüli fia, Maurice. A gyermek születése után a herceg el akarta venni a feleségül, de az arisztokrata társaság ellehetetlenítette őket és meggyőzték Bernhardtot, hogy ne mondjon igent.

sarahbernhardtlibraryofcongress
Szenvedély és életimádat

1866-ban visszatért a színészethez, a párizsi Odéon színházzal kötött szerződést, ahol számos, színháztörténészek szerint emlékezetes szerepben tűnt fel. Amikor kitört a porosz–francia háború, bezáratta a színházat és sebesültgondozót nyitott. Később vált igazán híressé Európában és New Yorkban is. „Isteni Sarah”-ként kezdték emlegetni. Állítólag éjszakáit gyakran töltötte koporsóban, mivel úgy gondolta, így jobban megértheti a tragikus szerepeket. 

bernhardtnadar
Paul Nadar fotóján

A francia deklamáló stílust messze meghaladta, és kiválóan kihasználta a fotográfia médiumát. Rengeteg kép maradt fenn róla. Karrierjét fia, Maurice is egyengette, aki színházi menedzserként tevékenykedett (egyesek szerint nem túl sikeresen). Bernhardt tette az első tengerentúli turnésorozatot, amelynek során még Kubába is eljutott. Utazásaira soha nem indult a kedvenc állatai nélkül: vele volt egy farkas, egy boa, egy gepárd, sőt még egy alligátor is. Az utóbbi egyszer annyi tejet és pezsgőt kapott, hogy elpusztult.

sarahbernhardt
Produkciós vezető és igazgató is volt

A turnék között átvette a Théâtre de la Renaissance vezetését, ahol ő lett a sztár, a produkciós vezető és az igazgató is. 1899-tól vezette a Théâtre des Nations-t, amelyet hamarosan átkeresztelt a saját nevére. A színházat haláláig vezette, később a fia vette át. Közéleti szerepet is vállalt: nem csak sebesült katonákat ápolt, de kiállt Dreyfus mellett, valamint Zola védelmében is írt levelet.

 bernhardtsarah
Párizs legfontosabb kulturális nagykövete

Sokoldalúsága mutatkozott meg abban is, hogy 25 éves korában nekifogott festészetet és szobrászatot tanulni. Műveit nem csak hazájában, de Amerikában is kiállították (ma is látható pár közülük a washingtoni Nemzeti Női Művészeti Múzeumban). Érdeklődése a férfiak terén is sokszínű volt: a feltaláló Teslába is szerelmes volt, majd hozzáment egy morfinista görög színészhez, aki korán meghalt. Ekkor hozták hírbe VII. Edward korábbi walesi herceggel. 1900-tól a születő némafilmiparágban is részt vesz, legismertebb fennmaradt felvétele egy kétperces részlet a Hamletből, férfiszerepben. 1912-ben a saját mindennapi életéről is forgattak filmet.

bernhardt hamlet
Hamletként

1905-ben a legemlékezetesebb szerepében, Victorien Sardou La Tosca című előadásában, Rio De Janeiróban egy szerencsétlen esés következtében megsérült a jobb térde. A seb soha nem gyógyult be teljesen, 1915-re pedig annyira elüszkösödött, hogy amputálni kellett. Egy üzleti érzékkel és kevés jóízléssel megáldott korabeli kiállításszervező 10 000 dollárt ajánlott fel neki, hogy levágott lábát a nagyközönségnek is megmutathassa, de ezt a színésznő elutasította. Több hónapra tolószékbe kényszerült, később azonban egy amerikai turnéra is elindult – falábbal. Hangjának átütő ereje és jellegzetes színpadi jelenléte képes volt elvonni a közönség figyelmét erről a „részletről”.

78 évesen, 1923. március 26-án hunyt el Párizsban. Félmillióan kísérték utolsó útjára. Párizs elvesztette legfontosabb kulturális nagykövetét.

Bakk Ágnes

• Publikálva: 2013.03.26. 15:30 • Címke: évforduló, nők