a rovat írásai

Bánsági Ildikó 70

Október 19-én hetvenéves Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Művésze.

Megáldották a musicalt

Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.

Ötven éves lett a Hair

Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

Hangemberek az Újszínházban

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

Szilágyi Tibor 75

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.

Elhunyt Lórán Lenke

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

Új Bánk bán a Nemzetiben

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Básti Juli kerek szülinapja

Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.

Színház 10 éve a viszáki pajtában

Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghalt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Színház összes cikke »

Elhunyt Lórán Lenke

lórán leadÉletének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

A Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész május 1-jén töltötte be 90. életévét. Lorán Lenke 1927-ben született Győrben. A balettiskola után Makay Margit stúdióját végezte el. Tizenhat évesen, 1943-ban szerződött először színházhoz: 1943-ban lett a Fővárosi Operettszínház tagja. 1945 és 1966 között fellépett a Művész Színházban, a Magyar Néphadsereg Színházában, a Petőfi Színházban. 1966-tól lett a Vidám Színpad tagja, 1998-tól Mikroszkóp Színpadhoz kötötte a szerződése. Kirobbanó temperamentumú, jó humorú, kiváló komika volt, aki az erőteljesebb eszközöket is szívesen alkalmazta. Számos vígjátéki szerepe mellett komolyabb karakterek megformálásában is maradandót alkotott. Fontosabb szerepei voltak: Peacockné (Brecht-Weil: Koldusopera), Roticsné (Molnár Ferenc: Üvegcipő), Koltayné (Gábor Andor: Dollárpapa), Miss Finigale (Aszlányi-Karinthy: A hét pofon), Pletyus (Maugham-Nádas-Szenes: Imádok férjhez menni), titkárnő (Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság), Pemeténé (Lakatos László: Vágyom egy ágy után).

lórán

Több filmben és tévéjátékban is szerepelt: Civil a pályán, Állami áruház, Mese a 12 találatról, Felfelé a lejtőn, Házasságból elégséges, Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?, Csárdáskirálynő. Munkásságáért 1968-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 2003-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, 2007-ben a Táncsics Alapítvány életműdíját. 2010-ben lett érdemes művész, ugyanebben az évben Marton Frigyes-díjjal jutalmazták, 2015-ben kiváló művésszé választották. 2005-ben az Új Színház örökös tagjainak sorába fogadta, a Halhatatlanok Társulatának szintén örökös tagja. Lorán Lenke kezdettől fogva tisztában volt azzal, hogy leginkább komikaként tud kiteljesedni, ebben lett kiváló és évtizedeken át megunhatatlan. Mindig fáradhatatlan volt, energiával és derűvel, szüntelen játékkedvvel teli. Hangereje is töretlen maradt, megőrizte jellegzetes rekedtes hangszínét, tiszta artikulációját, miközben kedélye, mosolya, szemének hamiskás csillogása is a régi maradt. Példaszerű volt az is, hogy a pályán eltöltött több évtized alatt soha jelentősebb konfliktusa nem volt sem főnökeivel, sem kollégáival, sem más embertársaival.

lórán

Fél évszázadon keresztül éltek boldog házasságban Kozák Lászlóval, a Vígszínház kitűnő művészével, frigyük a legendás színészházasságok közé tartozott. Kozák László 1997-ben hunyt el. Legendás, nagy időkben volt a Vidám Színpad tagja, együtt nevettetett Alfonzóval, Kabos Lászlóval, Kibédi Ervinnel, Kazal Lászlóval. Néhány éve azt nyilatkozta, a születésnapjait ő már nem ünnepli, hanem tudomásul veszi, egyébként pedig egyáltalán nem érzi magát öregnek, ugyanolyan játékos kislány maradt, mint tizenéves korában.

(mti)

• Publikálva: 2017.08.28. 09:58