a rovat írásai

Bánsági Ildikó 70

Október 19-én hetvenéves Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Művésze.

Megáldották a musicalt

Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.

Ötven éves lett a Hair

Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

Hangemberek az Újszínházban

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

Szilágyi Tibor 75

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.

Elhunyt Lórán Lenke

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

Új Bánk bán a Nemzetiben

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Básti Juli kerek szülinapja

Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.

Színház 10 éve a viszáki pajtában

Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghalt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Színház összes cikke »

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

szentendrei teátrum lead

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

A napjainkban játszódó történet egy profitorientált bortermelő cégen keresztül mutatja be társadalmunkat. Ebben a „trendi székházban” jelenik meg a Hamvas Béla szellemiségét megidéző férfi, Béla, a Mester. Itt ő a „földönkívüli”, a spontán gyerek, a bohóc, a bölcs, aki „térítését” úgy kezdi meg, hogy különböző álarcok mögé bújva beférkőzik a cég mindennapjaiba, feldúlva ezzel a megszokott életrendet. Fegyverként „az igazi bort” használja. Lassan feltörnek a ki nem mondott érzések, igazságok, kiderülnek elrejtett titkok, felszakadnak régi sebek, és a cég törvénytelen működésére is fény derül.

hamvas
Raktárosként Tiszapalkonyán

A darab szerzői és rendezője Hamvas Béla segítségével szeretne tükröt tartani mai világunknak. Hamvas gondolatiságának mentén életről, borról, kapcsolatokról, nőről és férfiról, a mai valóságról beszélni. Ki lép tovább saját vágyain és ki marad a helyén, megfosztva magát a szellemi fejlődés lehetőségétől? Hamvas Béla gondolatainak segítségével a lehetséges kiutat keresi a válságból, a sokszor burleszkbe hajló ironizálás során, nem feledkezve meg arról, hogy üdvösség vagy elkárhozás a tét – áll a Szentendrei Teátrum közleményében. A zenés játék szünetében és az előadást követően lehetőség nyílik  különböző hazai borászatok által szervezett borkóstolásra is.

hamvas
Még ifjan

Az előadás zenéjét Szirtes Edina Mókus népzenei hagyományokra, dallamos sanzonokra, illetve a városi szomorú dalokra épülő eklektikus songjai, másrészt Jammal beat box zenéje, Rieger Attila gitárszólói, harmadrészt a spanyol zeneszerző, Ivan Palomares emelkedettebb, olykor szakrális hangulatú klasszikus stílusú zenéje adja meg.

A bemutató tervezett időpontja 2017. december 9.

(mandarchiv.hu)

 

• Publikálva: 2017.10.03. 09:09