a rovat írásai

Bánsági Ildikó 70

Október 19-én hetvenéves Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Művésze.

Megáldották a musicalt

Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.

Ötven éves lett a Hair

Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

Hangemberek az Újszínházban

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

Szilágyi Tibor 75

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.

Elhunyt Lórán Lenke

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

Új Bánk bán a Nemzetiben

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Básti Juli kerek szülinapja

Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.

Színház 10 éve a viszáki pajtában

Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghalt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Színház összes cikke »

Ötven éves lett a Hair

hair leadÖtven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

A műfajteremtő rock-musical szövegkönyvét a színészi pályán addig több-kevesebb sikerrel próbálkozó Gerome Ragni és James Rado írta. Ők ketten 1964-ben futottak össze az off-Broadway egyik darabjában, s nyomban barátságot kötöttek. A városnak az a része, ahol akkoriban laktak, tele volt hosszú hajú, az iskolából "túlzott szabadosságuk" miatt kicsapott hippikkel, s elhatározták, hogy közös művet írnak, amelynek középpontjába ezeket a fiatalokat állítják. A Hair történetén éveken át dolgoztak, s önéletrajzi elemeket is belevittek: a visszafogottabb, romantikus Rado Claude, Ragni extrovertáltsága Berger figurájában fedezhető fel. A címet az amerikai pop-art atyjának tartott Jim Dine hasonló című festménye ihlette. Mint Rado később elmondta, a maradi felnőtteket megbotránkoztató hosszú haj szerintük a lázadás, a szabad gondolkodás látható jele volt, amikor a munkába kezdtek, az ő hajuk is rövid volt, de azután már nem vágatták le.

hair
Az elején

Eric Blau producer összehozta őket az akkor már Grammy-díjas zeneszerzővel, Galt MacDermottal. A majdnem negyvenéves kanadai komoly ember, klasszikus képzettségű zongorista volt, de hamar átragadt rá a Rado-Ragni páros lelkesedése. A Hair számtalan dala lett sláger, mint az Aquarius, az I Got Life, a Hair, az Easy To Be Hard, a Be-In (Hare Krishna), a Good Morning Sunshine és a Let The Sunshine In. A Good Morning Sunshine Oliver, az Aquarius és a Let The Sunshine In egybegyúrt változata a Fifth Dimension együttes előadásában a listákat is megjárta. A Hair címe szerint is törzsi musical, egy politikailag tudatos hippikommunában játszódik, melynek hosszú hajú tagjai a behívót akarják elkerülni. A darabban megtalálható minden, ami akkoriban polgárpukkasztónak számított: szexualitás, kábítószer, háborúellenesség, sőt az első felvonás végén egy híres-hírhedt meztelen jelenet is. (Az ebben való részvétel nem volt kötelező a színészek számára, csak az vetette le ruháit, aki erre önként vállalkozott.) Nem csoda, ha a darabot számos producer elutasította, végül az addig csak Shakespeare-művekkel foglalkozó Joseph Papp döntött úgy, hogy az off-Broadwayn felújítás alatt álló Public színházában helyet ad a neki.

hair
A végén

A szereplőválogatás és a próbafolyamat nem ment könnyen, maguk a szereplők sem értették teljesen a darabot, Gerald Freeman rendező a katasztrofális főpróba után le is mondott, de az utolsó pillanatban sikerült visszakönyörögni. A bemutatón Claude-ot Walker Daniels, Bergert Ragni alakította, mellettük Jill O'Hara, Sally Eaton, Steve Dean, Arnold Wilkerson és Shelley Plimpton lépett színpadra. A Hair a szerződés értelmében csak hat hétig futott Papp színházában, aztán 45 előadás következett egy diszkóklubban. A művet "ráncfelvarrás" után, tucatnyi új dallal 1968 áprilisában mutatták be a Broadwayn, Claude szerepét ekkor vette át a másik szerző, James Rado. Hozzá kell tenni: a kispolgári Amerikát korántsem lelkesítette a szabad szájú, a társadalmi konvenciókat semmibe vevő musical, így a turnéra indult darab színészeit több helyen inzultálták, az előadásokat bombafenyegetések zavarták meg, sőt 1970-ben Massachusetts államban be is tiltották az előadást, a döntést a legfelsőbb bíróság változtatta meg. A Hair első lemezfelvétele 1967-ben készült, a következő évben a Broadway-szereplőkkel is felvették, ez a hárommilliós példányszámban elkelt album Grammy-díjat érdemelt ki.

hair
Egy színpadon

A Hairt azóta szerte a világon újra meg újra színpadra vitték, a fél évszázados jubileumon Londonban és a Broadwayn is felújítják. Magyarországon is sokszor játszották, még a 2010-es Szegedi Szabadtéri Játékokon is, az eredeti Broadway-változatot 2015-ben a Mohácsi testvérek rendezésében mutatták be.Az akkor már az Egyesült Államokban élő cseh rendező, Milos Forman szinte az 1968-as bemutató napjától készült a Hair megfilmesítésére, de erre csak a hetvenes évek végén nyílt lehetősége. Az 1979-ben bemutatott filmváltozat története valamelyest eltér az eredetitől, Bergert Treat Williams, Claude-ot John Savage, Sheilát Beverly D'Angelo játszotta, a színészek maguk énekelték a dalokat. A film akkoriban szokatlan gyorsasággal érkezett meg Magyarországra, már 1980 januárjában vetítették a mozikban.

(mti)

• Publikálva: 2017.10.17. 08:42