A bölcsész rendező

140 éve született Hevesi Sándor, aki rendkívül büszke volt arra, hogy Shakespeare-rel egy napon született. Blaha Lujzát már hatéves korában látta játszani, Bajor Gizi barátságát is kiérdemelte. Sokoldalúan vett részt a magyar színházi élet megújításában.

16 éves korában Ibsen Nóráját akarta megrendezni Nagykanizsán, környezetének legnagyobb megrökönyödésére. 17 éves korától rendszeresen közölt kritikákat a Magyar Szemle hasábjain. Ekkorra már maga is több drámát írt, azonban minél jobban megismerte a drámaelméletet, annál kevésbé mert drámát írni, lassan abba is hagyta. Inkább kritikákat írt, miközben édesapja ellenzésére – aki inkább bankigazgatót faragott volna fiából (lévén ő is tanár és újságíró) – elvégezte a jogi és a filozófiaszakot is. Annak viszont örült, hogy a fia raccsol, mert így legalább attól nem kellett tartania, hogy beáll egy vándortársulatba. Újságíróként fejezte be az egyetemet, majd egy ideig tanár volt egy reáliskolában. Rendező is az elmélet felől lett. Miután több kritikát írt a Nemzeti Színház Shakespeare-előadásairól, Beöthy Zsolt 1900-as kinevezése után Hevesi megkereste az igazgatót: „Egy – terjedelmére nézve mindenesetre – hatalmas Shakespeare-memorandumot küldtem Beöthynek s apróra kifejtettem előtte, mit kellene csinálni Shakespeare-rel és a többi klasszikussal. Beöthyt érdekelte a dolog és megbízott, készítsem el Antonius és Kleopátra és Cymbeline rendezőpéldányait, persze részletesen kidolgozva a saját elképzeléseim szerint. A munka elkészült, s Beöthy egy héttel később magához hívatott. – Amit csinált, kitűnő –, csakhogy ez csak írott malaszt, ezzel nem megyünk semmire. Magának nem papíroson, hanem a színpadon kell dolgoznia, ott a helye. Jöjjön be holnap s írja alá a szerződést, amely január elsején lép életbe. – Úgy megijedtem, hogy örülni se tudtam.” Bár Hevesi óvatosan fél év türelmet kért, majd Janovics Jenő társulatával egyfajta próbadarabként megrendezte Brieux A métely című darabját. Beöthy ekkor (1902-ben) szinte azonnal aláíratta vele a szerződést – Csathó Kálmán akkori főrendező szerint azért, hogy ne írjon több kritikát. Hevesi előbb egy felújítandó előadást kapott, de már itt kitűnt az alapossága, amellyel a szövegeket kezelte, nem hagyott semmilyen félrefordítást vagy pontatlan kifejezést az eredetiben. Még akkor sem, ha ez a színészeket kissé bosszantotta.

Szöveghűségre törekedett

Hevesi szöveghűségre való törekvése nem kevéssé bosszantotta Jászai Marit, aki egy alkalommal egy vaskos könyvet is hozzávágott, mivel Hevesi nem akart az éjszakai holdfényes jelentbe világosságot engedni. Később Jászai is megbékélt a rendező alaposságával és megkedvelte őt, elismerve, hogy mindig a legtöbbet szeretné kihozni az adott színdarabból. Pár mélyebb beszélgetés után Jászai már barátjának is nevezte. Ezzel még nem szerette meg mindenki a rendezőt – sőt sokáig nem is tartották rendezőnek, csak dilettánsnak. Hevesi úgy vélte, hogy a társulatban nincs összetartás és túlzottan a megkövült színjátszási hagyományok uralkodnak, a színészek jószerével csak egymástól tanulták a mesterséget. A társulat egy része csak legyintett ezekre a kritikákra, de mikor látják, hogy Beöthy nem fojtja el a rendező szókimondását, panaszt intéztek a minisztériumhoz „a színház szent tradícióit támadó, a modernség maszlagától megszédült jöttment ellen”. Beöthyt, akit addig is sok támadás ért, végül leváltották, helyette Somló Sándor került a színház élére, aki a hatalmat inkább a saját kezébe szerette tartani, ezért csak a kötelező darabokat osztotta Hevesire és a szereposztás jogát is magánál tartotta. Hevesit bosszantotta ez a helyzet, főleg amikor látta, hogy Max Reinhardt Vígszínházbeli vendégjátéka mennyire feldobta a közönséget.

Rendezéseit elméleti szinten alapozta meg

A bécsi Dramatischer Verein mintájára Bánóczy Lászlóval, Benedek Marcellel és Lukács Györggyel megalapította a Thália Társaságot. Hevesin kívül Márkus László és Moly Tamás is rendezői lettek. Az első próbák a Lukács György szülei által rendelkezésükre bocsátott szobában folytak. Munkájukba bekapcsolódott Balázs Béla, Márkus László és időnként Kodály Zoltán is. Bemutatóikat a Rottenbiller utcai Feld-gyermekszínházban tartottak, Feld Zsigmond jóvoltából, majd kibérelték az üresen álló Várszínházat, ahol Strindberg Apa című előadásával kezdenek. Ezzel egy időben iskolát is nyitnak az egyik tag lakásán. Hamarosan a Várszínházból is el kellett költözniük, legközelebb egy mulatóban tartanak előadást. De a közönséget már nem érdekelte a helyszín, a társulat az előadásaival vált híressé. Rendszeresen tartottak premiereket, új magyar darabokat is bemutattak, Gulácsy Lajos is beszáll egy időre a munkába. 1907-ben itt is ellehetetlenedik a működésük, mivel a rendőrség nem akarja a mulató működését tovább hosszabbítani, a társulat engedélyét sem akarják kiadni. A társaság munkája leáll, az itt játszó tehetségeknek a Nemzeti, a Vígszínház és a Magyar Színház rendkívül előnyös szerződéseket ajánl. Közben Hevesit is hívják vissza rendezni a Nemzetibe. A Thália Társaság előadásait is meghívják színházakba, miközben a Thália lassan haldokolni kezd, mert a rendőrség ellehetetleníti a tevékenységüket. Amikor mindenki elbúcsúztatta a Tháliát, a rendőrfőnök csak ennyit mondott „különben is, miért csináltak konkurenciát az én Beöthy és Faludi barátomnak?” (Beöthy a Király és Magyar, Faludi a Vígszínház direktora ekkor.)

Hitt a lélektani realizmusban: mindig az író és a színész személye állt számára a középpontban

Hevesi híre ekkor már összekötődik a modernséggel, amíg újból kezdetét veszi egy Hevesi-ügy, amikor is a Nemzeti egyik tagja Hevesit támadta a klasszikus hagyományok védelmében, de főképp mivel a Tháliát konkurenciának látták. A vizsgálatok azonnal abbamaradtak, amikor kiderült, hogy Hevesi ingyen rendezett a társaságnak. A rendezőnek elege lett a támadásokból és átment a Népszínház–Vígoperához főrendezőnek. Amikor tisztújításokra került sor, az új rendező első dolga volt Hevesit visszahívni. Amikor a kultúrtárca élére Bánffy Miklós kerül, felajánlja a rendezőnek az Operaház főrendezői posztját. Közben kitört a háború, Bánffy lemondott, Hevesit behívták katonának, de visszavették a Nemzetibe, ötvenesztendősen pedig igazgató lett belőle. Ekkor Hevesi a Londoni Egyetemen és a Shakespeare Társaság meghívására előadásokat tartott Angliában, ahol nagyon örültek, hogy Magyarországon terjesztette Shakespeare kultuszát. Direktorként a drámaírókat serkenti munkára; egyik nagy felfedezettjének tekinthető Lengyel Menyhért kamaraszínházat alapít, ahol Bajor Gizi nevével fémjelzett előadások nagy tömegeket vonzanak. Hevesi nem volt kifejezetten jó diplomata, a középszerű munkatársaival főképp nem. Ezért mikor az egyik színészét elbocsátotta, az elkezdett utána nyomozni, majd kormányzati szinten is kivizsgálás indult ellene. Helyzete ellehetetlenült, de már csak egy év volt hátra a kinevezéséből, akár le is mondhatott volna. De ő nem akart lemondani, mire egyre-másra újabb ürügyekkel támadják, még a homoszexuálisok védelmezésével is vádolják. A miniszterek egymásra várnak, hogy valaki aláírja Hevesi elbocsátásáról szóló papírt, ezt végül Hóman Bálint teszi meg. Külföldről számos támogató levelet és kitüntetést kap, de ez nem változtatja meg a kormány döntését. Ezután még rendezett a Magyar Színházban, de leginkább az írásnak szentelte idejét. Cukorbetegségben halt meg, nem sokkal a második világháború kitörése után.

Bakk Ágnes

• Publikálva: 2013.05.07. 13:08 • Címke: színház, évforduló