a rovat írásai

Bánsági Ildikó 70

Október 19-én hetvenéves Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Művésze.

Megáldották a musicalt

Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.

Ötven éves lett a Hair

Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

Hangemberek az Újszínházban

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

Szilágyi Tibor 75

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.

Elhunyt Lórán Lenke

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

Új Bánk bán a Nemzetiben

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Básti Juli kerek szülinapja

Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.

Színház 10 éve a viszáki pajtában

Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghalt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Színház összes cikke »

Romaábrázolás a színpadon

ciganytaborlead

Az idei Cigány Filmfesztivál (IV. Romani Film Fest) keretében színházi alkotók beszélgettek arról, hogyan ábrázolja a mai színház a romákat. Május 18-án délelőtt az Örökmozgó felújított kávézójában gyűltek össze a beszélgetés résztvevői.

Balogh Rodrigó színész–rendező, aki többek között a lassan már Európa-szerte ismert Tollfosztás című előadás rendezője roma gyermekek és fiatalok számára indított tanodát. A színházat nem profittermelő ágazatnak tekinti, más vállalkozásból tartja el azt. Néha még az utcáról is toboroz gyermekeket, viszont úgy véli, hogy luxus, ha ezeket a fiatalokat „nem célirányosan színházi pályára küldik”. Mindeközben benne van a pakliban, hogy ha valaki fiatalokkal dolgozik, az előadás soha nem lesz kész a bemutatóra. Ezek az előadások soha nem fognak bevételt hozni, de ezt eleve tudták is. Ha már nincs fizető néző, gyakran tartanak előadást köztereken, parkokban.

baloghrodrigo
Balogh Rodrigó (fotó: Amarodrom)

Balogh Rodrigó, aki többek között Független Színház vezetője is, Nyári Oszkár színész, rendező és pedagógus szerepét méltatta, aki nagyon sokat segített a fiatal romáknak, hogy elindulhassanak a pályán; egy egész generáció az ő keze alól nőtt ki. Mohácsi János rendező, aki nemrég a Nemzeti Színházban A velencei kalmár című előadást rendezte, erősen hangsúlyozva a rasszizmus problémáját, egy korábbi munkájáról, a Csak egy szög című Kaposváron rendezett előadásáról beszélt. A rendező két állandó alkotótársával, Mohácsi István dramaturggal és Kovács Márton zeneszerzővel a szociofotókat idéző fekete-fehér jelleget szerette volna megteremteni, anélkül, hogy a cigány folklór elemeit használta volna. Az előadásnak hatalmas sikere volt, hiszen egy kissé fordított világot mutatott be: itt a cigányok voltak Isten kiválasztott népe.

csakegyszog
Részlet a Csak egy szög című előadásból

Szőcs Artúr marosvásárhelyi színész és rendező egy gyermekkori történetét rendezte meg a Cigánytábor az égbe megy címmel. Azt vitte színpadra, hogy mit is jelent a szabadság a két gyermek felfogásában és hogyan alakul a barátságuk. A rendező beszélt az előadás megvalósításának hátteréről: nagyon kevés színház fogadta el a tervét, nemcsak mert romákról szól, hanem mert a lopás kényes kérdése is felmerül benne.

Bagó Bertalan rendező az 1894-ben megnyitott, legendás EMKE kávéház életéről, a cigányzenészek világáról szóló előadást rendezett. Az EMKE egészen megszűnéséig (véglegesen a rendszerváltás után szűnt meg) a cigányzene egyik fellegvára volt. A cigányzenészek élete és helyzete a beszélgetés több résztvevőjének láthatólag szívügye volt. Elhangzott, hogy jelenleg hiányzik a hagyományos cigány szalonzene az itthoni vendéglátásiparból, sőt manapság már nem is cigány zenészek húzzák a talpalávalót. Szóba került számos régi hely, ahova elmehettek bút felejteni vagy éppen vidámkodni. A téma felélénkítette a közönséget, mindenkinek volt erről élménye és véleménye.

szorolszora
Szóról szóra – verbatim módszeren alapuló előadás

Ezután Lengyel Anna, a Panodráma alapítója beszélt előadásaikról: társulata az egyik első alkotóközösség Magyarországon, akik verbatim módszerrel hoznak létre dokumentarista előadásokat. A verbatim módszer sajátossága, hogy az előadásokat hosszas terepmunka előzi meg. Ezalatt az alkotók interjúkat készítenek egy bizonyos csoport tagjaival, majd az interjúkat megvágják, az előadásban pedig a dramaturg által átgyúrt, de az interjúban elhangzott mondatok szó szerint elhangzanak. Első előadásuk, a Szóról szóra hamar elhíresült, a média is sokat tudósított róla, mivel a két évvel ezelőtti roma gyilkosságsorozat áldozatairól szólt. A következő előadásuk, a 174/B – Az igazság szolgái egy sajóbábonyi bűnesetet mutat be több oldalról, úgy, hogy civilek bevonásával tárgyalják újra az ügyet minden előadás után a színpadon.

Sajnos szervezési problémák miatt már csak Balogh Rodrigó hangsúlyozhatta a társadalmi problémákkal foglalkozó előadások fontosságát, ezután elkezdődött a Csak a szél című film vetítése – így a következtetések levonására ezúttal nem volt lehetőség.

Bakk Ágnes

• Publikálva: 2013.05.24. 15:30 • Címke: örökmozgó, beszélgetés