a rovat írásai

Bánsági Ildikó 70

Október 19-én hetvenéves Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Művésze.

Megáldották a musicalt

Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.

Ötven éves lett a Hair

Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

Hangemberek az Újszínházban

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

Szilágyi Tibor 75

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.

Elhunyt Lórán Lenke

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

Új Bánk bán a Nemzetiben

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Básti Juli kerek szülinapja

Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.

Színház 10 éve a viszáki pajtában

Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghalt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Színház összes cikke »

Kispolgárok

Gorkij darabja a Katona József Színházban

Gorkij leadAnnak idején az a mondás járta, hogy az értelmiségnek két útja van, az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan.

Zavarba ejtő előadás a Katona József Színház januári bemutatója. Az utóbbi években nem sok Gorkij-darabot láthattunk hazai színpadokon, s itt is eleinte egy Csehov-előadáson érezhetjük magunkat. A hiba csak részben van a mi készülékünkben, mivel Gorkij 110 évvel ezelőtt Moszkvában bemutatott első drámája jelentős mértékben magán viseli a mester színpadtechnikájának nyomait. Egy vidéki helyszínen játszódik az egész előadás, konkrétan egy házban, ahol a helyben lakó család tagjain kívül néhány albérlő, szolga, barát vitatkozik a nagybetűs életről és a kisbetűs mindennapok sivárságáról. Bár egymáshoz beszélnek, megérteni nem képesek a másikat, elbeszélnek egymás mellett, és jelentős részük elvágyódik a kisvárosból, ki akar törni a házból, de lényegében nem történik semmi. A család nevelt fia, Nyil mozdonyvezető az, aki kilóg a csehovi képből. Gorkij az ő figurájában a kiutat ábrázolta a (kis)polgári létből, ő a munkásosztály jeles képviselője, tetterős, dinamikus, abszolút pozitív hős. 1902 óta azonban történt egy s más a világtörténelemben a munkásosztállyal, ami rendkívüli módon megnehezíti a szerep színre vitelét. Az "átkosban" nem volt gond, pont beleillett a darab és főhősének hagyományos értelmezése a kultúrpolitikai irányvonalba, játszották is eleget (még Latinovits Zoltán is színre vitte Veszprémben, Cserhalmi Györggyel Nyil szerepében).

Zsámbéki Gábor rendezésében karikatúrát csinál Nyil figurájából, így Ötvös András szerepfelfogása, játékmódja elüt a többiekétől. Nyilván nem lehet pozitív hősként beállítani 2012-ben a lelkes mozdonyvezetőt, de – ha már ezt a darabot választották – mindenképpen kezdeni kellett volna valamit a főszereplővel. A lelkes mozdonyvezető ebben a rendezői koncepcióban egy jelentéktelen figura, semmiképpen sem pozitív hős, azonosulni sem lehet vele, így a drámának nem maradt egyetlen szimpatikus szereplője sem. Ennyit tehát a negatívumokról, mert minden más miatt csak dicsérni lehet az előadást.

gorkij2
Rezes Judit, Fullajtár Andrea, Kiss Eszter, Ötvös András

A társulat most is összeszokott csapatmunkát produkál, a színészek külön-külön is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. Bezerédi Zoltán játssza a családapát, Besszemjonovot, aki próbál úgy viselkedni, mint egy ellentmondást nem tűrő családfő, de már csak állandó zsörtölődésre, veszekedésre futja erejéből. Talán a legjobb alakítást láthatjuk tőle az este folyamán, hangja betölti a teret, kétségbe esve próbálja megérteni, hogy gyerekei miért viselkednek másképp, mint ahogy ő eltervezte, de persze az érintettek álláspontját nem hallgatja meg. Arra a konklúzióra jut, hogy nem szabad hagyni, hogy a gyerek többre vigye az apjánál, kár volt őket kitaníttatni. Nem érti azt sem, hogy miért akar mindenki elmenni a házától, holott ő zavarja el többször családtagjait, bérlőit a nem túl udvarias "takarodjatok" felkiáltással. Ugyanakkor róla elmondható, hogy a hagyományos értelemben letett valamit az asztalra, felnevelt három gyereket, van háza, cselédje, kis vagyona, mintaszerű kispolgár.

A nemzedéki ellentét másik pólusán a három gyerek, a legidősebb, Tatjána, Pjotr, a fiú, és Nyil, a nevelt fiú áll. Tatjána (Fullajtár Andrea) tanítónő, akit semmi más nem érdekel, csak hogy végre férjhez tudjon menni. Valóban műveltebb szüleinél, de szembenállása velük csak látszólagos, hiszen pontosan arra vágyik, amit ők is szeretnének tőle, hogy férjet találjon magának. Nem azért nem házasodik, mert annyira öntudatos szüfrazsett lenne, hanem mert nem kérik meg a kezét; még a részeges kántornak is odaadná magát, ha az nem bújna a díszlet alá előle. A darab egyetlen komolyabb történése is Tatjána nevéhez fűződik: amikor megtudja, hogy Nyil Polját, a cselédlányt veszi el, öngyilkosságba menekül. Azonban ez csak amolyan "nyolc napon belül gyógyuló" öngyilkosság, igazi cselekvésre ő is képtelen, ezzel sem tud kitörni a családi házból. A sav elfogyasztása után Fullajtár Andrea nagyszerűen játszik jellegzetes mély hangjával, reszelős, érdes megszólalása kiváló teljesítmény.

Pjotr (Kocsis Gergely) Moszkvában volt joghallgató, de ő is pórul járt, amikor egyszer véletlenül tett valamit, belesodródván valami politikai megmozdulásba, kicsapják az iskolából. Otthon állandóan ígérgeti, hogy visszamegy tanulni, de ezt talán maga sem hiszi el magának. Simán beleszédül a nyíltan rárajtoló, életvidám özvegy karjaiba, s tudjuk, hogy később átveszi majd apja boltját, s ugyanúgy fog élni, ahogy ő. Nemzedéki ellentét van közöttük, de fogalma sincs, hogyan kéne másképp élni, mint a szülei, csak szólamok szintjén lázad.

gorkij1
Kiss Eszter, Kocsis Gergely, Fullajtár Andrea, Rezes Judit, Kovács Lehel

A harmadik – nem vér szerinti – gyerekről, Nyilról már sok szó esett. Ő az egyetlen a dráma szerint, akinek sikerül kitörnie. Nevelőapjával való konfliktusában nem tudunk egyértelműen a pártjára állni, kifejezetten faragatlanul viselkedik vele, amikor közli, hogy az ő pénze is benne van ebben a házban, és így ő is gazdának számít. Sáros bakancsában felugrik a kanapéra, fizikailag is bántalmazza az öreget, bár ez a stilizált birkózás elég groteszkre sikeredett.

Az előadás egyik főszereplőjévé lépett elő a darab rezonőre, Tyetyerev kórista Máté Gábor alakításában. Annak idején az a mondás járta, hogy az értelmiségnek két útja van, az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan. Tyetyerev nem próbálkozik a járhatatlan úttal, de ő az egyetlen igazán éles eszű szereplője a műnek. Pontosan átlátja minden szereplő jellemét, indítékait, ráadásul el is mondja nekik a véleményét róluk. Tudja, kivel mi történt, sőt azt is, kivel mi fog történni. Szinte állandóan jelen van, igaz, időnként hortyogva alszik, de hát ennél több figyelmet nem érdemel tőle a társaság.

gorkij3
Szirtes Ági, Máté Gábor

Az ő figurájának ellenpontja Polja apja, az együgyű Percsihin (Bán János). Ő a másik oldalról jutott el az alkoholizmusig: nem a túl sok, hanem a túl kevés ész következtében. Ennek ellenére ő is pontosan látja a családban feszülő ellentéteket, kérdéseivel terhére is válik Besszemjonovnak. Percsihin fogalmazza meg, hogy a családban nincs élet, csak unalom van, élet a kocsmában található. Ez helytálló is, Pjotr és Tatjána sokat filozofálnak és ábrándoznak az életről, de életjelet csak a család környezetében élők mutatnak, Nyil, a fogadott gyerek, és Jelena, az albérlő (Rezes Judit). Ők el is érik a céljukat, míg a többiek csak forognak tovább a mókuskerékben.

Zsámbéki Gábor előadása nem aktualizálja erőszakoltan Gorkij drámáját, a szülők-gyerekek mindig érvényes nemzedéki ellentéte, és az értelmiségi lét társadalmi rendszerektől független lehetetlensége azonban nagyon is élővé teszik a művet. Zavarba ejtő előadás a Katona József Színház bemutatója, de egy este erejéig megéri zavarba esni.

Peregi Tamás

• Publikálva: 2012.02.21. 12:42 • Címke: színház, kritika, ajánló