Nomi, a földönkívüli

Ki volt Klaus Nomi? Egy tökéletesen megalkotott figura, akit egy bizonyos Klaus Sperber konstruált meg, hogy a végén eltűnjön és felszívódjon Klaus Nomi alakjában.

Klaus Sperber 1944. január 24-én született. Dalos kedvű családja volt, Dodó nevű nagynénije szerint még porszívózás közben is mindenki énekelt. A fiatal Klaus is átvette ezt a szokást, de nem Elvis-hangról álmodozott, ahogyan kortársai, hanem Maria Callast utánozta. Később az esseni színházban statisztált és kitanulta a cukrászszakmát is. 1967-ben költözött Berlinbe, ahol énekiskolát végzett és a berlini Operaházban nézőtéri felügyelőként dolgozott. Az előadások után operaáriák éneklésével szórakoztatta kollégáit. A késő éjjeli órákban pedig a Kleist-Kasinóban énekelt, amelyet Európa egyik legrégebbi (megszakítással, de 1921-től 2002-ig működő) meleg szórakozóhelyeként tartanak számon. Közben egy félévet a zeneakadémián is tanult, de egyetlen színház sem alkalmazta. Végül 1973-ban meghozta a nagy döntést: egy meghatározó szerelem miatt New Yorkba költözött, ahogyan oly sokan, aki hírnévre és megértő közegre vágyott. Ott sem várt rá azonban azonnali siker, hiába járt már akkor mindenkinek 15 percnyi világhír. Öt éven át mindenféle munkát elvégzett: mosott, mosogatott, takarított különböző bárokban és kávézókban. Ez az időszak jó volt arra, hogy kitalálja önmagát és megalkossa Klaus Nomit. A név az akkoriban híres amerikai sci-fi magazin, az Omni anagrammája volt.

Ő tervezte David Bowie kosztümjeit is, amelyekben a Ziggy Stardust turnén meghódította Amerikát

Egyre többet énekelt. Először csak pincehelyiségekben lépett fel, majd szép lassan felfigyelt rá az underground világ. Ann Magnuson performanszművész hívta meg először az általa összeállított New Wave Vaudeville Show-ba, amely egy igazi színházi show volt. Nomi testre símuló űrruházatban jelent meg, amelyet műanyag átlátszó köpeny borított, miközben egy Saint-Saëns áriát énekelt. A végén apokaliptikus fényvillanások, füst és hangzavar közepette tűnt el.

A produkció sikerén felbuzdulva megalkotta saját együttesét, repertorája egyre bővült. Purcellt, kabarédalokat, Marlene Dietrich, Chubby Checker és Donna Summers számait dolgozta fel. A látvány, amelyet megjelenése és a showműsora nyújtott, egyre kifinomultabbá vált. Egyik fotográfusa azt mondta róla, hogy Nomi fekete-fehér fotókra való: az erős, rikító fehér arcmaszk és a fekete ajakfesték kabukiszerű maszkká változtotta az arcát. Kubista jelmezeket öltött, amelyekben nehezen tudott lépkedni, de testétől eltartott karjait szabadon mozgathatta, sajátos koreográfia szerint. Az összhatás: egy barokk operafigura kelt önálló életre és öltött maszkot. Ráadásul kontratenor hangon énekelt. Bár New York, különösen az East Village tele volt furcsaságokkal, a Nomi-összhatás mindenkiben megragadt, az operaáriák feldolgozásának nagy sikere lett.

Nomi igazi reneszánsz ember volt. Cukrászi képességeit Amerikában sem feledte. Fellépett az NBC csatorna főzőműsorában, palacsintát, citromos sütit készített és német akcentussal magyarázta, hogy hogyan kell a tojássárgáját keverni. Esténként olyan meghatározó helyekre hívták koncertezni, mint a Mudd Club, a Max's Kansas City Café, a Xenon Club, a The Pyramid Club és a Club 57. Mai napig legendás az 1979 májusában, Kenny Scharf graffitiművész kiállításának megnyitóján a new yorki Fiorucci-boltban (és szórakozóhelyen) adott koncertje. A Fiorucci nemcsak egy bolt volt akkoriban, hanem a New York-i művészszcéna találkozóhelye is. Nomi előtte már gyakran volt látható élő bábuként a kirakatban.

Aztán 1979 végén megtörtént, az ami már nagyon várható volt: David Bowie felhívta és megkérte, hogy három szám erejéig énekeljen vele az NBC Saturday Night Live című műsorában. Elmondta, hogy már lassan egy éve figyeli a működését és hogy nagyon inspirálta a színpadi megjelenése. 6000 dollárt kínált Bowie, amit Nomi azonnal el is költött az elegáns Bendels boltban három, egyenként 2000 dolláros jelmezre. Nomi úgy érezte, eljött az ő ideje. A korábbi NBC-s főzőműsorai után végre az éneklő cukrászból komoly fellépő válhatott. Úgy vélte, végre itt a siker, amelyre oly sokáig várt. Megvolt a fellépés, hatalmas sikerrel. Koncert után az öltözőben Bowie, miközben Iggy Poppal szivarozott, megígérte, hogy keresni fogja – azonban nem váltotta be ígéretét. Pedig akkorra már Bowie jelmeztervezője is megkedvelte a fiatal énekest és segített neki. Bár Bowie nem kereste, a francia RCA kiadó viszont igen. Ekkor jelent meg első önálló dala, a Keys of Life.

Elindult a világhír felé: teltházas koncertek Párizsban, Berlinben. Imázsa egy földöntúli figura volt, aki egy másik bolygóról származott. Bowie már kitaposta az androgün előadók számára az utat, Nominak azonban a hangja is földöntúli volt. Beazonosíthatatlan, mindenkit a hideg rázott tőle és mégis, aki hallotta, az a hatása alá került. Hiába a hírnév, a külső, amely mindenkinek feltűnt, hiába pózolt a japán Vogue-nak is, Nomi magányos maradt és éjszakánként sötét parkolókban keresett magának társaságot. 1982-ben bőrelváltozásokat észlelt a karján. Kétségbeesve sietett be a kórházba, ahol megállapították, hogy a nemrég megjelent betegség, az AIDS támadta meg szervezetét. Egyre gyengébb lett, de még elment egy rövidebb európai turnéra. Ekkor énekelte el egyre gyengülő hangján Purcell Arthur király című operájából a híres áriát.

Visszatért Amerikába, ahová már nem nagyon várták vissza, barátai féltek az ismeretlen kórtól. 39 évesen, egyedül halt meg, félelemmel telve. Ő volt az AIDS első híres áldozata. Hamvait New York felett szórták el. 2004-ben dokumentumfilm készült az életéről, a The Nomi Song, amely megnyerte a Berlinale dokumentumfilm kategóriáját. A teljes film itt tekinthető meg.

Bakk Ágnes

• Publikálva: 2013.08.08. 08:50 • Címke: évforduló