Csárdáskirálynő, A víg özvegy és sokan mások

Október 24-ét tizenegy éve nyilvánították a Magyar Operett Napjává, a Budapesti Operettszínház és a Musica Hungarica Kiadó kezdeményezésére. A műfaj két nagy hírességének a neve is kapcsolódik ehhez a naphoz: Kálmán Imre születésnapjának évfordulója, de egy szomorúbb esemény is ide kötődik: az operett másik mestere, Lehár Ferenc halálának évfordulója is ezen a napon van.

Az operett (más néven kisopera) a 19. századi francia polgárság körében lett népszerű, Hervé és Jacques Offenbach műveivel. Carlotta Sorba szerint az operett „a zenés színház új posztromantikus műfajaként a szórakoztatásnak szentelte magát”. Pár éven belül saját intézményt kapott az operett és nemsokára három különböző alműfaja is kialakult: megjelent a francia, az angol és az osztrák-magyar változat. Azért szerette a közönség, mert mozgalmas volt, táncos, zenés, másrészt egyesítette a paródiát a populáris hagyományokkal. Az állandó karaktertípusok könnyen követhetővé tették a cselekményt és sokszor az azonosulásban is segítettek. A francia és az osztrák operett azonban hiába volt népszerű, egy lényeges igényt nem tudott kielégíteni: a magyar közönség hiányolta az előadásokból a nemezeti identitásának felelevenítését és megerősítését. A monarchiabeli operett egyik jellegzetessége, azon túl, hogy folyamatosan az aktuális társadalmi jelenségekre reagál, hogy egyesíti a csárdást és a keringőt. A csárdás a falusi jelleget emeli ki, míg a valcer a mondénságot, az iparosodást, a német polgárságot szimbolizálja.

Idén 153 éve játszottak először a magyar színpadokon operettet. Magyar nyelven először 1860. szeptember 22-én játszottak operettet, az első magyar szerzők jegyezte operett, Allaga Géza és Bényei István A szerelmes kántor című egyfelvonásos daljátéka két évvel később a Budai Népszínházban került színre. A Nemzeti Színházban 1860-ban mutatták be Offenbach Eljegyzés lámpafénynél című művét. Ez akkor még a népszínművek világát idézte, amelyet az akkori közönség nagyon kedvelt: falusi környezet, bimbózó szerelem, nosztalgikus érzetű, vidéki intrikák. Aztán elkezdődött az operett őrület és a Bécsből származó műfaj felváltotta a népszínművet. Ebben közrejátszhatott a kánkán-őrület is, amely Molnár György Pesti Színkörében kezdődött. De nemcsak ez borzolta az ínyencségekre éhes nézők kedélyeit, hanem a Varsóban született Konti József, aki itthon is megteremtette a nadrágszerep fogalmát, amelyet először Blaha Lujza tett híressé és vitte tökélyre. 1884-ben mutatták be Az eleven ördög című művét, majd az ennek mintájára készült A kópé és A suhanc című műveit is. Blaha Lujza mindezekben brillírozott. El sem telt két évtized mikor Huszka Jenő (eredetileg kormánytisztviselő) Bob hercegében már Fedák Sári aratott hatalmas sikert nadrágos megjelenésével. Míg Konti József operettjeire nem igazán volt nemzetközi kereslet, addig Huszka operettjére már más országok operettrajongói is felkapták a fejüket. Huszka további operettjei még a Gül baba, a Lili bárónő, a Szép Juhászné, a Szabadság, szerelem és a Mária főhadnagy. A Bob herceg librettistája, Bakonyi Károly aztán elővette a János vitézt és zeneszerzőtársat keresett: Huszkának nem volt szimpatikus az ötlet, de Bakonyi nem csüggedt és elment Kacsóh Pongráchoz, aki azonnal fantáziát látott benne és nekiült a komponálásnak.

Medgyaszai Vilma és Fedák Sári

Fedák Sári ezzel robbant be igazából, ő játszotta János vitézt olyannyira megkapóan, hogy ma is emlegetik. Kacsóh és Bakonyi műve pedig a mai napig is újabb és újabb feldolgozásban kerül színpadra. A János vitéz két kortárs elvárásnak is megfelelt: nemzeti tematikájával és dallamvilágával a magyar operett-történet első olyan alkotásává vált, amely túllépett a francia és bécsi operetteket utánzó műveken, valamint a „cselekmény kimenetele, a darab szövegét uraló magyarságra uraló szavak és szimbólumok megfeleltek a kor uralkodó, nacionalista társadalmi-politikai nézeteinek. Így a daljáték propagandaszerepet is betölthetett, hiszen a nézők számára a nemzeti identitás felelevenítését és megerősítését sugallhatta”. Propagandaszerepét legutóbb Alföldi Róbert rendezésében töltötte be, amikor is az előadás a közbeszéd tárgyává vált és parlamenti vitákat eredményezett.

Kálmán Imre

Kálmán Imre, a magyar operett leghíresebb alkotója pályája elején zenekritikus volt, valamint rövidebb dalokat, kuplékat szerzett. 1908-ban mutatták be Tatárjárás című operettjét a Vígszínházban, amely  politikai állítás volt már témaválasztásában is, hiszen a Monarchia hadseregének hadgyarkolatáról szólt. 1915-ben már a Csárdáskirálynőt mutatta be, amelyre azóta is tolong a közönség, folyamatosan játsszák mindenütt a világon. Persze közben átment néhány változáson: 1954-ben Békeffi István és Kellér Dezső írta át a szövegkönyvet, a dramaturgiai súlypontokat áthelyezték, kibővítették Miska főpincér szerepkörét és újból teret adtak Honthy Hannának: Cecíliaként főszerephez jutott. Ez színházi szempontból is modern megközelítés, mivel addig csak a fiatal primadonnáknak juthatott főszerep. Az átírt operettet Szinetár Miklós vitte először színre, annyira sikeresen, hogy azonnal el is hívták Moszkvába az előadást.

Honthy Hanna mint Cecília

1966-ban tévéfelvétel is készült ebből, akkor kanonizálódott ez a rendezés a Csárdáskirálynő „eredeti rendezésévé”. Ács János és később a Mohácsi-testvérpár Csárdáskirálynő 1916 című rendezése új értelmezési rétegeket kölcsönzött a műnek. Az Operettszínházban (szerzői jogi okok miatt csak ott) Kerényi Miklós Gábor rendezésében viszont az eredetinek tartott mű látható.

Az operett műfajának másik teremtő személyisége Lehár Ferenc. Ő a Monarchia gyermekeként született, felmenői a birodalom több szegletéből származtak. A prágai konzervatóriumban tanult hegedű szakon (annak ellenére, hogy nem beszélt csehül) és megismerkedett Antonín Dvořákkal is, aki elsőként tanácsolta neki, hogy foglalkozzon inkább zeneszerzéssel.

Lehár Ferenc

1905-ben bemutatták A víg özvegy című operettjét. Hihetetlen sikert aratott, talán azért is, mert nem a hagyományos romantikus dramaturgiai konstrukciót alkalmazta, hanem a férfi és a nő alakját egyenlő félként jeleníti meg, és a házastársi hűtlenséget is tematizálja. 3500 előadást tartottak belőle Európában. Életének legnagyobb részét Bécsben és Berlinben töltötte. Ő írta a Luxemburg grófját és a Cigányszerelem című operetteket is, bár ezek A víg özvegy népszerűségével nem tudtak versengeni, ma is sokan dúdolják egy-egy dallamát. Zeneszerzőként kalandos útja volt, szerzői jogdíjaiból sokan meggazdagodtak, de ő sokszor nagyvonalú volt. 1935-ben, mikor visszaszerezte a kiadóknál levő szerzői jogait, megalapította saját kiadóját, a Glocken Verlagot.

A Filmhíradó munkatársai 1935-ben érdeklődtek a tervei felől

Magyarországra látogatva ekkor még csak sejtelmesen nyilatkozott a terveiről. Sokat kellett dolgoznia azért, hogy életben tartsa a kiadóját. Igyekezett a német színházakkal is jóban lenni, de mivel szövegírói zsidók voltak, nehéz volt a műveket elhelyezni. A Gestapo figyelni kezdte őt, főképp felesége zsidó származása miatt, végül Zürichbe menekültek. 1948. október 24-én hunyt el.

Az operettírók második hullámában találkozhatunk Fényes Szabolcs és Zerkovitz Béla nevével is, akik már modernizálták az operett műfaját, de a dúdolhatóságukat megtartották. Színműveik pedig ugyanúgy megtalálhatók több színház repertoárján és nemcsak az idősebb generáció látogatja az előadásaikat, mivel több kísérletező színházi alkotó mutatja meg ezeknek mélyebb rétegeit.

Bakk Ágnes

• Publikálva: 2013.10.24. 16:58 • Címke: évforduló