a rovat írásai

Bánsági Ildikó 70

Október 19-én hetvenéves Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Művésze.

Megáldották a musicalt

Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.

Ötven éves lett a Hair

Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

Hangemberek az Újszínházban

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

Szilágyi Tibor 75

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.

Elhunyt Lórán Lenke

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

Új Bánk bán a Nemzetiben

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Básti Juli kerek szülinapja

Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.

Színház 10 éve a viszáki pajtában

Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghalt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Színház összes cikke »

Éjszaka Budapesten

droesztleadMindig van új a nap alatt.

Az éjszakai taxizásról szóló alkotások önmagukban nem számítanak egyedinek. Több film is feldolgozta ezt a témát: láthattunk már erről akciófilmet (Luc Besson: Taxi) vagy vígjátékot (Jarmusch: Éjszaka a Földön) is. Az Átrium Filmszínházban bemutatott előadás, Radnai Márk Drosztja kicsit az utóbbira hajaz, de csak egy nagyon kicsit. Az előadás lényege itt is négy taxis és rengeteg sztori. Újabb és újabb utasok, kalamajkák, vicces vagy elszomorító helyzetek. Mindezt az eredetileg is mozinak tervezett Átrium Filmszínházban mozielőadásként is élvezhetjük.

A díszlet egy taxiból és egy vetítővászonból áll. Két profi operatőr áll a színpadon, akik filmes hatásokkal veszik fel azt, ami épp az autóban történik. Élő forgatás eredményét rögtön láthatjuk is a kivetítőkön. Az autóban is elhelyeztek egy kamerát, amely a taxióra helyén áll, valamint számos mikrofont, amelyek igazán hatásosan vesznek minden autóhangot. Szóval olyan, mintha egy élő moziban ülnénk. Miközben a taxisofőr vezet, még az utca fényei is láthatóak a felvételen. Igazán egyedi élmény, ha kicsit is odafigyelünk, akkor technikai és koordinációs bravúrok sokasága látható.

droszt
Bárnai Péter és Gosztonyi Csaba (Fotó: Schwendtner Bálint, forrás: www.atriumfilmszinhaz.hu)

A színházi élményből ugyanakkor semmit sem szűntet meg ez az áttétel, inkább csak hozzáad az érzékelés szintjeihez, és a profi operatőrök (Spáh Károly és Táborosi András) ügyességét és koncentrációját dícsérik.

droszt
Varga Virág, Kövesi József: egy nem túl jól sikerült randi után (fotó: Schwendtner Bálint, forrás: www.atriumfilmszinhaz.hu)

De nem csak technikai szempontból lehet az előadásért rajongani, hanem rengeteg figyelemre méltó szereplője miatt is. Radnai Márk, a rendező színészeket (Gosztonyi Csaba, Bán Bálint, Bárnai Péter, Siflis Anna stb.) és civileket is foglalkoztatott, de nem lehetett érezni semmilyen különbséget az alakításukban. Szembetűnő az előadás filmszerűsége, mintha egy mai magyar filmet néznénk: semmi szépítés, csak igazi otthonosság.

droszt
(forrás: www.atriumfilmszinhaz.hu)

A karakterek nagyon jól megformáltak, úgy a taxisoké, mint a vendégeké, élethelyzeteik azonnal felismerhetők. Pörgős beszélgetések, hatalmas poénok és semmi elcsépeltség – kivéve talán a taxiban szülő nőt. De azt a jelenetet is oldja, hogy miközben taxistársa épp rádión hallgatja, mi történik, utasai közül (egy félresikerült randi után) a lány meghatódik.

A háttérben, a vásznon pedig ugyancsak teljes szinkronban látható egy-egy budapesti helyszín, ami sokszor meg is határozza az adott út jellegét. Emiatt az előadás leginkább a Budapestet jól ismerő közönségnek szól, hiszen ők minden poént és divatos helyszínt felismerhetnek.

droszt
Kovács Ádám, a csendes taxis forrás: (www.atriumfilmszinhaz.hu)

De ez semmit nem vesz el a produkció frisseségéből. Az idei Titánium Színházi Szemle (a fiatal tehetségeket felvonultató színházi fesztivál) győztese, Radnai Márk megmutatta, hogy folyamatosan újat alkot, három futó produkciója mindegyike teljesen más gondolati síkon fut. Miközben ezt az előadást nézzük, a néző egy pillanatra sem gondol arra, hogy „jaj, vajon hány óra lehet”. Még ha egy előadás erényét nem is így kéne megfogalmazni.

Az előadás színlapja itt található. Következő előadások: november 29., december 14., december 18.

Ősbemutató: 2013. október 10., 19.00

Az előadás a 2013-as Titánium Színházi Szemle Átrium-díjasa.  

Támogatók: Polgár Krisztina Emlékalap, FÜGE, NKA, Libri Media

Bakk Ágnes

• Publikálva: 2013.11.15. 10:57 • Címke: színház