„Még a jó barátoktól sem búcsúzom”

Ma 30 éve hunyt el Máté Péter, a kiemelkedő tehetségű énekes, zeneszerző, zongorista, a magyar táncdal nagy megújítója.

„Egy kis patak mindig rohant, s közben csak énekelt. Egy sziklafal útjába állt, s a dalnak így vége lett. Én is így lettem néma víztükör, mikor tőlem elmentél. Nekem többé már nem tündököl a nap, csak ha újra megjönnél” – így kezdődik a ma harminc éve elhunyt Máté Péter csodálatos dala (hűséges szerzőtársa, S. Nagy István szövegével), a magyar tánczenei kultúra maradandó alkotása. Egyik első gyerekkori emlékem ez a dal, illetve ennek a dalnak a hiánya.

...A sietve lekapcsolt televízió, a lehalkított rádió, ha ez a dal felcsendül. Édesanyám könnybe lábadó szeme – és a sajátos tabu, hogy a hiányról, a búcsúról nem szabad beszélni, nem szabad dalt hallgatni róla, túlságosan megrendít, túlságosan felzaklat. A csend, amelyben a fejemben kezd el abbahagyhatatlanul zengeni Máté hangja. Az akaratlan dúdolás szégyene, a lopva dúdolás öröme: mert ez a dal akkor is ellenállhatatlanul szeretnivaló, ha szomorú.



Hosszú, borzasztó betegség után, 1984 őszén halt meg a nagyapám is, s a családomban ezért a Máté Péterre emlékező műsorokban gyakran szereplő felvétel évekre összekapcsolódott személyes, saját veszteségünk emlékével. A könnyűzene funkcióiról, egy dal minőségének fokmérőiről megoszlanak a vélemények: az viszont biztos, hogy egy olyan dal, amely ilyen elementárisan képes élmények közvetítésére és megőrzésére, mestermű.

A magyar popzene legfontosabb búcsúdalát énekelte el különös modorában, furcsa, csontot-szívet megrezgető, óriási erejű hangjával Máté Péter. Persze a dalnak több rétege van, elsődlegesen a szerelmi bánat, az elválás nézőpontjait eleveníti fel, s az otthon elhagyásában benne van az emigráció, a „disszidálás” nemzedéki élménye is. Máté Péter tragikusan fiatalon bekövetkezett elhunyta után viszont a legfontosabb értelmezés mégis a váratlan halálról és a túlvilág ismeretlen útjairól szól, s a „halott vasárnap” a háború előtti magyar könnyűzene öngyilkos-himnuszát és világsikerét, Seress Rezső Szomorú vasárnapját idézi.

Az Elmegyek is hódított a határainkon kívül is, különösen Michel Mallory 1979-es, Sylvie Vartan által előadott, francia nyelvű feldolgozása lett ismert.



Meddő gondolat azon töprengeni, hogy mennyivel lenne ma gazdagabb és tartalmasabb, egyedibb (de legalább kevésbé lapos és utánérzésszerű) a magyar popzene, ha az 1947. február 7-én született Máté Pétert nem ragadja el 37 éves korában a szívroham. Önpusztító életet élt, özvegye emlékei szerint napi tíz kávé, napi két doboz cigaretta volt a penzuma. Rövid életében viszont megújította a magyar táncdalt.

A háború után a tapasztalt színházi- és filmzeneszerző, Fényes Szabolcs gyúrta egységessé az operettből, a filmslágerből, a kabaréból önállósuló magyar táncdalt, Bágya András komponálta legszebb melódiáit, a náluk két évtizeddel fiatalabb Körmendi Vilmos (1931) alakította ki sajátos, üdítően élénk hangszerelését.

Az életünket végigkísérő, jellegzetes dallamok csak velünk vesznek el

Az 1940-es években született muzsikusok közül Máté Péter – és hozzá hasonló színvonalon a nála ritkábban emlegetett, felejthetetlen Schöck Ottó – volt az, aki a tánczene az elődöket tisztelő fejlesztésére és ezzel együtt megújítására vállalkozott. Könnyűzenénk ezen vonulata éppúgy izgalmas, mint a neves előadók sokasága által művelt beat- és rockzene.

Máté Péter számos művésztársa pályájához járult hozzá zeneszerzői és hangszerelői munkájával. A funk és diszkó stílusok hangzására érzékeny művész szerzeménye például Korda György 1981-ben, a Szeptember volt című hanglemezen rögzített, majd a 2000-es években újra feltűnő slágere, a Reptér.



Máté Péter többek között a fent említett Bágya András és a szintén kiváló Balassa P. Tamás tanítványaként kezdett a zenével ismerkedni, majd 1965-től lépett fel rendszeresen. Első rádiófelvételekor az Illés együttes kísérte, és sokat lépett fel az Express együttessel is. A hatvanas, hetvenes években hazai és külföldi fesztiválokon is sikerrel szerepelt. Egyik első országos sikere a Hull az elsárgult levél volt, amellyel 1973-ban első helyezést ért el a Made in Hungaryn.



Számos dalát felidézhetnénk, de beágyazott videók helyett hagyatkozzunk az olvasó zenei memóriájára: Egyszer véget ér a lázas ifjúság…, Azért vannak a jó barátok…, Zene nélkül mit érek én… A beágyazott videók idővel a törött linkek mennyországába kerülnek, az életünket végigkísérő, jellegzetes dallamok viszont csak velünk vesznek el. Elég elolvasni a dalcímeket, s halljuk őket magunkban. Mindegyik dal külön egyéniség, nincs kaptafa, amelyen készülnének, ezek nem szívtelen iparosmunkák, hanem érvényes, varázslatos kis dallamköltemények. Megfelelnek – és első osztályúan felelnek meg a korszak klasszikus vokális popzenéjét jellemző trendeknek, de a kortól elszakadva is hatnak a hallgatóságra.

Máté Péternek musicalek komponistájaként, színpadi művek hangszerelőjeként is ismertté vált neve, bár leginkább úgy szeretjük magunk előtt látni, ahogy a zongorát bűvöli, s közben énekel. A szoborra kívánkozó arcával, az erős szemüvegében, az erős hangjával. Hogy milyen úton indult el, nem tudom. Hogy hiányzik, azt tudom.

Képes Gábor

• Publikálva: 2014.09.09. 07:15 • Címke: évforduló, zene