a rovat írásai

Bánsági Ildikó 70

Október 19-én hetvenéves Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Művésze.

Megáldották a musicalt

Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.

Ötven éves lett a Hair

Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

Hangemberek az Újszínházban

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

Szilágyi Tibor 75

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.

Elhunyt Lórán Lenke

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

Új Bánk bán a Nemzetiben

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Básti Juli kerek szülinapja

Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.

Színház 10 éve a viszáki pajtában

Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghalt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Színház összes cikke »

Balikó Tamásról, még egyszer

balikolead

Vasárnap este 56 éves korában,  elhunyt Balikó Tamás, színművész, rendező, a Pécsi Nemzeti Színház volt igazgatója.

1958-ban Miskolcon született, de tanulmányait már a pécsi Mátyás Király Utcai Általános Iskolában kezdte, majd a város Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában folytatta. Sorkatonai szolgálatai teljesítése után, 1978-tól budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakára járt Békés András osztályába. 1990-ben elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakát is, 2000-ben ugyanitt DLA tudományos fokozatot szerzett. 1987-1991 között a Madách Színház, a Radnóti Miklós Színház, a Vígszínház, a József Attila Színház, a Szegedi Nemzeti Színház és a Pécsi Nemzeti Színház tagja. 1991-1993 között a Városligeti Labdatér Teátrum művészeti vezetőjeként dolgozott. 1993-ban lett a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója, 18 évig dolgozott a színház élén. Pályafutása alatt alakult meg és csiszolódott a nagysikerű Pécsi Országos Színházi Találkozó (közismert rövidített nevén: POSZT), melyet 2001 óta a mai napig megrendeznek. Pécs városát nagyon szerette, ezer szállal kötődött hozzá, magát pécsinek tartotta. 2011-től a Siklósi Várszínház „várkapitánya”.

baliko
Balikó Tamás a Tanú rendezőjeként

Balikó Tamás 1981 óta volt a színművészeti pályán, összesen 83 színházi darabban játszott, 76-ot pedig rendezett. Elsőként ő vitte színpadra a Tanú (1969) című legendás magyar filmszatírát, továbbá 20 filmben is szerepelt, egyebek között az Üvegtigrisben (2001) és a Mephistóban (1981). Az utóbbi esztendőkben – szabadúszóként – számos előadás rendezője és szereplője is volt. Vasárnap este tragikus hirtelenséggel, szívinfarktus következtében hunyt el Baranya megyei, páprádi házában. Balikó Tamást a Pécsi Nemzeti Színház saját halottjának tekinti. A művész búcsúztatója december 17-én, szerdán délben a Pécsi Központi Temetőben kerül megrendezésre.

Szüts Gergely Etele

• Publikálva: 2014.12.02. 13:45 • Címke: hír