Orfeumból kultúrotthon

Világosság, 1951. április 16.

Néhány évvel ezelőtt – mondotta Révai elvtárs kongresszusi beszédében – még 1948 körül, művészeti életünk tele volt mindenféle burzsoá szeméttel.

Fél évszázadon át nem érhette csalódás a Jókai tér 4. sz. alatt levő "színházba" betérő polgárt. Szórakoztatás címén hajszálpontosan ugyanazokat az ordenáré "szellemességeket" tálalták elébe, noha a műintézet elnevezése olykor változott. Ám mindegy volt, minek hívták ezt a patinás szórakozóhelyet: Kis Komédiának, Komédia Orfeumnak, vagy Medgyaszay Színháznak, a lényeg mindig maradt. Táncban, dalban, szövegben a tömény pornográfia elevenedett meg. Még a felszabadulás után is megdönthetetlennek látszott az útszéli humornak ez a Jókai téri fellegvára. Ekkor írták cégérül a színház homlokzatára a kitűnő képességű, méltán népszerű sanzonénekesnő, Medgyaszay Vilma nevét, hogy azután továbbra is a "Francia pezsgő" és egyéb, három felvonássá kerített egyértelmű helyzetek "nyűgözzék le" a színház törzsközönségét. A művésznő adta a nevet, a tőkés a pénzt és utóbbi mindenhatóságát érvényesítve igyekezett "korszerűsíteni" az ízléstelen kuplék steinhardti otthonát.



Időközben azonban szüntelenül zajló kultúrforradalmunk rendet csinált a Jókai-téren is. S a változás talán sehol sem olyan szembetűnő, mint itt, az alvilági múzsák e hajdani Olimposzán, ahol a megvénült orfeum helyén most a Postásszakszervezet Központi Kultúrotthona áll. Huszonhat kocsi szemetet hordtak ki a helyiségekből az átalakítás alkalmával, ez a mennyiség azonban elenyésző ahhoz a piszokhoz képest, amelyet szellemi vonalon számoltak fel. Ám a "kézzelfogható" koszosság igen jól jellemezte azt a fajta színházvezetést, amely minden létező nyílást az évtizedek alatt felgyülemlett szeméttel tömött be. A színpad alatt, azóta felszedett nézőtéri faburkolat mélyén, ablaknyílásokban, mindenütt, ahol egy kis rés akadt, a piszok ült orgiát s az átalakítást végző munkásokat valósággal megdöbbentette a talált kacatok sokfélesége. Még karóra is akadt, amely valamelyik részeg vendég csuklójáról kerülhetett a mélybe. Hiszen a "mindent egy helyen" orfeumi értelmezésének megfelelően az alagsorban terült el az Uhu-bár is, a pénzes "aranyifjúság" népszerű lokálja. Az építész annak idején kitett magáért és a mulató rendeltetésének megfelelően színház, bár, nézőtér, öltözők valósággal "egybefolytak", sőt közvetlenül az öltözők mellett komponálta meg azt a helyiséget, ahova a tőkés is gyalog járt. Azóta persze megszüntették az építménynek ezt a "családias" jellegét. Vasajtó került a színpad és a nézőtér közé, olvasóterem lett a hajdani lokálból, s az egykori bretli-kabaré helyén február 25-én a pártkongresszus tiszteletére megnyílt a Postásszakszervezet Központi Kultúrotthona.

Orfeum-jelenet a Dollárpapa című filmből (1956).

"Néhány évvel ezelőtt  mondotta Révai elvtárs kongresszusi beszédében — még 1948 körül, művészeti életünk tele volt mindenféle burzsoá szeméttel. Burjánzott a formalizmus, a nyugati dekadens művészet utánzása. A szocialista realizmus hívei, a felszabadult dolgozó nép, a munkásosztály művészetének képviselői kisebbségben vagy defenzívában voltak. Elmondhatjuk, hogy ezen a területen is döntő változás történt."  Ennek a döntő változásnak figyelemreméltó bizonyítéka a mulató helyén megnyílt szép és elvtársias szellemet árasztó kultúrotthon is, ahol a Posta dolgozói és a kultúra egyaránt otthont találtak.


Fotóillusztrációk: Fortepan Archívum.

Forrás: Gramofon online.

• Publikálva: 2012.05.13. 07:00 • Címke: épület, történelem, videó