a rovat írásai

Csak a filmvásznon volt klakkban-frakkban

Harminc éve, 1987. június 22-én halt meg minden idők legnagyobb táncos színésze, Fred Astaire. A nézők számára úgy tűnt, elegáns mozgása nem igényel tőle erőfeszítést, holott mindennap órákat töltött gyakorlással.

Öngyilkos őstehetség

Hatvan esztendeje annak is, hogy Soós Imre, a Körhinta világsztárja egy éjszakázós Thököly úti kocsmázás után tiszta inget kért a haveroktól, mert neki a minisztériumba kell mennie. De nem oda ment, hanem haza, a feleségével lakott kis garzonba, ahol talán némi nyugtatók bevétele után kinyitották a gázcsapot.

Színész mindhalálig

Kilencven éves lenne Márkus László, de elment 58 évesen, végzett vele is a rettenetes rák, amire mi emberek képtelenek vagyunk ellenszert találni. Márkus évekig küzdött az életéért különféle gyógymódokkal, technikákkal, és közben játszott, mert ahogyan Körmendi János mondta róla: „ a közéletben, a magánéletben és a legbensőbb fantáziavilágában is színész volt. A vallása színész, temploma a színház”.

Beatrice-musical az Újszínházban

A Beatrice zenekarról szóló musicalt, Kulcsár Lajos Zserbótangó című tragikomédiáját és Herczeg Ferenc Bizánc című színművét mutatja be az Újszínház a 2017/2018-as évadban.

Halálát egy selyemsál okozta

Száznegyven éve, 1877. május 26-án született Isadora Duncan ír származású amerikai táncosnő, a koreográfia és a balettművészet megújítója. Halálát hatvanévesen egy selyemsál okozta.

Ezerszínű szentendrei nyár

Három színházi bemutató kapott helyet a július 7-étől augusztus 20-ig tartó Szentendrei Teátrum és Nyár programján, amelynek keretében másfél hónap alatt 25 produkciót láthat a közönség Szentendre belvárosának hat helyszínén.

Máthé Erzsi 90

Máthé Erzsi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze május 16-án  kilencvenéves.

Malkovich mint diktátor a Müpában

John Malkovich diktátorként lép színpadra kedden a Müpában a 37. Budapesti Tavaszi Fesztiválon (BTF). Just Call Me God – A diktátor utolsó beszéde című új produkcióját a márciusi világpremier után néhány héttel láthatja a magyar közönség.

Neve fogalom a balettben

Március 29-én ünnepli hetvenedik születésnapját Markó Iván Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Győri Balett és a Magyar Fesztivál Balett alapítója, Prima Primissima díjas, érdemes művész.

Megállt a művésznő szíve, amikor meghallotta a hírt

Csomós Marit meglepetésként érte a hír, hogy őt választották a nemzet színészének. Mint a Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész az MTI-nek elmondta, hatalmas megtiszteltetés számára az elismerés.

A színház erős, mindent túlél, háborút, cenzúrát, pénzhiányt

Ma van a színházi világnap, ebből az alkalomból a színházakban az előadások előtt felolvassák azt a nemzetközi üzenetet, amelyet az idén Isabelle Huppert neves francia színművész fogalmazott meg.

Színház összes cikke »

Ez a hajó már mindig itt marad

trafo leadTalán ez lehetne a mottója a Trafó Kortárs Művészetek Házában nemrég bemutatott Babahajó című előadásnak.

Vajdai Vilmos rendezéseiről eddig, legalábbis nekem, mindig az volt a benyomásom, hogy zseniális kollázsok némi szürrealizmussal és Monthy Python-humorral fűszerezve. A Táp Színház előadásai, amelyek időnként nagyon is hosszúak voltak, mindig a ráhangolódás, a vicces meglepetés és a féktelenség jegyét hordozták magukon, akár politikai puccsról, akár orosz drámáról volt szó. A Babahajó című előadás viszont inkább egy lineáris élettörténetet mesél el, amelyről nem mondhatni, hogy csak nyomokban tartalmazta a konfliktusokat, inkább egy korrajz. Ezért is meglepő, hogy Vajdai vajon miért pont a kortárs szerb írónő, Milena Marković tollából származó műhöz nyúlt.

Babahajó (fotó: MaNDA/Major László)
A törpék és a kislány (fotó: Major László/mandarchiv.hu)

A linearitást az elején megtörte a rendező, rögtön egy dallal kezdődik az előadás, majd taps, és minden szereplő meghajlik. Mintha a katarzis és ünneplés kifejezését szerette volna megúszni. És a nézők üdvrivalgását, főképp, mert nem tudják, hogy mi vár rájuk. Amint a kötelező körök megvoltak, Gera Marina már kislányként hívogatja vissza az ágyához az anyját, mivel nagyon félt esténként elaludni. De édesanyja inkább bohócot csinált belőle, a kislány pedig elkezdett barátkozni a sötétből előbújó szörnyekkel. És itt kezdődik a szürreális utazás, hiszen bejárjuk a hét törpe házát, ahol a kislányt mindenki szeretné megkapni. De a kislány marad jóindulatú és naiv. Majd kicsit megnő és találkozik a „medvével”, aki kötődik hozzá, hamarosan gyermekük is születik. De a szülők inkább a kis medvebocsukra figyelnek és a barátnő egyre inkább szálka a család életében. Ezért elmegy. Nem a lány szó szerinti biográfiája kerül a színpadra, hanem a férfiakkal való találkozása és az a korrajz, hogy miképpen lehetetlen sokszor manapság normális családban élni. Nem tudunk arról, hogy művészeti egyetemre járt, vagy saját maga kísérletezett addig a festészettel, míg be nem futott. De a galéristák már 30 éves korában rajonganak érte és egy békát megszégyenítő hangon próbálják „felszedni”. Majd jön az idősebb férfi – fiatal nő szerelemkép, ami majdhogynem tökéletes és biztonságos már a főszereplő számára, de közbejön a fia. Gera Marina az utolsó jelenetig játssza a mindig kislányosan hiszékeny, soha nem a vampot alakító festőnőt; az utolsó jelenetben hirtelen Tímár Éva játssza az megöregedett művészt.

Babahajó (fotó: MaNDA/Major László)
Mesevilágban eltévedve (fotó: Major László/mandarchiv.hu)

A mese végigvonul az egész előadáson: nem csak a főszereplő szemszögéből látjuk mindig állatinak (szó szerint) a férfiakat, hanem az utolsó részben az őt figyelő Jancsi és Juliska gondolja róla, hogy ő a boszorkány, akik mézeskalácsházban lakik. Egy furcsa, nem gonosz, csak alkoholista és valamilyen mélyebb tudás (és rengeteg) szenvedés birtokában levő öreg nő az, aki olyan hatással van a fiatalokra, mint egy boszorkány. A narratív szál Tímár Éva megjelenéséig mondhatni egységes, hiszen a mindennapok szerelmi nyűglődései és sokszor az erőszak borzalmai is ismerősek. Az „átalakulás” viszont meglepő, hiszen a fiatal és mindig hiszékeny lány démoni, boszorkányos öreg nővé változik, aki tudja a titkot, de nem árulja el. A saját szellemeivel él tovább.

Babahajó (fotó: MaNDA/Major László)
A boszorkány és a démonjai (fotó: Major László/mandarchiv.hu)

Befogadói álláspontomat bizonyára női mivoltom is meghatározta, számomra az előadás arról is szól, hogy az alkotó nők útkeresése a még mindig inkább férfiak által benépesített művészeti szférában lehetetlen, vagy inkább a megalkuvással egyenlő. Zavaró volt, hogy a nő főképp mint az erőszak elszenvedője, vagy éppen unott elhessegetője van jelen az előadásban. A katarzis valóban elmarad, hiszen inkább értetlenül állunk az ilyen hétköznapian fájdalmas történések előtt. Mert miért kell mindig ez történjen velünk? Mert ez már nem mese...

• Publikálva: 2015.10.05. 09:49 • Címke: nők, színház