a rovat írásai

Bánsági Ildikó 70

Október 19-én hetvenéves Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Művésze.

Megáldották a musicalt

Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.

Ötven éves lett a Hair

Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

Hangemberek az Újszínházban

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

Szilágyi Tibor 75

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.

Elhunyt Lórán Lenke

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

Új Bánk bán a Nemzetiben

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Básti Juli kerek szülinapja

Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.

Színház 10 éve a viszáki pajtában

Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghalt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Színház összes cikke »

Peter Brook újra Mahábhárátát rendez

lead mahabharata

A mészárlások, a kegyetlenség és a terrorizmus ihlette Peter Brook, a kortárs színház egyik legjelentősebb rendezőjének legújabb előadását, amely a Mahábhárata indiai eposz alapján készült a párizsi Bouffes du Nord színházban.

Peter Brook 1985-ben az avignoni fesztiválon mutatta be karrierje máig egyik legismertebb előadását, a Mahábháratát. A hindu kultúra gyökereit jelentő, leghosszabb világirodalmi alkotásból készült kilencórás legendás produkcióval három évig turnézott a társulat a világban, az előadásból film is készült. Harminc évvel később a 90 éves rendező az eposz eddig soha be nem mutatott záró epizódjából rendezett egy alig 70 perces előadást négy színész (Carole Karemera, Jared McNeill, Ery Nzaramba és Sean O'Callaghan) közreműködésével. A Battlefield (Csatatér) című angol nyelvű produkcióval nem egy nosztalgikus dolgot szeretett volna a rendező létrehozni, hanem „egy nagyon letisztult és nagyon intenzív darabot, amely a kortárs aggodalmainkra reagál”. A Mahábhárata 1985-ös bemutatójakor „még a nevét sem ismerte senki a műnek, azt se tudta senki, hogyan kell kiejteni” – emlékeztetett Peter Brook, aki akkoriban a hindu kultúra háromezer éves alapművét akarta megismertetni a világgal. A tíz évig tartó adaptáció, számos indiai út, majd az angol nyelvű előadás nemzetközi turnéja után Peter Brook másfajta kísérletezés felé fordult. Azért tért vissza ismét a szanszkrit nyelven írt történelmi műhöz, mert úgy érezte, olyan alapanyagra van szüksége, amely a mai világról szól.

brook mahabharata
A Gallica adatbázisában további képeket is találhatunk az 1985-ös Mahábhárata előadásról

„A mai világban minden változik. A változó korok néha nagyon kreatívak, egy új és pozitív világ hajnalát jelentik, de jelenleg inkább leszálló ágban vagyunk, minden összeomlóban. Az épülés és a rombolás nagy ciklusainak változásai a Mahábhárata nagy témája, amely szerint az emberiség ideje négy nagy szakaszra osztható. A (mű szerint) jelenleg a Kali-korban élünk, amely a sötétség kora, az arany-, az ezüst- és a vaskor után. Egyértelmű, hogy mindenhol rombolás történik a terrorizmussal, a szíriai háborúval és annak iszonyatos következményeivel” – mondta a rendező a Le Monde című napilapnak.

peter brook
Peter Brook 2009-ben (forrás: Wikimedia Commons)

A Csatatér című előadás az indiai eposz azon történetéből készült, amely a tízmilliók halálával végződött háború végén kezdődik. A háborút családi konfliktus okozta a vak Dhritarástra által irányított Kauravák és a Judhistira által vezetett unokatestvéreik, a Pándavák között. A csatában részt vevő felek közül mindenki meghalt, csak néhány harcos maradt életben a Pándavák közül, így Judhistira lesz a király. A darab arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi történik a világban egy háború után, hogyan lehet békésen uralkodni egy ilyen véres csata után, és hogyan tud egy vezető egész életében lelkifurdalással élni.

bouffes du nord szinhaz parizs
Október 17-én a páriszi Bouffes du Nord-ba érdemes színházba menni (forrás: Wikimdeia Commons)

„A felelősök mindkét oldalon mély lelki problémát élnek át: az, aki győzött, kimondja, hogy a győzelem valójában vereség, és azok, akik veszítettek, elismerik, hogy nem tudták megakadályozni a háborút. A Mahábháratában legalább van erejük feltenni maguknak ezeket a kérdéseket” – hangsúlyozta Peter Brook. Hozzátette: „Az igazi közönségünk Obama, Hollande, Putyin és valamennyi elnök. Az a kérdés, ők hogyan látják az ellenfeleiket”.  A világhírű rendező elutasítja a politikai színház fogalmát, inkább a művészet felelősségéről beszél. „A színház számomra lehetőség arra, hogy egy vagy két óra alatt egy adott helyen a közönséggel egy közös kísérletben vegyünk részt, azért hogy mindenki levonja a saját következtetését (...) Amikor a híreket nézzük, dühösek vagyunk, undorodunk, dühöngünk, de a színházban mindezt úgy élhetjük át, hogy utána megerősödve, bátrabban jövünk ki, tudva azt, hogy szembe tudunk nézni az élettel”.  A Le Monde kritikája arra hívta fel a figyelmet, hogy a folyékony, érthető és csodálatosan egyszerű előadásban Peter Brook kísérletező színházának letisztulását láthatja a néző. A játéktér leginkább egy színes afrikai falu gyönyörűen megvilágított főterére emlékeztet, amelyben a shakespeare-i és a görög tragédiák világa keveredik. Az előadás október 17-ig látható Párizsban, majd Szingapúrban, Tokióban, Londonban, Mumbaiban, Hongkongban és több olasz nagyvárosban adja elő a társulat.

MTI

• Publikálva: 2015.09.24. 11:03 • Címke: hír