a rovat írásai

Bánsági Ildikó 70

Október 19-én hetvenéves Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Művésze.

Megáldották a musicalt

Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.

Ötven éves lett a Hair

Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

Hangemberek az Újszínházban

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

Szilágyi Tibor 75

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.

Elhunyt Lórán Lenke

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

Új Bánk bán a Nemzetiben

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Básti Juli kerek szülinapja

Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.

Színház 10 éve a viszáki pajtában

Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghalt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Színház összes cikke »

Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál januárban

cirkuszlead

A világ számos pontjáról érkeznek produkciók a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválra, amelyet a Fővárosi Nagycirkusz 11. alkalommal rendez meg január 7. és 11. között.

A húsz év óta két évente megrendezett fesztiválra ez alkalommal 13 országból érkeznek produkciók, hogy megmérettessék magukat a szakma legnagyobbjai előtt. A fesztiválon a tradicionális cirkuszművészeti produkciók mellett megjelennek az új, kortárs irányzatok is. Fekete Péter, a MACIVA igazgatója az esemény szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: céljuk a világ különleges cirkuszművészeti produkcióival megismertetni a hazai közönséget és a legsikeresebb magyar csapatokat bemutatni a világnak. A rendezvényen Németország, Spanyolország, Ghána, Oroszország, az Amerikai Egyesült Államok, Ukrajna, Mongólia, Kolumbia, Olaszország, Portugália, Románia, Franciaország és Magyarország artistái is fellépnek. A versenyprogramon kívül megrendezik a magyar műsort is, amelyen hazai előadók és az utánpótlás is bemutatkozik. Fekete Péter kiemelte: a budapesti fesztivál a világ első öt fesztiválja között van, ez a rangos zsűrinek köszönhető. A zsűribe a cirkuszművészeti szakma legjobbjait várják, többek között Charile Chaplin fiát, Eugene Chaplint; Peter Dubinskyt, a Firebird Production elnökét; Helmuth Grosscurthot, az Európai Cirkusz Szövetség (ECA) igazgatóját, de jelen lesz az eseményen a Pueblai Egyetem cirkuszi tanszéke, a Krone Cirkusz, a Rigas Cirks, valamint a Royal Theatre Carré igazgatója is.

cirkusz
Pillanatkép a 2014-es fesztiválról (forrás: maciva.hu)

A fesztiválhoz kapcsolódóan január 11-én rendezik meg az ECA-konferenciát, amelyen a cirkuszművészet presztízsének növeléséről, társadalmi üzenetéről és a modern cirkuszi technikáról tanácskoznak a szakma képviselői. Emellett szintén a fesztivál ideje alatt rendezik meg a Tihanyi 100 kiállítást, amellyel a Los Angelesben élő világhírű bűvészt, a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál zsűrijének tiszteletbeli állandó tagját, Czeisler Ferencet köszöntik 100. születésnapja alkalmából. Fekete Péter beszélt arról is, hogy december 31-én szilveszteri partira várják a közönséget. „Bizonyítani szeretnénk, hogy bár a cirkusz egy családi műfaj, nem csak gyerekeknek szól” – mondta, hozzátéve: a szilveszteri partira a felnőtteket várják. Az estét a cirkusz előtt különleges bűvésztrükkel  a cirkuszépület letakarásával  kezdik, majd az előadás után az épület előtt utcabállal zárják az évet. A programmal búcsúztatják a Balance című produkciót és az esemény a cirkuszfesztivál nyitóprogramja is. Fekete Péter a jelképes bűvésztrükkről elmondta: arra vágynak, hogy ha a régi épületet letakarják egy varázskendővel, akkor három év múlva, amikor leveszik róla, alatta valami más lesz. „Új cirkuszról álmodunk” – fogalmazott, hozzátéve: jelenleg a világ cirkuszairól gyűjtenek információkat, és január 1-jétől a Fővárosi Nagycirkuszba érkezők láthatják majd, hogy hol tart a munkafolyamat. Ha megtalálják az új helyszínt, elkezdődhet a tervezési munka.

cirkuszfesztivál
Pillanatkép a 2014-es fesztiválról (forrás: maciva.hu)


Mint mondta, a 40 éves épület helyett újra van szükség, mivel a régire sok pénzt kellene költeni ahhoz, hogy a 21. századi elvárásoknak megfelelő legyen, emellett ezen a helyszínen nincs fejlesztésre lehetőség. Olyan helyet keresnek, ahol együtt tud működni a klasszikus cirkusz, a modern cirkusz, az artistaképző iskola, ahol múzeumot, tudományos tárat tudnak létrehozni – sorolta, hozzátéve, az új cirkusz elsősorban központi állami forrásból valósulhat meg. A sajtótájékoztatón elhangzott: december 7-én  az ARTista Café következő programján  beszélgetést tartanak a cirkusz megújításáról, ezúttal az utcai művészet és a cirkusz együttműködésének lehetőségeiről lesz szó.

MTI

• Publikálva: 2015.11.25. 15:05 • Címke: cirkusz