Október 19-én hetvenéves Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Művésze.
Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.
Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.
A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.
Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.
Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.
Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.
Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.
Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.
Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.
Június 6–17. között idén is lesz POSZT. Milyen előadásokat láthatunk a szemlén?
A XII. Pécsi Országos Színházi Találkozó nem pusztán találkozó, hanem verseny, ahol egy helyen tekinthetők meg az adott év legjobb magyar előadásai. A minőségről a négy válogató gondoskodik, akik a megelőző évben járták az országot, megfelelő produkciók után kutatva. A válogatók személyét, foglalkozását már több éve vita övezi, vannak, akik szerint ez a kritikusok, szakmabeliek dolga, mások szerint inkább elfogulatlan, szakmán kívüli személyek alkalmasak erre a feladatra. Idén Lőrinc Katalin táncművész, Rockenbauer Zoltán művészettörténész, Zappe László kritikus és Bicskey István színész, rendező, koreográfus válogattak.
A főprogramba 7 nagyszínpadi és 7 stúdiószínpadi előadás került be. Látható lesz Bagossy László Dürenmatt-rendezése, a János király, a budapesti Örkény Színház előadása. Bekerült a varázslatos teremtőképességű román rendező, Silviu Purcărete debreceni rendezése, Molière Scapin, a szemfényvesztője, amely humorával mindig magával ragadja közönségét. Gothár Péter két rendezését is beválogatták: az egyik a Katona József Színházban látható Bessenyei György: A filozófus, illetve a vígszínházi Makrancos Kata-színrevitel. Természetesen idén sem hiányozhatnak a tavalyi legjobb rendezés díját kiérdemlő Mohácsi-testvérek, most a szombathelyi Weöres Sándor színházban dolgozták át a Szentivánéji álmot. A programba bekerült Zsótér Sándor Vágyvillamos-rendezése is, amelyet a budapesti közönség a Radnóti Színházban láthat. Két határon túli, erdélyi produkció is látható: egyik a kolozsvári Állami Magyar Színház Hedda Gabler-előadása, amelyet a világhíres Andrei Șerban rendezett (ő korábban Peter Brookkal is dolgozott) valamint a marosvásárhelyi Yorick Stúdiótól Székely Csaba első, de már több kitüntetésben is részesített Bányavirág című drámája.
Az előadások közül héttagú szakmai zsűri választja majd ki a díjakat érdemlő legjobbakat. Bár a fesztivál ON-programja idén nagy felháborodást keltett, mivel nem választottak be egyetlen független színházi produkciót sem, az OFF-program keretében számos nem kőszínházi előadást láthatunk. Például Jana Dobreva Homokpuzzle című darabja, amely a Szkéné, a Vádli Alkalmi Színházi Társulás és a FÜGE Produkció közös előadása, Király Attila rendezésében; vagy a K.V. Társulat és a Thália Színház közös produkcióját, amely Elżbieta Chowaniec Gardénia című műve alapján készült. Ugyanakkor nem csak előadások, hanem beszélgetések, tárlatnyitók, Cseh Tamás-emlékestek, koncertek, bábelőadások és egyéb műsorok is megtalálhatóak a találkozó programjában.
Bakk Ágnes