„A mozinak ma a performansz felé kell közelítenie”
Két hónapja nyitott újra az Örökmozgó Filmmúzeum a Premier Kultcafé kistermében. Teszler Tamással, az újraindított archívumi mozi műsorszerkesztőjével az eddigi tapasztalatokról és a tervekről beszélgettünk, valamint arról, hogy hogyan lehet a szükségből erényt kovácsolni.A MaNDA hosszas keresés után talált rá új vetítőhelyére, miután a körúti Örökmozgó, amely majd 25 évig volt a Filmarchívum mozija, − archívumi moziként legalábbis −, tavaly nyáron bezárta kapuit. Örömteli fordulat, hogy ez a történet folytatódik, de rögtön adódik a kérdés, hogy vajon átmeneti megoldás-e, vagy ez lesz a végleges hely?
Azt tudni kell az új helyről, hogy nem egy önálló mozi. A Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány 15 évre üzemeltetés céljából kapta meg a korábbi Vörösmarty mozit, amelynek helyén létrehozta a Premier Kultcafé nevű helyet. A két moziterem közül a kistermet felújította, a nagytermet viszont teljesen átalakította: bár ott is megmaradt a vászon, de oda elsősorban egyéb kulturális programokat szerveznek. A kisterem maradt meg klasszikus mozinak. Ennek a műsorral való ellátására, az ezzel kapcsolatos feladatok elvégzésére kötött szerződést a MaNDA az Alapítvánnyal. Az infrastruktúra, azaz a gépház karbantartása, a személyzet és a filmek teljes körű biztosítása a mi feladatunk, illetve vállaltuk, hogy hétfőtől vasárnapig minden nap két filmet vetítünk. Működését tekintve tehát nevezhető műsorrendi mozinak, hiszen mindennap van előadás, de abban az értelemben mégsem mozi, ahogyan a körúti Örökmozgó az volt, melynek szinte kizárólagos funkciója a moziüzemeltetés volt. A Premier Kultcaféval a szerződésünk ez év végéig szól. Mindkét fél számára próba ez az időszak, akkor fog kiderülni, hogy folytatjuk-e az együttműködést vagy sem. A MaNDÁ-nak természetesen az volt a célja, hogy legyen egy saját, önálló vetítőhelye, ugyanakkor azért vágtunk bele ebbe a konstrukcióba, mert ez olyan izgalmas kombinációnak tűnt, amit ki kellett próbálni. Hiszek abban, hogy egy art-mozi akkor tud jól működni jelenleg Magyarországon, de bárhol a világon, ha nem csak vetítőhelyként szolgál, hanem más egyéb kulturális tevékenységet is folytat. Az a minimum, hogy van vendéglátás és kávézó, de még szerencsésebb, ha koncerteknek, irodalmi programoknak, kiállításoknak vagy más kulturális tevékenységnek is helyet ad.
Teszler Tamás, az Örökmozgó műsorszerkesztője (fotó: Major László)
Hány férőhelyes ez a kisterem, amely most Örökmozgó Filmmúzeum néven fut?
46, és kb. 56 főig lehet pótszékkel bővíteni. A nagyteremben nincsenek már fix székek, így kb. 120-150 fő fér el benne.
Mennyire rugalmas ez a konstrukció? Elképzelhető, hogy egy nagyobb rendezvényre megkapjátok a nagytermet, aminek befogadóképessége a régi Örökmozgóéhoz hasonlítható?
Elvileg igen. Abban állapodtunk meg, hogy kölcsönösen használjuk egymás termeit és lehetőségeit. A Premier Kultcafé felajánlotta azt, hogy amennyiben fesztivált szervezünk, vagy befogadunk, ha szükséges, rendelkezésre bocsátják a saját termüket. Szeptemberben például a BuSho Fesztivál jön hozzánk – azaz tulajdonképpen visszatérnek az eredeti helyszínre, mert ők nagyon sokáig a Vörösmartyban működtek – és ha olyan programokat hoznak, ami a 46 férőhelyes teremben nem férne el, akkor a nagyterem is számításba jöhet.
Ahol a szükségből erényt lehet kovácsolni (fotó: Major László)
Milyenek a technikai feltételek? Gondolok itt például a tolmácsolásra. Az Örökmozgóban, ha a film csak egy vetítésre érkezett, felirat és szinkronizálás nélkül, tolmácskészüléken keresztül ment a szinkrontolmácsolás. Ma már ez is elég kényelmetlen, régimódi megoldás, a nézők többsége nem is szerette. Ennél is archaikusabb módszer a magyar szöveg „bekiabálása” a légtérbe, ami a kilencvenes évek előtti állapotokat idézi.
Amikor felmerült az együttműködés lehetősége az Alapítvánnyal, az egyik legfontosabb kérésünk az volt, hogy legyen tolmácsfülke is. A moziterem felújítását − új vászon, kárpitozás, felújított hangrendszer – teljes körűen a Premier Kultcafé végezte, ehhez a MaNDA anyagilag sajnos nem tudott hozzájárulni. Ily módon a tolmácsfülke is az ő költségkeretüket terheli tovább. Bár tervbe van véve, egyelőre még nincsen. Ettől függetlenül volt már néhány „bekiabálós” fordításunk, amikor a tolmács mikrofonnal kihangosítva mondta a film alá a szöveget. Áprilisban, a Szovjet-orosz Avantgárd Fesztiválon Geréb Anna szinte minden filmet így fordított és kommentált.
A korai filmeknél, ahol a nézők többségének jól jön a magyarázat, a szükségből erényt is lehet kovácsolni…
Több előadáson is bent voltam, és beszélgettem utána a nézőkkel, akik láthatólag nagyon élvezték ezt az élő audiokommentárt, amely nem csak a nyelvi nehézséget hidalta át, hanem ily módon egy nagy tudású filmtörténésztől olyan többletinformációhoz is jutottak a nézők, amit valószínűleg az internetről sem tudtak volna maguk megszerezni. A konstrukció sikerét bizonyítja, hogy a „tolmács” a film után sokszor még egy-két órát is elbeszélgetett a mozilátogatókkal, és nagyon jók voltak a visszajelzések. Ez is része annak, amit egyébként is szeretnénk hogy a szimpla filmnézéshez, amihez ma már elég egy monitor vagy egy mobiltelefon, valami pluszt adjunk hozzá, ami eseményszerűvé, élővé teszi a dolgot. Az élő audiokommentár is egy ilyen, ami miatt érdemes eljárni moziba.
A szimpla filmnézéshez ma pluszt kell hozzáadni, ami eseményszerűvé, élővé teszi a dolgot (fotó: Major László)
Mi volt eddig a legsikeresebb rendezvényetek? Az eddigi tapasztalatok alapján mi az, ami jól megy?
Sok újdonság nincs: azok a filmek mennek jól, amelyek frissek, amelyek máshol nem láthatók. A legnagyobb sikert a Best of Friss Hús aratta, ami 2-3 héttel a fesztivál után nálunk zajlott. Sikeres volt a Buharov-retrospektív, de szép számmal eljöttek a Nemes Gyula-vetítésekre is – mindkét alkalommal jelen voltak a rendezők is. Meglepően sikeres a nyugdíjas filmklub, számukra már egy harmadik előadást is be kellett iktatni hétfőnként. A Nemes Jeles-retrospektíven is sokan voltak: a rövidfilm-összeállításon teltház volt, a Saul vetítésen pedig, ahol a rendező tartott bevezetőt, pótszékezni kellett.
Megtartottátok az Örökmozgó sajátosságát, hogy havi műsorrend szerint működik, naponta változó filmekkel. Új viszont, hogy minden hónapban van egy kiemelt téma. Honnan jönnek ezek, és milyen témákat terveztek még?
Áprilisban a kísérleti film mint téma az aktuális filmkínálatból következett. Abban a hónapban három alkotó is jelentkezett ilyen jellegű filmmel, gondolok itt Nemes Gyula Zerójára, a Buharov testvérek új filmjére, illetve Fliegauf Bence Liliomösvény című alkotására. Ez utóbbit végül nem sikerült elhozni, mert a forgalmazó úgy döntött, hogy később mutatja be a filmet, és addig sehol máshol nem engedi levetíteni. Emellett éppen akkor került megrendezésre a Kinoflow Kísérleti Filmfesztivál, akik helyszínt kerestek, és végül minket választottak. A témaválasztás melletti harmadik érv a Magyar Nemzeti Galéria orosz avantgárd kiállítása volt, amihez mi egy filmes programcsomagot adtunk. Annak ellenére döntöttünk a kísérleti film téma mellett, hogy ez sosem volt népszerű filmfajta, és amikor egy hely megnyílik, egy ilyen tematikával külön kockázatot vállal. A Kinoflow-n egyébként, ha teltház nem is, de fél-háromnegyed ház megvolt minden előadáson, ami nagyon jó, a filmfajtához képest és az induló fesztiválhoz képest is.
Máshol nem látható filmek, 35mm-es kópiáról
Májusban, intuitív módon bevillant nekem az ifjúság mint téma, hiszen egyetemekkel körülvett területen vagyunk, sok fiatal jár erre. Annak ellenére, hogy fontosnak tartom, hogy a nyugdíjas filmklubunk továbbra is működjön − hiszen ők az a réteg, akiknek a moziba járás és a hagyományos filmnézés kulturális, vagy még inkább lelki alapszükséglet − feltett célom az is, hogy az Örökmozgóról az embereknek ne az avíttság, az öregség, fásultság és idejétmúltság jusson eszébe, hanem úgy gondoljanak ránk, mint egy izgalmas helyre, ahová érdemes betérni, mert olyat kínálunk, ami máshol nincsen. Júniusban pedig jön a foci-EB, ahova a magyar válogatott is kijutott, ennek kapcsán szeretnék sportos filmeket vetíteni, illetve a győzelem, küzdés fogalomköre kapcsolódik majd ehhez.
Egy archívumi mozinak nem is lehet más célkitűzése, mint hogy lehetőleg eredeti hordozón vetítse a filmeket. A műsorban látszik, hogy törekedtek erre: jelzitek, mi látható 35 mm-es filmszalagon, ami ma már ritkaság. Érdekli ez manapság az embereket? Megnéznek egy olyan filmet, amelyet már ismernek, csak azért, mert 35 mm-ről vetítik? Vagy ez egy kultúrmisszió?
Amikor tavaly augusztustól áprilisig az Örökmozgó zárva volt, az idő tájt indult el a Bem moziban a kezdeményezés, hogy filmeket szinte kizárólag 35 mm-es kópiáról vetítsenek. Sikerük bebizonyította, hogy az emberek igenis eljárnak moziba és pénzt adnak olyan filmekért, amelyeket annak idején (akár többször is) láttak, esetleg otthon is megvan a gyűjteményükben, de szeretik annyira, hogy bevállalnak egy 35 mm-es moziélményt, még fizetnek is érte. Míg a Bem moziban általában populáris, kommersz és klasszikus amerikai filmek mennek, mi elsősorban a magyar és az egyetemes filmtörténet klasszikusaira és kuriózumaira koncentrálunk. A marketing terén a lehetőségeink igen szűkösek, de próbálunk következetesen kommunikálni, a cím után rögtön ott a kiegészítés, hogy „35 mm”. Előbb láthatja a néző a programban azt, hogy 35 mm-es a kópia, mint azt, hogy ki rendezte a filmet. Az első hónapban azt a megnevezést is használtuk, hogy „Örökmozgó Filmmúzeum Analóg Vetítőhely”, aztán a második hónapban ettől a névtől sajnos el kellett tekintenünk, mert a technikai feltételek egyelőre nem teszik lehetővé, hogy folyamatosan 35mm-es kópiákat vetítsünk. De a törekvés változatlanul az, hogy 35mm-ről is vetítsünk.
Kópia az archívum raktárában (fotó: Major László)
Jelent ez ma valamit a fiataloknak?
Rengeteg olyan fiatal van, aki lehet, hogy nem is látott még 35-ös kópiát, vagy csak elvétve; nincs meg az az élménye, ami alapján különbséget tudna tenni. Másrészt, bár nem szeretek a nosztalgiára bazírozni, nyilvánvaló, hogy ha valaki régen csak 35-ös kópiát nézett, és megmaradt benne a tekercsváltások, a karcok emléke, az ehhez ragaszkodik, ezt szereti. Egyébként szerintem meglepően sok ember nem is veszi észre, hogy átálltunk analóg technikáról digitálisra. A Bem mozi kezdeményezésének sikere viszont azt bizonyítja, hogy van egy olyan rajongói mag, akiknek ez fontos. Abban mindenképpen van missziós tevékenység, hogy megismertessük a fiatalokkal ezt az élményt, ne azon keseregjünk, hogy miért nem járnak moziba, miért néznek filmet inkább otthon, hanem úgy közelítsük meg a dolgot, hogy a fiatalok ismerjék meg a kópiákat, jöjjenek rá arra, hogy még a nagyon jó minőségű digitális vetítésekhez képest is tud többletet, plusz látványélményt nyújtani egy esetleg karcos, fakó kópia, pusztán a természetéből, a természetességből, a fény által megvilágított pergő fénykép vizuális élményéből adódóan.
A probléma nem ott kezdődik, amikor valaki megnéz otthon egy DVD-t vagy egy letöltött filmet, mert ott tudja, hogy mit várhat, és mit kap, hanem ott, amikor elmegy valaki a moziba, és a gyakorlott szem rögtön kiszúrja, hogy eredeti filmkópia helyett a film DVD-kivetítőről megy – ez az igazi csalódás, a mozi részéről pedig megtévesztés. Arról nem beszélve, hogy a DVD-kivetítők között is óriási különbség van.
Nem példa nélküli a városban, hogy kis vászonról, DVD-ről vagy Blu-Ray-ről megy egy film. Mi is rákényszerülünk néha erre a megoldásra a jelenlegi technikai feltételek miatt, mert nem akarjuk, hogy elmaradjanak a meghirdetett előadásaink. Ezek a vetítések lényegében már nem különböznek attól, mint ha otthon nézed a filmet egy jó projektorral és egy 5.1-es hangrendszerrel. Pont azt a különbséget tüntetik el, ami miatt az ember elmegy moziba, vállalva, hogy mások által meghatározott időpontban nézi a filmet, hogy nem állíthatja meg azt, hogy nem tarthat élménykiesés nélkül szünetet. A virtuális világ térhódításával a mozinak még több pluszt kell adnia az embereknek. Jó példa erre, hogy az első hónapban volt némafilmvetítésünk, ahol nemcsak hogy analóg kópiáról ment a vetítés, de élő zongorakíséret is volt hozzá. Az egyszerű mozinéző is láthatta a zongoristát, ahogy a kis lámpájánál figyeli a filmet, és a látványhoz improvizál – ez az igazi mágia. Az élő zenei kísérettel egy olyan spirituális dolog születik meg, amit nagyon jó átélni, függetlenül attól, hogy ki mennyire szereti a némafilmeket és a zongorakíséretet. Nem tudok elképzelni olyan embert, akinek ez nem tetszik. Ez egy élő dolog, ami a performansz felé közelít, amit nem lehet letölteni, mert a jelenlét az értelme.
A kópiák kéznél vannak – a filmarchívum raktára (fotó: Major László)
Egy átlagos mozihoz képest az archívum helyzeti előnyben van, mert ha a vetítési jogok nem is, de a kópiák legalább kéznél vannak. Gondolkodtok-e azon, hogy a kópiákhoz megvegyétek az egyedi vetítési jogokat, és így gazdagítsátok a műsort?
Arra ma is van korlátozott mértékben lehetőség, hogy vetítsünk nem saját filmeket. Ezek az esetek többségében a széleskörű moziforgalmazásba bekerülő filmek, amelyek kölcsöndíjai elfogadhatóak, megszerzésük könnyebb, a forgalmazókkal sztenderd szerződéseket kötünk. Azon filmek műsorra tűzése, melyek kópiája megvan ugyan az archívumban, de a jogokat be kell szerezni, hosszas levelezést, nemzetközi pénzügyi forgalmat, minden film esetében külön-külön ügyintézést igényel. Nyáron több időnk jut arra, hogy felkészülhessünk az őszre és megszervezzünk egy-egy filmhetet, például a francia, vagy a német új hullámról. Addig pedig azokból a korai alkotásokból válogatunk, ahol már lejárt a szerzői jog; bármikor műsorra tűzhetjük például az Andalúziai kutyát, vagy más korai avantgárd filmeket.
Az Örökmozgó májusi műsora
Az Örökmozgó áprilisi műsora
Az interjút készítette: Löwensohn Enikő