A természet komponistája

Százhetvenöt éve, 1841. szeptember 8-án született Antonín Dvorák, az Újvilág szimfónia komponistája, Smetana mellett a legnépszerűbb és legtöbbet játszott cseh zeneszerző.

Apja a Prágához közeli Nelahozeves falucskában volt kocsmáros. Szülei mészárosnak szánták, de a helyi tanító rábeszélésére elengedték egy prágai orgonaiskolába. A szegény körülmények között élő fiatalember kocsmákban és színházi zenekarban muzsikálva, templomokban orgonálva és tanítással kereste kenyerét. Próbálkozott a komponálással is, de hol kottája, hol zongorája nem volt, leginkább azonban egyik sem. Művei csak keveseket érdekeltek, amit ő később úgy kommentált: „Legalább mindig volt papír a tűzgyújtáshoz.” (Első operáját 1870-ben írta, de a premierre csak 2014-ben került sor Prágában.) Első igazi sikerét 1872-ben egy zenekarra és kórusra írott hazafias művel aratta, amelyet Vítezslav Hálek A Fehérhegy örökösei című verse ihletett. Nem sokkal később elnyert egy nehéz anyagi helyzetű zeneszerzők számára kiírt osztrák ösztöndíjat. A zsűri tagja volt Johannes Brahms is, az ő közbenjárására adták ki Szláv táncok című zongoradarabját, amely meghozta számára az erkölcsi és anyagi sikert. Megházasodott, feleségével haláláig boldogan éltek. (Eredetileg felesége nővérét kérte meg, de az kikosarazta egy gróf kedvéért.)

Dvorak fiatalon (forrás: Wikimedia Commons)

Meghódította Angliát, ahol nagy sikerrel dirigálta saját műveit, Cambridge-ben díszdoktorrá avatták, arcképét még cigarettásdobozokra is nyomtatták, majd a moszkvai közönség ünnepelte. 1890-ben kinevezték a prágai konzervatórium tanárává, a prágai egyetem díszdoktorává választotta. Két évvel később hosszas habozás után, fejedelmi fizetés fejében elvállalta a New York-i konzervatórium igazgatói tisztségét. Három évet töltött a tengeren túl, s bár az amerikai életformát képtelen volt megszokni (ideje nagy részét családja körében töltötte), és honvággyal is küszködött, a nevét és képét viselő gallérok, nyakkendők és sétapálcák útján is bevette magát a köztudatba. Nyaranta a csehek lakta iowai Spillwille kisvárosba vonult vissza, s felkereste a minnesotai Minnehaha vízesést is.

A természeti jelenség inspirálta op. 100-as Szonátájának témáját; a dallamot kotta híján ingének mandzsettájára írta fel. 1895-ben hazatért, élete utolsó éveiben a prágai konzervatóriumot vezette. 1901-ben az a megtiszteltetés érte, hogy I. Ferenc József az osztrák parlament felsőházába nevezte ki. Esküjét cseh nyelven tette le – életében ez volt az első és az utolsó politikai cselekedet. Utolsó operája, az Armida bemutatója után váratlanul ágynak esett, és 1904. május 1-jén Prágában meghalt.

Dvorák szerény és mélyen vallásos, nyers, de jóindulatú ember volt. Szerette a természetet (nyaralójában galambokat nevelt), csodálta a modern technika vívmányait (főleg a vonatokat és a menetrendeket), és lenyűgözte a nagyvárosok nyüzsgő élete. Minden műfajban könnyedén komponált, a klasszikus formákat szláv ritmusokkal és táncformákkal töltötte ki. Operái többségét anyanyelvén írta, egyházi zenéjét a csehek hite, szimfóniáit a cseh népdalok ihlették. Legismertebb műve az Amerikában komponált IX. (e-moll) szimfónia (Az Újvilágból), amelynek 1893-as bemutatóján a Carnegie Hallban Seidl Antal dirigálta a New York-i Filharmonikusokat. A darabban indián és néger folklór-elemek ötvöződnek szláv motívumokkal. A Largo tétel dallamához később egyik tanítványa szöveget írt, s az Going Home címmel népszerű spirituálé lett, a negyedik tétel szinte mindenki által ismert vezérmotívuma több (kaland)filmben felhangzik. A legenda szerint Dvorák már a komponálás végén járt, amikor családja New Yorkba érkezett, és az örömtől mámoros zeneszerző elfelejtette megírni a trombitaszólamot. A hiányra csak akkor derült fény, amikor másolni kezdték a kiadónak a partitúrát. Ma is kedvelt repertoárdarab h-moll csellóversenye, amelyben a szólistának lehetősége nyílik virtuozitásának bizonyítására. Több tucat kamaradarabja közül az „amerikai” vonósnégyes és a „dumky” (változó hangulatú szláv népdal) zongoratrió emelkedik ki. Operái közül az 1901-ben bemutatott Ruszalka a legsikeresebb. Összesen kilenc szimfóniát, tizennégy vonósnégyest, négy versenyművet, tíz operát, szimfonikus költeményeket, dalokat, kórusműveket komponált, s több befejezetlen művet hagyott hátra.

Szeretett családja (forrás: Wikimedia Commons)

Vezényelt is, a legenda szerint azonban a pulpituson gyakran elkalandozott a figyelme. Egy alkalommal, amikor saját Stabat Materét, az első cseh nyelvű oratóriumot vezényelte, megszűnt számára a zene és a külvilág, csak a hangversenymester erélyes figyelmeztetésére riadt fel álmodozásából, s tért vissza a vezényléshez. „Annak ellenére, hogy elég jól megálltam a helyem a zene nagyszerű világában, ma is az vagyok, aki voltam – egyszerű, dolgos, cseh zeneszerző” – mondta egy alkalommal. Nevével Csehországban díjat alapítottak, amelyet évente ítélnek oda a cseh klasszikus zene népszerűsítéséért a világban (Yo-Yo Ma amerikai csellista személyében a kitüntetést tavaly először kapta külföldi művész). Hegedűversenyét Joachim Józsefnek szánta, a VI. szimfóniát Richter János karmester rendelte tőle a Bécsi Filharmonikusok számára. 1899-ben Budapesten is járt, nevét a Városligetben sétány őrzi. 2009-ben műveiből rendeztek zenei maratont a Művészetek Palotájában, ahol az utóbbi években több alkalommal is műsorra tűzték Requiemjét.

MTI

• Publikálva: 2016.09.08. 08:28 • Címke: évforduló