A halk hangok sztárja

December 5-én lesz hetvenéves José Carreras spanyol operaénekes, a „három tenor” egyike.

Barcelonában született 1946-ban. Ötéves volt, amikor családja kivándorolt Argentínába, de csak egyetlen évet töltöttek a latin-amerikai országban. Hazafelé, a gőzhajón figyeltek fel gyönyörű hangjára, amikor utastársait szórakoztatta énekével. Nem sokkal később szülei elvitték A nagy Caruso című filmre, amelyben Mario Lanza játszotta a tenorok királyát, ekkor határozta el, hogy énekes lesz. Ettől kezdve éjjel-nappal énekelt, otthon és édesanyja fodrászműhelyében is, zongora- és szolfézsórákra járt, kórustag lett, operabérletet kapott. Alig nyolcévesen a spanyol rádióban adhatta elő Az asszony ingatag című Verdi-áriát, tizenegy évesen a híres barcelonai Teatro Liceo színpadán szerepelt Manuel de Falla Pedro mester bábszínháza című egyfelvonásos operájában. Rövid ideig mégis úgy látszott, hogy apja nyomdokaiba lépve vegyész lesz, de végül a zene mellett kötelezte el magát. A sportban is kiváló fiatalember tizennyolc évesen debütált Bellini Norma című operájában, és annyira elnyerte a címszerepet éneklő Montserrat Caballé tetszését, hogy a világhírű szoprán meghívta Donizetti Lucrezia Borgia című operájának egyik szerepére. Az együttműködés később is fennmaradt, a katalán énekes páros mintegy két tucat közös operaprodukciót tudhat maga mögött.

Carreras 1971-ben megnyerte a parmai nemzetközi Verdi-énekversenyt, ugyanabban az évben mutatkozott be Londonban, három évvel később a Salzburgi Ünnepi Játékokon Herbert von Karajan meghívására Verdi Requiemjében léphetett fel. Az ő hatására nyitott a lírai tenor repertoártól a hősi tenor felé. Zajos sikerrel ruccant ki könnyedebb műfajok felé, énekelt Leonard Bernstein West Side Story című musicaljében is Kiri Te Kanawa oldalán. Rendkívül fiatalon felért a csúcsra, huszonnyolc éves korára meghódította a bécsi Staatsoper, a londoni Covent Garden, a New York-i Metropolitan és a milánói Scala közönségét. A zenekritikusok hangjának különleges, lágy csengését és a szerepeivel való teljes azonosulását emelték ki, továbbá azt, hogy megveti a fölösleges gesztusokat. 1987-ig mintegy hatvan szerepben, több mint ezer alkalommal lépett fel operában, szólóesten, lemezfelvételen, fesztiválokon, és a túlzott megterhelés lassan kezdett érződni a hangján. Pályafutása tetőpontján volt, amikor élete tragikus fordulatot vett. 1987-ben kiderült, hogy leukémiában szenved, az orvosok kevés esélyt adtak felgyógyulására. Ő mégis legyőzte a betegséget, 1988 júniusában Barcelonában 150 ezres tömeg előtt tért vissza, színpadon a következő évtől játszott ismét. A kezelések nem károsították hangszalagjait, hangja régi fényében tündökölt. Felépülését követően nemzetközi alapítványt hozott létre a leukémiás betegek és a betegséggel kapcsolatos kutatások támogatására, és számos jótékonysági eseményen vesz részt.

„Videoéletrajza”, amelyben hangsúlyos szerepet kapott felépülése, nemzetközi Emmy-díjat nyert, az Európai Hematológiai Társaság 1999-ben Carreras-díjat alapított a hematológiai kutatások elismerésére. 1990-ben, az olaszországi labdarúgó világbajnokság döntője előtt világszenzációt keltve lépett fel együtt a kor három legnagyobb tenorja: José Carreras, Plácido Domingo és Luciano Pavarotti. A három tenor a hatalmas siker nyomán többször újrázott, előadásukban emberek milliói szerették meg a komolyzene „könnyedebb” darabjait. Carreras volt a sevillai világkiállítás és a barcelonai nyári olimpiai játékok programjainak művészeti vezetője is. A „halk hangok sztárja” Magyarországon is rendkívül népszerű. Pályafutása elején többször dolgozott együtt Házy Erzsébettel, később pedig Tokody Ilonával, Rost Andreával és Marton Évával. Először a nyolcvanas években lépett fel Magyarországon, 2005-ben ő „énekelte be” a Nemzeti Hangversenytermet az újonnan felépült Művészetek Palotájában, 2007-ben a Pécsi Tudományegyetem díszdoktorává avatták. 2009-ben, fél évszázaddal első fellépése után bejelentette visszavonulását az operaházi szerepektől, fellépéseit azóta koncertekre korlátozza. Kivételt egy alkalommal tett, 2014-ben Christian Kolonovits osztrák zeneszerző El Juez (A bíró) című operájának címszerepe kedvéért a mű bilbaói ősbemutatóján.

A katalán énekes természetesen az FC Barcelona csapatának lelkes szurkolója, ifjúkorában Kubala László volt labdarúgóeszménye. Legjobban Verdi operáit kedveli, szívesen hallgatja Frank Sinatra, Tom Jones és Elton John lemezeit. A klasszikus zene mellett ő maga is énekel népszerű slágereket, érzelmes dalokat, örökzöldeket, musicalrészleteket, rögzítettek vele argentin, mexikói, kínai és koreai dalokat is. Egy nyilatkozata szerint azt tartja művészi küldetésének, hogy továbbadja a közönségnek mindazt, ami csak szavakkal és zenével fejezhető ki. A Grammy-díjas tenor a többi közt megkapta a francia Becsületrendet és a spanyol Asztúria hercege-díjat, hazájában több színház is a nevét viseli. Több mint húsz év együttlét után 1992-ben vált el feleségétől, öt évig tartó második házassága egy évtizeddel később ért véget, és hosszú kapcsolat fűzte Katia Ricciarelli olasz szopránhoz. José Carrerast a magyar közönség legközelebb – és minden valószínűség szerint utoljára – januárban hallhatja a Papp László Budapest Sportarénában, a Life in Music című utolsó turnéja keretében.

MTI

• Publikálva: 2016.12.03. 13:30 • Címke: évforduló